56 cikk rendezése:
1. cikk / 56 Szerződés felmondásával kapcsolatos közzétételi kötelezettség
Kérdés: A szerződés felmondásával kapcsolatos közzétételi kötelezettségre vonatkozik a kérdésem. A Kbt. 43. §-ának (1) bekezdése értelmében az ajánlatkérő köteles a Közbeszerzési Hatóság által működtetett nyilvános elektronikus szerződéstárban (a továbbiakban: CoRe) – valamint ha azt a törvény felhatalmazása alapján alkotott jogszabály az egyes dokumentumok, adatok tekintetében kötelezővé teszi, az EKR-ben is – közzétenni a 9. § (1) bekezdés h)-i) pontjának, valamint a 12. § (1)–(5) bekezdésének alkalmazásával megkötött szerződéseket, a szerződéskötést, valamint a szerződésmódosításokat, a szerződés módosítását követően haladéktalanul. A Kbt. nem nevesíti, hogy a szerződés felmondását is közzé kell-e tenni, azonban a fenti hivatkozás értelmezhető úgy is, hogy a felmondás is szerződésmódosítás, tekintettel arra, hogy módosítja a meglévő szerződést (megszünteti azt).
2. cikk / 56 A Kbt.-módosítás hatása folyamatban lévő szerződésekre
Kérdés: Az új jogszabály hatálybalépése hogyan érinti a már folyamatban lévő szerződéseket?
3. cikk / 56 Eredményről szóló tájékoztató közzététele
Kérdés: Több olyan jogesetet is látok, ahol az ajánlatkérő az eredményről szóló tájékoztatót nem tette közzé. Amennyiben a tájékoztató közzétételre kerül, de a KBA-ban történő közzététel esetleg nem történik meg, akkor ez is legalább ilyen megítélés alá esik? Hogyan tudja ellenőrizni a saját honlapon történő közzétételt a jogorvoslati fórum?
4. cikk / 56 65%-os szabály eltörlésének hatása keretmegállapodásra és előminősítésre
Kérdés: Keretmegállapodásos eljárás esetében is meg kell maradnia a 65%-os szabálynak a már megkötött szerződéseknél a jogszabályváltozásra figyelemmel, vagy lehetőség van módosításra? Mi a helyzet előminősítés esetében?
5. cikk / 56 Tájékoztatás közzététele szerződésteljesítésről
Kérdés: A hatályos jogszabályok szerint a szerződés teljesítéséről szóló tájékoztatást a CoRe szerződés-nyilvántartó rendszerben kellene közzétenni, ez azonban jelenleg technikailag nehezen megoldható. Megfelel ebben a helyzetben, ha az ajánlatkérő továbbra is a KBA-ban teszi közzé a tájékoztatást?
6. cikk / 56 Közbeszerzési terv közzététele
Kérdés: Az éves összesített közbeszerzési terv közzétételével kapcsolatban az alábbiak szerint kérek felvilágosítást:
A Kbt. 43. §-a szerint az ajánlatkérő köteles a Közbeszerzési Hatóság által Közbeszerzési Adatbázisban – amennyiben a Közbeszerzési Adatbázisban való közzététel nem lehetséges, a saját vagy a fenntartója honlapján – közzétenni a közbeszerzési tervet. Az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. kormányrendelet 7. §-ának (4) bekezdése szerint az ajánlatkérő a közbeszerzési tervet köteles az EKR-ben közzétenni. Ugyanakkor az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 37. §-ának (1) bekezdése alapján az 1. melléklet III. Gazdálkodási adatok 8. pontja szerint a közbeszerzési tervet közzé kell tenni az ajánlatkérő honlapján.
Fenti jogszabályi hivatkozások alapján a Közbeszerzési Adatbázisban, az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben és az ajánlatkérő honlapján is közzé kell tenni a közbeszerzési tervet?

7. cikk / 56 Opciógyakorlás minősítése
Kérdés: A Kbt. 141. § (4) bekezdésének a) pontja szerint minden esetben szerződésmódosításnak minősül-e a szerződésben rögzített opcionális mennyiség/keretösszeg lehívása? Az opció gyakorlásának valamennyi feltétele, mennyisége/összege a szerződésben rögzítésre került. Tekintettel arra, hogy az említett rendelkezés módosításról, illetve módosulásról is szól, további kérdésünk, hogy az opció gyakorlása módosításnak vagy módosulásnak minősül?
8. cikk / 56 KBA-ra és az EKR-re vonatkozó közzétételi szabályok
Kérdés: Pontosan mit kell közzétenni a KBA-ban és mit az EKR-ben? (A Kbt. 43. §-a alapján egyértelmű a helyzet, de az nem szól az EKR-ről.)
9. cikk / 56 Eljárási információk nyilvánossága
Kérdés: Hogyan lehetséges az, hogy az ajánlatkérő egyes esetekben nyilvánossá teszi az eljárással kapcsolatos információkat, más esetben pedig nem? (Ha például a 115. § szerinti az eljárás, akkor utóbbi esetben nem is jutok hozzá az információhoz.) Felkérhetjük-e az ajánlatkérőt arra, hogy tegye közzé a 115. § szerinti eljárás dokumentumait, hogy legalább lehetőségünk legyen tájékoztatni az érintett ajánlattevőt a szándékunkról, ha indulni szeretnénk?
10. cikk / 56 Szerződés feltöltésének díja
Kérdés: Kell-e fizetni azért, ha csak a szerződést szeretné az ajánlatkérő a KBA-ba (CoRe) feltölteni?