10 cikk rendezése:
1. cikk / 10 Megfelelés az ajánlattételi felhívásnak közös ajánlattétel esetén
Kérdés: Van egy ajánlati felhívás, mely fenntartott szerződésekre vonatkozik az alábbiak alapján: III.1.5. Fenntartott szerződésekre vonatkozó információk körében "A szerződés védett műhelyek és olyan gazdasági szereplők számára fenntartott, amelyek célja a fogyatékkal élő vagy hátrányos helyzetű személyek társadalmi és szakmai integrációja". Elegendő-e, ha közös ajánlattevőként indulnánk egy olyan céggel, aki megfelel a fentieknek? Vagy mindkettőnknek külön-külön is meg kell felelnünk a kiírásnak?
2. cikk / 10 Konzorciumi megállapodás pótlása
Kérdés: Hiánypótlás keretében pótlólag beadhatjuk-e a konzorciumi megállapodást?
3. cikk / 10 Alvállalkozói közreműködés megjelölése hiánypótlásban
Kérdés: Papírszállításra írtunk ki közbeszerzési eljárást. Ajánlattevői konzorcium jelentkezett, és megjelöltek egy alvállalkozót is, de a közreműködés százalékos arányát nem adták meg. A hiánypótlási eljárásban erre rákérdeztünk, és a válasz kapcsán pontosította ajánlatát a konzorcium, és az alvállalkozó közreműködési százalékát 30 százalékban jelölte meg. Kérdésünk, hogy ez a módosítás elfogadható-e?
4. cikk / 10 Konzorciumi szerződés tartalmának kiegészítése
Kérdés: Teljes körű hiánypótlást engedélyezett az ajánlatkérő. A dokumentációban egyebek mellett előírta, hogy mit kell tartalmaznia a konzorciumi szerződésnek, mely előírás nem volt egyértelmű, de a kérdésfeltevés határidejét már elmulasztottuk. Ha az ajánlatkérő álláspontja szerint a konzorciumi szerződésünk nem felel meg az általa előírt követelményeknek, ez a hiány pótolható-e?
5. cikk / 10 Közös ajánlattevők mindegyikének kötelezése dokumentáció megvásárlására
Kérdés: Elvárhatja-e az ajánlatkérő, hogy a közös ajánlattevők mindegyike vásárolja meg a dokumentációt?
6. cikk / 10 Konzorciumi, alvállalkozói teljesítés aránya
Kérdés: Hogyan alakult a Kbt. módosítását követően a konzorciumi tagok, valamint az ajánlatkérői és alvállalkozói teljesítés megoszlása, aránya? Milyen maximális mértékben vonható be alvállalkozó a teljesítésbe?
7. cikk / 10 Dokumentáció beszerzése közös ajánlattételnél
Kérdés: Közös ajánlattétel esetén elegendő-e, ha a közösen ajánlatot tevő felek egyike veszi csak át a dokumentációt? Előírhatja-e az ajánlatkérő, hogy valamennyi, a közös ajánlattételben részt vevő ajánlattevő átvegye azt?
8. cikk / 10 Konzorcium, közös ajánlattétel, együttes részvétel
Kérdés: Mi a különbség közbeszerzési eljáráson a konzorciumi formában való részvétel és a közös ajánlattétel, együttes részvétel között a közbeszerzés szempontjából és nem közbeszerzési szempontból is? Gondolunk itt mindkét esetben a cégek felelősségeinek körére – külön, illetve egyetemlegesen –, a cégek jogaira külön-külön, valamint milyen mértékű ellenőrzésük lehet egymás tevékenysége fölött a projekten belül?
9. cikk / 10 Alkalmasság közös ajánlattevők esetén
Kérdés: Közös ajánlat esetén az ajánlattevőknek külön-külön kell-e megfelelniük azoknak a feltételeknek, amelyek az alkalmasságot meghatározzák?
10. cikk / 10 Új alapítású cég ajánlata konzorciumban
Kérdés: Kizárható-e az eljárásból az az új alapítású cég, amely a referenciamunkák hiányára tekintettel konzorciumban indul a megfelelő számú referenciával rendelkező, az Európai Unió valamely tagállamában honos anyavállalatával?