SZÉP kártya beszerzésének közbeszerzés-kötelezettsége

Kérdés: Széchenyi Pihenőkártyával kapcsolatban lenne kérdésem. Több helyütt (Közbeszerzési Levelek, Közbeszerzési Szemle) is olvastam, hogy az 55/2011. kormányrendelet szerint a SZÉP kártya beszerzése nem közbeszerzés-köteles, mivel nem visszterhes a szerződés. Feltehetőleg a rendelet 10. §-a alapján következtetnek erre. A KÉ-ben SZÉP kártyával kapcsolatos felhívást nem találtam, mi meghaladjuk a közbeszerzési értékhatárt e tárgyban, és három bank is tudja nyújtani ezt a szolgáltatást számunkra. Mi az álláspontjuk a SZÉP kártyával kapcsolatban, kell-e rá közbeszerzési eljárást lefolytatni, vagy a hivatkozott kormányrendelet 10. §-a alapján kivédhető, hogy nem közbeszerzés-köteles? (A banknak átutaljuk előre az összeget, és ő feltölti a számlákra.) De ha mégis le kellene folytatnunk, milyen bírálati szempontok lehetnek? A kártyákra, számlákra utalandó összeg ugyanannyi minden esetben, maximum az elfogadóhelyek száma változhat, itt nincs előteljesítés, kötbér stb., mivel mi utalunk, és utána él a feltöltött számla, tehát elég életidegen lenne a közbeszerzés, mégis 3 bank is tudja nyújtani a szolgáltatást. Vagy ezt az esetet a Kbt. 120. §-ának k) pontja alapján lehet kivételnek tekinteni, mint pénzforgalmi szolgáltatást?
Részlet a válaszából: […] ...a kibocsátó bank felé, azaz nem terheli semmilyen banki költség.Ebből következően a munkáltató és a kibocsátó bank között olyan megállapodás jön létre, amelyhez a munkáltató (megrendelő) részéről fizetési kötelezettség nem társul, azaz valóban nem visszterhes...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. május 7.

Befejezési határidő változtatása az utolsó tárgyalási fordulót követően

Kérdés: Hirdetménnyel induló tárgyalásos eljárásban a tárgyalás során a szerződéses feltételekről és a műszaki tartalomról lehetett tárgyalni. Megengedhető-e, hogy az utolsó tárgyalási forduló után kiadott végleges műszaki leírásban a befejezési határidőt megváltoztassuk? (A részvételi felhívásban konkrétan megadtuk a befejezési határidő dátumát. Az egyik bírálati szempont az volt, hogy az ajánlattevő a megadott befejezési határidő előtt mennyivel hamarabb tudja teljesíteni a szerződést.)
Részlet a válaszából: […] ...átvételével abírálati szempontok módosítását csak versenypárbeszéd esetében teszi lehetővéaz eljárás során, illetve a keretmegállapodásos eljárás rendszerében az eljárásmásodik részében, amennyiben azt az ajánlatkérő eleve korábban megjelölte....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. december 12.

Eredménytelenség közszolgáltató keretmegállapodásos eljárásában

Kérdés: Különös ajánlattevőnél, ha a keretmegállapodásos eljárás esetében csak két ajánlattevőm van, eredménytelen-e az eljárás? Egyáltalán megjelölhetem például a hirdetményben, hogy csak egy ajánlattevővel szeretnék tárgyalni közszolgáltatóként?
Részlet a válaszából: […] ...szabályoknál pontosan az a rész nemkerül ismétlésre, ami a klasszikus szabályoknál az egy vagy több (mint 3)ajánlattevővel való keretmegállapodást lehetővé teszi, így azt a részt semismétli, ami az eredménytelenségre utal, ha a hármas keretszámot nem érik...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. április 4.

Kötelező részajánlattétel

Kérdés: Igaz-e az a hír, hogy kötelező lesz megengedni a részajánlattételt? És ha nem bonható az ajánlat részekre objektíve?
Részlet a válaszából: […] ...azegyes épületekkel kapcsolatban eltérő munkákat kell megvalósítani."Fenti ötlettel kapcsolatban, ha például az ajánlatkérőkeretmegállapodásos eljárást kíván lefolytatni annak érdekében, hogy akésőbbiek során a karbantartással kapcsolatos...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. július 19.

Ajánlattevő választhatósága keretmegállapodásos eljárásban

Kérdés: Keretmegállapodásos eljárásban ajánlatkérőnek az egyedi szerződésekre milyen arányban kell választania ajánlattevők közül?
Részlet a válaszából: […] ...keretmegállapodásos eljárás második részében a klasszikusajánlatkérőknek a központosított közbeszerzés rendszerében lehetőségük van akeretmegállapodásos partnerek közül a legjobb ajánlattevőtől közvetlenülrendelniük. Erre a közszolgáltató ajánlatkérőknek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. november 30.

