55 cikk rendezése:
1. cikk / 55 Műszaki megfelelés vizsgálata
Kérdés: Uniós közbeszerzési eljárást indítottunk speciális csomagolástechnikai eszközök beszerzésére. A műszaki leírásban részletesen meghatároztuk az elvárt műszaki paramétereket. A műszaki paraméterek igazolására azt írtuk elő, hogy azok meglétét a gyártó által kiállított termékleírás benyújtásával kell igazolnia az ajánlattevőnek. A műszaki szakértőnk szerint el kellene fogadnunk a termék hazai forgalmazója által kiállított termékleírást is. Megtehetjük ezt?
2. cikk / 55 Feltételes közbeszerzés keretmegállapodásban
Kérdés: A Kbt. 53. § (6) bekezdése alapján: "Feltételes közbeszerzés indítható akkor is, ha az ajánlatkérő támogatásra irányuló igényt (pályázatot, projektjavaslatot, támogatásiszerződés-módosítást vagy változásbejelentést) nyújtott be vagy fog benyújtani – függetlenül attól, hogy sor került-e már a támogatás pályázati felhívásának megjelenésére –, és az ajánlatkérő a támogatásra irányuló igény el nem fogadását, vagy az igényeltnél kisebb összegben történő elfogadását olyan körülménynek tekinti, amely miatt az eljárást eredménytelenné nyilváníthatja." Ennek alapján helyesen jár-e el az ajánlatkérő, amennyiben egy pályázati felhívás megjelenéséhez köti a közbeszerzési eljárás eredményességét, és ha az nem jelenik meg az eljárás összegzésének megjelenéséig, megköti a szerződést, és a szerződés hatálybalépését köti a pályázati felhívás megjelenéséhez? Amennyiben igen, jól értjük-e, hogy ilyen jellegű szerződést hatályba léptető feltétellel nem folytatható le verseny-újranyitásos eljárás a KH állásfoglalása alapján?
3. cikk / 55 Kiegészítő tájékoztatást megelőzően benyújtott, utólag nem módosított ajánlat kezelése
Kérdés: Egy közbeszerzési eljárásban kiegészítő tájékoztatásra került sor, melynek során az ajánlatkérő új árazatlan költségvetést készített és küldött meg az ajánlattevőknek. Az egyik ajánlattevő még ez előtt a kiegészítő tájékoztatás előtt benyújtotta ajánlatát, azt a kiegészítő tájékoztatást követően sem vonta vissza, nem módosította, így még a korábbi költségvetést árazta és nyújtotta be. Az ajánlatkérő a Kbt. 71. § (8) bekezdésének megfelelően jár-e el, ha a hiánypótlás keretében a költségvetés kijavítására szólítja fel az ajánlattevőt?
4. cikk / 55 Eljárási dokumentumok módosítása
Kérdés: Módosíthatja-e az ajánlatkérő a pályázati feltételeket egy már meghirdetett pályázat esetén, ha tisztázó kérdés érkezik olyan tárgykörben, amiről a pályázati dokumentációban még nem rendelkezett, illetve szűkítő körülménynek minősül-e a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások bemutatásának igénye?
5. cikk / 55 Alkalmassági követelmény módosítása
Kérdés: Miért jelent problémát az, ha az ajánlatkérő az alkalmasságot "lazítja", az alkalmassági követelményeket módosítja? (A Hatóság 89/2021. határozatához kapcsolódik a kérdésünk.)
6. cikk / 55 Többes megjelenés tilalma elektronikus katalógusban
Kérdés: Abban az esetben, ha az ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás tárgyait elektronikus katalógusba foglalja, egy ajánlattevő megjelenhet-e az elektronikus katalógus különböző sorain egy másik ajánlattevő alvállalkozójaként, vagy ez a Kbt. 36. § (1) bekezdésének b) pontja szerinti együttes megjelenés tilalmába ütközik?
7. cikk / 55 Nyilatkozattétel felszámolási eljárás vonatkozásában
Kérdés: Az ajánlatkérő a kizáró oki nyilatkozatban azt követeli meg, hogy felszámolási eljárás ne induljon cégünk ellen. Egy tanácsadó szerint ez érvénytelenségi ok, más szerint kizáró ok. Egyáltalán van-e lehetőség ezt előírni, amikor a Kbt. 62. §-a nem így fogalmaz? Hamis adatszolgáltatást eredményez-e, ha mégis lenyilatkozzuk?
8. cikk / 55 Jogorvoslatra jogosultság
Kérdés: Egy előadáson egy uniós bírósági ítéletre hivatkozva felmerült, hogy nincs lehetősége az ajánlattevőnek megtámadni azt a döntést, melynek az eljárásában nem vett részt. Egyrészt érdekelne, vajon milyen esetről lehetett szó, másrészt, hogy ez Magyarországon milyen megítélés alá esik?
9. cikk / 55 Felhívás módosításáról szóló értesítés elkésettsége
Kérdés: Milyen következménye lehet annak, ha az ajánlatkérő a felhívás módosításáról későn értesíti a gazdasági szereplőket, mivel a hirdetmény módosításának hiánypótoltatása elhúzódott?
10. cikk / 55 Több részre tett ajánlat módosítása
Kérdés: Ha az ajánlattevő több részre tett ajánlatot, nyilatkozhat-e úgy a későbbiekben, hogy mégsem szeretne egy részben indulni?