Új fakultatív kizáró ok a Kbt.-ben

Kérdés: Az új Kbt.-ben szerepel fakultatív kizáró okként, miszerint az ajánlatkérő az eljárást megindító felhívásban előírhatja, hogy az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, illetve nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki/amely megszegte a 73. § (4) bekezdésében említett környezetvédelmi, szociális és munkajogi követelményeket és ezt három évnél nem régebben meghozott, jogerős bírósági, közigazgatási vagy annak felülvizsgálata esetén bírósági határozat megállapította. A hivatkozott rendelkezés általános fogalmazása alapján nem tudjuk értelmezni, hogy milyen súlyú követelményszegések tartoznak ide. Például ha egy munkavállalónk üzemi balesetet szenvedett, és emiatt megállapították a felelősségünket, az már kizáró oknak minősül? (A hivatkozott melléklet alapján ennél súlyosabb kötelezettségszegést tartunk kizáró oknak.) És ha igen, lehetőségünk van öntisztázásra?
Részlet a válaszából: […] ...feltételeknek, ide nem értve a részvételi jelentkezés és az ajánlat ajánlatkérő által előírt formai követelményeit.A választható kizáró okot, melyet az ajánlatkérő előírhat, az alábbiak szerint fogalmazta meg a jogalkotó.Az ajánlatkérő az eljárást...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. október 12.

Rendezett munkaügyi kapcsolat

Kérdés: A Kbt. 56. § (1) bekezdésének g) pontja szerinti kizáró ok vonatkozásában hol találom meg azt, hogy mi minősül rendezett munkaügyi kapcsolatnak?
Részlet a válaszából: […] ...bírósági határozattal az 5. §-ban meghatározott hátrányos jogkövetkezményt alkalmazott.A Kbt. 56. §-ának g) pontja szerinti kizáró okokat ennek megfelelően a Kbt., az Áht. és a Rendelet együttes alkalmazásával, e jogszabályok...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. január 9.

Közrendvédelmi bírsággal sújtott jogszabálysértés mint kizáró ok értelmezése

Kérdés: Az új törvény illegális tartózkodókra vonatkozó kizáró okát hogyan tudom ellenőrizni, hiszen már most hatályban van?
Részlet a válaszából: […] ...új kizáró ok, amelynek elsősorban a második részeújdonság, 2011. augusztus 1-jétől hatályos, az alábbiak szerint szól.Nem vehet részt közbeszerzési eljárásban az a személy,szervezet, aki (amely) az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény – 15...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. november 21.

Munkavédelmi szabályok betartásának ellenőrzése

Kérdés: Adott közbeszerzés vonatkozásában az ajánlatkérő ellenőrizheti-e a munkavédelmi szabályok betartását? Milyen körben? És ugye csak az adott közbeszerzés kapcsán beszerzett OMMF-vélemény és az arra tett ajánlattevői nyilatkozat szerint?
Részlet a válaszából: […] ...viszonyokat, hanem a márbírsággal sújtott jogszabálysértést kell az ajánlatkérőnek ellenőriznie. Ennekmódja, hogy a kötelező kizáró okokkal kapcsolatban benyújtott ajánlattevőinyilatkozat alapján az ajánlatkérő a www.ommf.gov.hu adatbázisában ellenőrzi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. július 19.

Új kizáró okok hatálya

Kérdés: Az új kizáró oki szabályok hatálybalépése hogyan értelmezhető?
Részlet a válaszából: […] ...kérdés a Kbt. 60. § (1) bekezdés kötelező kizáró okainakváltozására utal, mely a g) pont változását és az i) pont hatályon kívülhelyezését eredményezi, a 63. §-ban is változó igazolásra vonatkozó szabállyalegyütt.A 60. § (1) bekezdésének 2009....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. október 19.

Ajánlattevői minőséget kizáró APEH-bírság

Kérdés: Jól értelmezem, hogy a Kbt. legutóbbi változása szerint, ha az APEH mulasztási bírsággal sújt, nem lehetek ajánlattevő? Akkor sem, ha megfizetem?
Részlet a válaszából: […] A Kbt. – új – 60. § (1) bekezdésének g) pontja szerint azeljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó vagy erőforrást nyújtószervezet, aki az államháztartásról szóló törvény 15. §-a (5) bekezdésének a)pontjában meghatározott, két évnél nem régebben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. szeptember 28.

Kizáró okok igazolására vonatkozó tanácsi útmutató

Kérdés: Mikorra várható, hogy a Közbeszerzések Tanácsa kiadja a Kbt. 64. §-ának (1) bekezdésében jelzett útmutatót a kizáró okokkal kapcsolatos igazolásokról, nyilatkozatokról, nyilvántartásokról és adatokról? Ha már kiadta, hol található, és melyek a legfontosabb elemei?
Részlet a válaszából: […] ...a www.kozbeszerzes.hu-n.Az útmutató figyelembe veszi a 2009. évben hatályba lépettmódosításokat is.Három főbb csoportra osztható a kizáró okokkal kapcsolatosváltozások elemzése:– egyes kizáró okokat érintő tartalmi változások,– kizáró okokkal érintett...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. szeptember 7.

Nyári Kbt.-változások és hatályuk

Kérdés: A nyár folyamán két alkalommal is változott a közbeszerzési törvény. Melyek ezek a változások, és mikortól kell alkalmazni azokat? És várható-e, hogy a jövőben folyamatosan változik majd a törvény?
Részlet a válaszából: […] ...június 1-jén az alábbi változások léptek hatályba.A kizáró okok közül a Kbt. 60. § (1) bekezdésének g) pontjaváltozott, míg az i) pontot hatályon kívül helyezte a jogalkotó. A g) pontmódosulása érinti a törvény 63. §-ának (6) bekezdését, a 135. §...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. szeptember 7.

Munkaügyi ellenőrzés, bányászati tevékenység

Kérdés: Miért kell nyilatkozni arról, hogy az ajánlattevő végez-e a munkaügyi ellenőrzés szempontjából a bányászatról szóló törvény hatálya alá tartozó tevékenységet? Ezt egyébként minden kiírásnak tartalmaznia kell? (Mert nem minden felhívásban szerepel.)
Részlet a válaszából: […] ...kértnyilatkozat a közbeszerzési kizáró okokkal kapcsolatos. A Kbt. 60. § (1)bekezdés g) pontja szerint ugyanis nem lehet közbeszerzési eljárásban azajánlattevő (alvállalkozó vagy erőforrást nyújtó szervezet sem) az, akit egyesfoglalkoztatásra vonatkozó...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. augusztus 17.

Törvényi hatály alá tartozásból adódó kötelezettségek

Kérdés: Mi a jelentősége annak a nyilatkozatnak, amely arról szól, hogy az ajánlattevő a munkaügyi ellenőrzésről szóló 1996. évi LXXV. törvény, illetve a bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény hatálya alá tartozik-e, avagy sem? Ha igen, ez milyen többletkötelezettséget jelent az ajánlattevőnek a közbeszerzési eljárás során?
Részlet a válaszából: […] ...kötelező kizáró okok közül az alábbi esetben irányadó azajánlatkérő számára, hogy mely releváns információk kérhetők a Kbt. 60. § (1)bekezdés g) pontjának igazolására. Eszerint az eljárásban nem lehet ajánlattevő vagyalvállalkozó, aki ... a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. november 3.
1
2