Keretmegállapodás több ajánlattevővel

Kérdés: A gyakorlatban ajánlatkérő mely esetekben köt több ajánlattevővel keretmegállapodást? Ez a lehetőség közös ajánlattevőkre, közös ajánlattétel esetére vonatkozik? Honnan lehet megtudni erre irányuló szándékát?
Részlet a válaszából: […] ...kérdésben is jelzett keretmegállapodás megjelölés akeretmegállapodásos eljárás alkalmazására utal. A Kbt. vonatkozó előírása értelmében a keretmegállapodásoseljárás két részből áll. Az első részben az ajánlatkérő (ajánlatkérők) a Kbt.irányadó fejezete...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. március 16.

Ajánlattevő és erőforrás-szervezet közötti jogviszony ismertetése

Kérdés: A felhívás lehetőséget ad erőforrás-szervezet igénybevételére. Ezzel kapcsolatban csatolni kell az erőforrás-szervezet kötelezettségvállaló nyilatkozatát, amelynek egyebek mellett tartalmaznia kell az ajánlattevő és az erőforrás-szervezet jogviszonyának leírását. E mit jelent? És: milyen részletességűnek kell lennie a leírásnak?
Részlet a válaszából: […] ...eljárás eredményeként kötendő szerződésre tekintettel,automatikusan alvállalkozóvá válik a külső erőforrás. Tehát az anyavállalatmegállapodása mérlegének felhasználásáról, vagy közös tulajdonban álló gépeikhasználatának megosztásáról stb. az anyavállalat...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. november 3.

Bírálatiszempont-meghatározás törvényességének kérdései

Kérdés: Egy közbeszerzési eljárásban az ajánlatkérő a dokumentációban az ajánlat értékelésével kapcsolatban az alábbit jelzi (egyébként az összességében legelőnyösebb pályázat nyer): "amennyiben az ajánlatkérő számára az a legkedvezőbb, ha egy biztosítási feltétel nem szerepel az ajánlatban..." stb. Ebből nekem az derül ki, hogy ő majd akkor fogja eldönteni, mi számára a legkedvezőbb, amikor összehasonlítja, elemzi a benyújtott ajánlatokat. Sehol előtte nem jelzi, mi számára a legkedvezőbb. Ha épp X lesz az elbíráláskor a legkedvezőbb, akkor azt fogja pozitívan értékelni, ha rosszul ébred, akkor az Y-t? Van-e az ajánlatkérőnek a kérdés szerinti meghatározásra, jelzésre lehetősége a közbeszerzési törvény alapján?
Részlet a válaszából: […] ...felmerül, hogy az adott feltételbírálati szempont volt-e eredetileg, amelynek módosítására csak két esetben,versenypárbeszéd és a keretmegállapodásos eljárás második részében vankorlátozott lehetőség, de erről ebben az esetben nem valószínű, hogybeszélhetünk...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. szeptember 17.

Elhatárolási kérdések ajánlattevői oldalhoz kapcsolódó szereplők vonatkozásában

Kérdés: Hogyan lehet pontosan elhatárolni az alvállalkozót, a harmadik személyt, valamint az egyéb, bevonni kívánt szervezetet? Alvállalkozó a Kbt. 4. §-a szerint, akivel ajánlattevő a közbeszerzésre tekintettel fog szerződést kötni vagy módosítani; harmadik személy: a 71. § (1) bekezdés a) pontja tartalmazza: ...ajánlattevő harmadik személlyel szerződést fog kötni...; egyéb szervezet: a 66. § (2) bekezdésében, 67. § (4) bekezdésében meghatározott szervezet. Ez utóbbi szervezettel az ajánlattevő nem fog szerződést kötni? Milyen viszonyuk van? A szerződés teljesítése során hogyan kérheti számon ajánlatkérő ez utóbb említett szervezet helytállását? A törvényszövegből kiindulva, akivel ajánlattevő szerződést fog kötni, az egyrészt alvállalkozó, másrészt harmadik személy is? Akivel nem a közbeszerzésre tekintettel köt szerződést, vagy módosít, az nem alvállalkozó? Ezt hogyan tudja ajánlatkérő eldönteni? Kizárólag az ajánlattevők nyilatkozatára támaszkodhat? Bekérhető-e az ajánlatkérőktől az alvállalkozóval kötött szerződés?
Részlet a válaszából: […] ...felé, de e mögött nincs szerződés az ajánlattevő és az általabevonni tervezett más szervezet között. A Ptk. szerint a szóbeli megállapodás is szerződésnekminősül, ha tehát a szóban forgó felek megállapodtak arról, hogy a másszervezet az ajánlattevő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. február 19.

Keretmegállapodásos eljárás alkalmazhatósága

Kérdés: Melyek azok az esetek, amikor keretmegállapodásos eljárást folytathatunk le? Hogyan szabályozza a Kbt. a keretmegállapodásos eljárásokat? Van-e ezekkel az eljárásokkal kapcsolatban elfogadott gyakorlat, esetleg döntőbizottsági ajánlás, állásfoglalás?
Részlet a válaszából: […] ...közbeszerzési törvény értelmező rendelkezéseiben (4. § 12.pontja) meghatározza – egyebek mellett – a keretmegállapodás fogalmát is.Eszerint keretmegállapodásnak minősül a meghatározott egy vagy több ajánlatkérőés egy vagy több ajánlattevő között...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. december 27.
1
2