11 cikk rendezése:
1. cikk / 11 Alvállalkozói nyilatkozat és EKR
Kérdés: Az alvállalkozók bevonására vonatkozó nyilatkozatot is elektronikus úton és az EKR-en keresztül kell az ajánlatkérő rendelkezésére bocsátani?
2. cikk / 11 Teljesítésbe be nem vont kapacitást nyújtó/alvállalkozó polgári jogi igénye
Kérdés: Milyen polgári jogi igény illeti meg a kapacitást nyújtót/alvállalkozót, ha bevonására utóbb mégsem kerül sor?
3. cikk / 11 EKR-ben nem szereplő nyilatkozatok benyújtása konzorciumban
Kérdés: Közös ajánlattevőként indulunk egy pályázaton, mi vagyunk a képviselők. Azt tudjuk, hogy az EKR-rendszerben létrehozott űrlapokat a benyújtónak kell kitölteni. Abban vagyunk bizonytalanok, hogy azokat a nyilatkozatokat, amelyek nincsenek fent az EKR-ben – fel kell tölteni –, azokat is csak a gazdasági szereplő képviselőjének (benyújtó) kell kitöltenie, ugyanúgy, mintha EKR-űrlap lenne, vagy azoknál egyértelműen meg kell jelölni a közös ajánlattevőket?
4. cikk / 11 65%-os szabály eltörlésének hatása keretmegállapodásra és előminősítésre
Kérdés: Keretmegállapodásos eljárás esetében is meg kell maradnia a 65%-os szabálynak a már megkötött szerződéseknél a jogszabályváltozásra figyelemmel, vagy lehetőség van módosításra? Mi a helyzet előminősítés esetében?
5. cikk / 11 Szakértő cseréje, jogviszonyok változása mellett
Kérdés: Egy már megkötött keretmegállapodásban fel van tüntetve azon szakértők listája, akikkel az ajánlattevő megfelelt az ajánlati követelményeknek, és akiknek a teljesítésben részt kell venniük. Ezek a szakértők az ajánlattevő munkavállalói. Van-e arra lehetőség, hogy a teljesítés során a listán szereplő szakértőt lecserélje, de nem munkavállalóra, hanem egy alvállalkozóra, aki így egyben kapacitást nyújtó alvállalkozó is lesz? Van-e arra lehetőség, hogy ha a felsorolt szakértők közül az egyik átszerződik egy, az ajánlatban nevesített alvállalkozóhoz? Így a szakértő ugyanaz maradna, viszont az alvállalkozó ezáltal kapacitást nyújtó szervezetté válna?
6. cikk / 11 Kapacitást biztosító szervezet bevonása keretmegállapodásos eljárásban
Kérdés: Keretmegállapodásos eljárásban milyen módon kell bevonni a kapacitást biztosító szervezetet?
7. cikk / 11 Szerződésmódosítás lehetősége konzorciumi változások esetén
Kérdés: A régi Kbt. hatálya alatt megkötött közbeszerzési szerződés módosítására lehetőség van-e abban az esetben, ha a konzorciumi partnerek személyében olyan változás áll elő, hogy az egyik konzorciumi partner átvállalja a másik konzorciumi partner teljesítési arányát, ezzel a jövőben egyedüli félként látja el a közbeszerzés tárgya szerinti szolgáltatást? Új konzorciumi partner tehát nem lép be a szerződésbe, de jogutódlásról sem beszélhetünk. Módosíthatják-e a felek a konzorciumi megállapodást úgy, hogy az egyik fél teljesítésre képtelenné válása esetén a másik fél lép be helyette, tekintettel az egyetemleges felelősségre? Mi a teendő abban az esetben, ha mindezek az új Kbt. hatálya alatt kötött szerződés esetén következnek be?
8. cikk / 11 Cégadatváltozás jelentése folyamatban lévő szerződés esetén
Kérdés: Hároméves határozott időtartamú szerződést kötöttünk az ajánlatkérővel. Ha a cégadatainkban változás áll be, ezt jelentenünk kell, vagy az ajánlatkérő folyamatosan ellenőrzi a cégállapotot a szerződés fennállta alatt? Ha jelenteni kell, akkor a változás bejegyzését követően?
9. cikk / 11 Ajánlatkérőnek minősülő szervezet mint ajánlattevő
Kérdés: Ajánlatkérőnek minősülő szervezet ajánlattevőként indul egy közbeszerzési eljárásban. A jogszabályi előírások alapján köteles-e ebben az esetben a nyertesség esetén igénybe venni kívánt (értékhatár feletti) alvállalkozókat maga is közbeszerzési eljárással kiválasztani? Gyakorlati lehetőség erre (például időbeli korlátok miatt) nyilván nincs, de szabályos-e ebben az esetben, ha az alvállalkozóval közbeszerzési eljárás lefolytatása nélkül köt szerződést? Azaz "kiváltja"-e az eredeti közbeszerzési eljárás az ajánlattevőként fellépő ajánlatkérőnek minősülő szervezet saját eljárását?
10. cikk / 11 Új szabályok a közbeszerzési szerződésekre
Kérdés: Az új törvény tartalmaz majd új szabályokat a szerződés megkötése és teljesítése vonatkozásában?