18 cikk rendezése:
11. cikk / 18 Részajánlattétel lehetőségének mellőzése közszolgáltatóknál
Kérdés: A közszolgáltatóknak nem kell indokolni a részajánlattétel lehetőségének mellőzését. Jelenti-e ez azt is, hogy vizsgálni sem kell? Vagy célszerű a fiókban tartani egy belső indoklást?
12. cikk / 18 Becsült érték és alkalmazandó jogszabály versenyújranyitásnál
Kérdés: A központi közbeszerzésekkel kapcsolatos 320/2015. kormányrendelet szerint a nettó 8 millió forint alatti versenyújranyitással vagy írásbeli konzultációval megvalósuló beszerzések tekintetében fontos változás, hogy már előzetes engedélykérés nélkül is lefolytatható az eljárás, az érintett szervezet azonban negyedévente adatszolgáltatást köteles teljesíteni az ilyen típusú beszerzésekről. Ilyen esetben mit kell becsült érték alatt érteni? Az egész év során beszerzendő termékek nettó árát kell egybeszámítani, vagy csak az adott eljárásban (versenyújranyitás) beszerzendő áruk értékét? További kérdésem, hogy a versenyújranyitásoknál az új Kbt. szerint kell az eljárást lefolytatni, vagy a keretszerződésben meghatározottak szerint?
13. cikk / 18 Mérleg "kiváltása" pénzügyi alkalmasság igazolásakor
Kérdés: Pénzügyi alkalmasság igazolására miért csak a mérleget kérik az ajánlatkérők? Ha ezt írja elő az ajánlatkérő, és nekem negatív a mérlegem, akkor azt mivel válthatom ki? Van lehetőségem az árbevétellel kiváltani, ami egy lehetséges opció a frissen létrejött cégek esetében?
14. cikk / 18 Kötelezettségek eseti közbeszerzés-kötelezett vonatkozásában
Kérdés: Az ajánlatkérő nem tartozik a Kbt. 6. §-ának a)-e) pontjai alá, egyház által működtetett szociális intézmény akadálymentesítése, bővítése – építési beruházás – a közbeszerzés tárgya. A beruházás becsült értéke a költségvetési kiírás szerint nettó 115 millió forint. Jól értelmezem-e, hogy az ajánlatkérő nyílt eljárást kell, hogy alkalmazzon, nemzeti eljárásrendben, a 122. § szerint? Szükséges-e a Közbeszerzési Hatóságnál a szervezetet nyilvántartásba vetetni? A felhívást a 3. melléklet alapján a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez tartozó hirdetménymintán kell feladni? A bírálóbizottság tagjai közül a jogi szakértelemhez elegendő-e, ha nem rendelkezik az illető jogi végzettséggel, de például főiskolai diplomával, illetve közbeszerzésireferens-végzettséggel igen, ahol jogot is tanult?
15. cikk / 18 Alkalmassági minimumkövetelmény előírásának módja
Kérdés: A 310/2011. kormányrendelet referenciára vonatkozó 15. §-a (1)–(3) bekezdéseinek a) pontja – a műszaki szakmai alkalmasság körében – egyaránt azt tartalmazza, hogy az ajánlatkérő köteles három (építési beruházás esetén öt) év teljesítését figyelembe venni. Egyesek szerint ezt úgy kell értelmezni, hogy az ajánlatkérő az alkalmassági minimumkövetelményt csak úgy írhatja elő, hogy mindhárom (illetőleg öt) évre vonatkozóan összesen írja elő a referenciával való rendelkezést. Kérdés, hogy mindegyik évre – évente is – előírható-e a beszerzés tárgyával kapcsolatos referenciával rendelkezés [természetesen figyelemmel a Kbt. 55. §-ának (3) bekezdése szerinti követelményre]?
16. cikk / 18 Külön alkalmassági követelmény az ajánlattevőre és az alvállalkozóra
Kérdés: Lehet-e külön alkalmassági követelményt meghatározni az ajánlatkérőre és alvállalkozójára?
17. cikk / 18 Megváltozott munkaképességű dolgozó alkalmazásának előírása
Kérdés: Ajánlatkérőnk előírta legalább 1 fő megváltozott munkaképességű dolgozó alkalmazását a közbeszerzési eljárásban kötött szerződés teljesítésében. Ezt milyen jogszabály alapján teheti meg, illetve lehet-e ilyen feltételt szabni a kiírásban?
18. cikk / 18 Keretmegállapodás különböző ajánlattevőkkel
Kérdés: Központosított közbeszerzési eljárás lefolytatására jogosult költségvetési szerv keretmegállapodásos eljárást hirdet meg egy kiemelt (állami normatívával rendelkező) termék tekintetében. A kiíró az eljárást egymástól független részekre bontja, s az eljárás jellegéből adódóan előzetesen meghatározza, hogy az eljárás első részét követően egy, illetve több ajánlattevővel kíván-e keretmegállapodást kötni. Jogszerűen jár-e el az ajánlatkérő, ha az egyes részek nagy hányadában több, míg néhány rész tekintetében csupán egy ajánlattevővel kíván majd keretmegállapodást kötni?