Feltételes közbeszerzés keretmegállapodásban

Kérdés: A Kbt. 53. § (6) bekezdése alapján: "Feltételes közbeszerzés indítható akkor is, ha az ajánlatkérő támogatásra irányuló igényt (pályázatot, projektjavaslatot, támogatásiszerződés-módosítást vagy változásbejelentést) nyújtott be vagy fog benyújtani – függetlenül attól, hogy sor került-e már a támogatás pályázati felhívásának megjelenésére –, és az ajánlatkérő a támogatásra irányuló igény el nem fogadását, vagy az igényeltnél kisebb összegben történő elfogadását olyan körülménynek tekinti, amely miatt az eljárást eredménytelenné nyilváníthatja." Ennek alapján helyesen jár-e el az ajánlatkérő, amennyiben egy pályázati felhívás megjelenéséhez köti a közbeszerzési eljárás eredményességét, és ha az nem jelenik meg az eljárás összegzésének megjelenéséig, megköti a szerződést, és a szerződés hatálybalépését köti a pályázati felhívás megjelenéséhez? Amennyiben igen, jól értjük-e, hogy ilyen jellegű szerződést hatályba léptető feltétellel nem folytatható le verseny-újranyitásos eljárás a KH állásfoglalása alapján?
Részlet a válaszából: […] ...Ez a szakasz nem sorolja fel teljeskörűen az alkalmazandó eljárási cselekményeket, nem tartalmazza például az ajánlattételi felhívás módosítását, az ajánlattételi határidő meghatározását, a kiegészítő tájékoztatást stb. sem. A felsorolt cselekményekre...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. február 8.

Teljesítés helyettesítő termékkel

Kérdés: Az ajánlattevő nem tud szerződés szerinti terméket (belátható időn belül) beszállítani vis maior esetén (gyártói nemteljesítés miatt). Van-e lehetőség helyettesítő termékkel történő teljesítésre anélkül, hogy kötbért alkalmaznának a céggel szemben akkor, ha a keretmegállapodásban egyébként nincs lehetőség termékcserére, de a Kbt. megengedi azt?
Részlet a válaszából: […] ...– a) és b) pontokA termékcsere intézménye tehát nem a Kbt.-ből következik, így amennyiben egyébként az ajánlatkérő a szerződésmódosítási szabályok szerint ezt nem teszi lehetővé keretmegállapodásában, abban az esetben véleményünk szerint nincs arra lehetőség....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. május 12.

Többes megjelenés tilalma elektronikus katalógusban

Kérdés: Abban az esetben, ha az ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás tárgyait elektronikus katalógusba foglalja, egy ajánlattevő megjelenhet-e az elektronikus katalógus különböző sorain egy másik ajánlattevő alvállalkozójaként, vagy ez a Kbt. 36. § (1) bekezdésének b) pontja szerinti együttes megjelenés tilalmába ütközik?
Részlet a válaszából: […] ...nem szabad beleesni, hogy az elektronikus katalógus egyes sorainak teljesen egységes kezelésével jogi korlátot állítunk, miközben annak módosítására, visszautasításra is lehetőség van a fentiek szerint, tehát eljáráson belül a helyzet reparálható.Valódi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. március 4.

Hirdetményi információk csökkenése

Kérdés: A 2020-ban hatályba lépő módosítás indokolása azt írja, hogy kevesebb információt kell adni a hirdetményben, de én nem találom, hogy ez miből következik. Például olyan hasznos dolgokat, mint a FAKSZ lajstromszáma, kell-e közölnöm továbbra is?
Részlet a válaszából: […] ...T/8039. számon benyújtott törvénymódosítás indokolása értelmében a módosítás 17. §-ának 8., 10., 14., 15., 16., 17. és 18. pontjai szerinti módosítások az eljárást megindító felhívásokban előírandó rendelkezések számát hivatottak csökkenteni, amelyek nemcsak...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. január 8.

65%-os szabály eltörlésének hatása keretmegállapodásra és előminősítésre

Kérdés: Keretmegállapodásos eljárás esetében is meg kell maradnia a 65%-os szabálynak a már megkötött szerződéseknél a jogszabályváltozásra figyelemmel, vagy lehetőség van módosításra? Mi a helyzet előminősítés esetében?
Részlet a válaszából: […] ...közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény módosításáról szóló 2018. évi LXXXIII. törvény 48. §-a törli a 138. § (1) bekezdés második és harmadik mondatát, mely a 65%-os szabály tartalmazta. A hatályos szabály értelmében már nincs...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. április 3.

