19 cikk rendezése:
1. cikk / 19 Felhívás "egyéb nyilatkozatok" csatolására
Kérdés: Mi a véleményük arról a közbeszerzési gyakorlatról, mely szerint az ajánlatkérő úgy igyekszik előre kibújni a hirdetmény és a dokumentáció közti esetleges ellentmondásból eredő felelősség alól, hogy a hirdetményben rögzíti azt, hogy "az ajánlathoz az ajánlati dokumentációban meghatározott egyéb nyilatkozatokat is csatolni kell"? Rendszeresen megtörténik, hogy erre hivatkozással olyan nyilatkozatot is bekérnek, mely sem a hirdetményben, de még a dokumentációban sem, hanem csupán a nyilatkozatminták közt szerepel. A nyilatkozatmintában – mely tételesen több területet érint – tehát van egy olyan nyilatkozatelem, melyről való nyilatkozati kötelezettség sem a hirdetményben, sem a dokumentációban nem szerepel. A nyilatkozatmintáról kimondja, hogy annak használata nem kötelező, ugyanakkor kérdésre mégis azt a tájékoztatást kapják az ajánlattevők, mint amit idéztünk. Véleményünk az, hogy a hirdetményben nem lehet általános jellegű (lásd "egyéb" nyilatkozatok) kötelezettséget megállapítani, minden nyilatkozatnak, igazolásnak konkrétnak kell lennie. Jól gondoljuk?
2. cikk / 19 Nyári Kbt.-változások és hatályuk
Kérdés: A nyár folyamán két alkalommal is változott a közbeszerzési törvény. Melyek ezek a változások, és mikortól kell alkalmazni azokat? És várható-e, hogy a jövőben folyamatosan változik majd a törvény?
3. cikk / 19 Ajánlattevők közvetlen megkeresése közösségi értékhatár alatt
Kérdés: A közbeszerzési törvény idei változásaiból adódóan merülnek fel kérdések a törvény végrehajtásával, gyakorlati alkalmazásával kapcsolatban. Kérdésem a következő. 2009. április 1-jét követően a törvény szerinti nemzeti értékhatárt meghaladó, de közösségi értékhatárt el nem érő közbeszerzési eljárás kapcsán van-e lehetőség az ajánlati felhívás hirdetményben való közzétételének mellőzésére, azaz az ajánlattevők közvetlen megkeresésére? (2009. március 31-éig egyszerű közbeszerzési eljárás esetén volt erre lehetőség.)
4. cikk / 19 Eredménytelen eljárás esetén korábbi Kbt.-szabály alkalmazhatósága
Kérdés: Ajánlatkérőnk egyszerűsített eljárásban szolgáltatást szerzett be. Az eljárást 2009 márciusában indította el, még a korábbi Kbt. szerint. Az eljárás egy részre sajnos eredménytelen lett. Vajon ilyen esetben lehet-e alkalmazni még a korábbi Kbt. 147. §-ának (2) bekezdését, és közvetlen ajánlattételi felhívást küldeni három ajánlattevőnek? Tekinthető-e ez ebben az esetben még ugyanannak az eljárásnak?
5. cikk / 19 Erőforrás-szervezet igénybevételével kapcsolatos ellentmondások
Kérdés: A Kbt. 67. §-ának (4) bekezdése alapján az ajánlattevő a szakmai, műszaki alkalmasságát igazolhatja ún. más szervezet erőforrásaira való támaszkodással is. Így a referencia meglétét is igazolhatja az ajánlattevő a más szervezet által kiállított nyilatkozattal, amely szerint a szerződés teljesítése során a szervezet az erőforrásait az ajánlattevő rendelkezésére fogja bocsátani. Számomra ez a gyakorlatban értelmezhetetlen szituációhoz vezet. Vagyis egy múltbeli cselekmény hiánya (referencia) egy jövőben bekövetkezendő eseménnyel (ígérettel) helyettesíthető. Nem beszélve arról, hogy a referencia esetében milyen erőforrást tud az ún. más szervezet az ajánlattevő rendelkezésére bocsátani. Elég abszurd helyzet. Ezen az alapon a szakmai, műszaki alkalmasság vizsgálata (de ugyanez vonatkozik a pénzügyi alkalmasságra is) feleslegessé, sőt mi több, értelmetlenné válik. Kérdezem, mi a véleményük, tanácsuk ennek a jogintézménynek a gyakorlati alkalmazásával kapcsolatban?
6. cikk / 19 "Veszteséges" ajánlattevő megítélése közbeszerzési eljárásokban
Kérdés: Kizáró ok-e a közbeszerzési eljárásban az, ha a pályázni kívánó cég veszteséges?
7. cikk / 19 Alkalmassági kérdések a gyakorlatban "más szervezet" bevonása esetén
Kérdés: Alkalmasság tekintetében a "más szervezet"-től nyilatkozaton túl igazolások becsatolására kötelezhető-e az ajánlattevő?
8. cikk / 19 Más szervezet erőforrásaira támaszkodás elfogadhatósága, kizárási kérdések
Kérdés: Más szervezet erőforrásaival kapcsolatos a kérdésünk. Elképzelhetőnek tartják-e, hogy az ajánlattevő az országos szervizhálózat (mint alkalmassági feltétel) bemutatásakor nagy részben, esetleg kizárólag más szervezetek erőforrásaira támaszkodik? Elfogadható-e az alkalmasság ilyen módon történő igazolása? Az ajánlatkérőnek van-e valamilyen felülvizsgálati lehetősége ebben az esetben? Kizárható-e az ajánlattevő, ha az ajánlatkérő a más szervezetek erőforrásait nem tekinti megfelelőnek?
9. cikk / 19 Igazolások új szabályai
Kérdés: Hogyan kell ajánlattevőként igazolni a Kbt. 60. §-ának (1) bekezdésében foglaltakat és a 61. § (1) bekezdésének a)-d) pontjait, illetve amit ebből eddig közjegyző előtt tett nyilatkozattal lehetett igazolni? Igaz-e, hogy elegendő a cégszerűen aláírt nyilatkozat 2006. január 15-e óta? Milyen további változásokat hozott a törvénymódosítás az igazolási módokban?
10. cikk / 19 Ajánlatok megfelelőségének értelmezése
Kérdés: Miért nem nyilváníthatja az ajánlatkérő eredménytelenné az eljárást a Kbt. 88. § (1) bekezdésének f) pontja alapján, és mit jelent az a gyakorlatban, hogy az ajánlatok egyéb módon nem felelnek meg a jogszabályi feltételeknek?