Ajánlatkérő eljárása versenykorlátozás esetén

Kérdés: Az 1996. évi LVII. törvény (a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról, Tpvt.) 11. §-a rendelkezik a gazdasági versenyt korlátozó megállapodás tilalmáról. Egy többszakaszos közbeszerzési eljárás során, ahol az ajánlatkérő keretszámot határozott meg, nem versenykorlátozó-e az, ha a részvételi szakaszban jelentkezést benyújtó ajánlattevők közül például három cégnek részben azonos a tulajdonosi köre, illetve a céget jegyző személye is? Mennyiben más a helyzet akkor, ha az eljárás időszakos előzetes tájékoztatóval indul – amely nem tartalmaz még információt a keretszámra vonatkozóan –, részvételi szándékát a fent megjelölt kör nyújtja be, és az ajánlatkérő a részvételi felhívásban kívánja korlátozni az ajánlattételi szakaszba jutók körét? Ez esetben lehet-e szó versenykorlátozásról? Amennyiben bármelyik esetben felmerül a verseny korlátozása, mit kell tennie az ajánlatkérőnek?
Részlet a válaszából: […] ...miniszter a közbeszerzési eljárások, továbbá közbeszerzési szerződések, illetve építési vagy szolgáltatási koncessziók és ezek módosításainak közbeszerzési-jogi ellenőrzése során a Tpvt. 11. §-a, vagy az EUMSZ 101. cikke szerinti rendelkezések...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. július 13.

Átláthatósági megállapodás

Kérdés: Mi a lényege az átláthatósági megállapodásnak?
Részlet a válaszából: […] ...hogy az átláthatósági biztos a közbeszerzési eljárás, a jogorvoslatieljárás, valamint a közbeszerzési szerződés teljesítése és módosítása soránvalamennyi iratba betekintsen, valamennyi eljárási cselekménynél jelen legyen,– a szerződő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. július 19.

Cégkivonat érvényessége, felszámolás

Kérdés: Az ajánlattevőnek általában 60 napnál nem régebbi cégkivonatot kell csatolnia a közbeszerzésben. Ugyanakkor a kizáró okok között szerepel, hogy nem állhat felszámolási eljárás alatt. A 60 napon belüli cégkivonat benyújtása mellett bőven előfordulhat, hogy már az ajánlattétel időpontjában felszámolás alatt áll. Hogyan oldható fel ez az ellenmondás? Az ajánlatkérőnek nem érdeke a legfrissebb cégállapot ismerete? Hogyan egyeztethető össze az említett probléma a Kbt. alapelveivel? És: az ajánlatkérőnek folyamatosan ellenőriznie kell az "aktív" cégállapotot? Mi történik, ha a szerződés teljesítése folyamán áll elő a fenti helyzet?
Részlet a válaszából: […] ...Ebből megállapítható az aktuálisanbejelentett változások köre. Megjegyezzük, hogy a változások tartalma atársaságiszerződés-módosítással, illetve az egységes szerkezetű okirattaligazolható. A változásbejegyzés iránti kérelem másolatát és a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. augusztus 17.

Keretmegállapodás megköthetősége két, érvényes ajánlatot benyújtó ajánlattevő esetén

Kérdés: A módosított Kbt. 136/A §-ának (4) bekezdése kimondja, hogy a keretmegállapodásos eljárás akkor is eredménytelen, ha az érvényes ajánlatot benyújtók száma nem éri el a hármat. Azt jelenti-e mindez, hogy amennyiben például csupán kettő, minden szempontból érvényes ajánlatot benyújtó ajánlattevő van, úgy velük – tőlük kívülálló okok miatt – mégsem köthető keretmegállapodás? Ha a válasz igen, úgy nem tartanak-e attól, hogy ennek elkerülése érdekében "látszatajánlatokkal" fogják az ajánlattevők az érvénytelenséget elkerülni?
Részlet a válaszából: […] ...kevés konkrét információ állrendelkezésünkre, ugyanakkor az elkerülés érdekében támogathatónak tartanánkegy esetleges olyan irányú módosítást, amely nem büntetné a két ajánlattevősmodellt, hasonlóan a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. július 3.