13 cikk rendezése:
1. cikk / 13 Több elemet érintő szerződésmódosítás egy megállapodással
Kérdés: A Kbt. 141. § (3) bekezdésének első mondata értelmében jogszerűek lehetnek a következő, több elemet érintő szerződésmódosítások egyetlen szerződésmódosítás keretében? A szerződésmódosítás egyik eleme a szerződés értékének módosítását célozza a de minimis értékhatáron belül, amelyre vonatkozóan a Kbt. 141. § (2) bekezdés b) pontját jelöljük meg jogalapként, míg a szerződésmódosítás másik eleme határidő-módosítást takar, amelynek jogalapjaként a Kbt. 141. (4) bekezdés c) pontját jelöljük meg, és annak megfelelően igazoljuk a módosítás okait. Esetleg további, harmadik elemként pedig pótmunkát, azaz további építési munkákat határozunk meg, amelynél a Kbt. 141. § (4) bekezdés b) pontja lesz a megjelölt jogalap, és annak megfelelően kerül a szükségessége igazolásra.
2. cikk / 13 Kartellben nem érintett konzorciumi tag kizárása az eljárásból
Kérdés: Ha a konzorcium egyik tagját a GVH-döntés kizárja a közbeszerzésekből, abban az esetben a konzorcium másik tagja is kizárásra kerül az eljárás során? Vagy befejezheti az eljárást, illetve megkötött keretszerződés esetén továbbra is részt vehet például keretmegállapodás esetében versenyújranyitásokban az elmarasztalt konzorciumi partnere lecserélésével? (Természetesen azonos kvalitásokkal rendelkező szervezettel történő csere esetében.)
3. cikk / 13 Jelentkezési szakaszban megjelölt konzorciumi partner cseréje, visszalépése
Kérdés: Milyen lehetőségünk van adott eljárás jelentkezési szakaszában megjelölt konzorciumi partner cseréjére? Esetleg a partner milyen indokkal léphet vissza?
4. cikk / 13 Teljesítés helyettesítő termékkel
Kérdés: Az ajánlattevő nem tud szerződés szerinti terméket (belátható időn belül) beszállítani vis maior esetén (gyártói nemteljesítés miatt). Van-e lehetőség helyettesítő termékkel történő teljesítésre anélkül, hogy kötbért alkalmaznának a céggel szemben akkor, ha a keretmegállapodásban egyébként nincs lehetőség termékcserére, de a Kbt. megengedi azt?
5. cikk / 13 Többes megjelenés tilalma elektronikus katalógusban
Kérdés: Abban az esetben, ha az ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás tárgyait elektronikus katalógusba foglalja, egy ajánlattevő megjelenhet-e az elektronikus katalógus különböző sorain egy másik ajánlattevő alvállalkozójaként, vagy ez a Kbt. 36. § (1) bekezdésének b) pontja szerinti együttes megjelenés tilalmába ütközik?
6. cikk / 13 Informatikai közbeszerzési terv feltöltése az EKR-be
Kérdés: Fel kell-e töltenem az informatikai közbeszerzési tervet az EKR-be? A közbeszerzési terv része-e az informatikai közbeszerzési terv, vagy a kettő független egymástól?
7. cikk / 13 Szakértő cseréje, jogviszonyok változása mellett
Kérdés: Egy már megkötött keretmegállapodásban fel van tüntetve azon szakértők listája, akikkel az ajánlattevő megfelelt az ajánlati követelményeknek, és akiknek a teljesítésben részt kell venniük. Ezek a szakértők az ajánlattevő munkavállalói. Van-e arra lehetőség, hogy a teljesítés során a listán szereplő szakértőt lecserélje, de nem munkavállalóra, hanem egy alvállalkozóra, aki így egyben kapacitást nyújtó alvállalkozó is lesz? Van-e arra lehetőség, hogy ha a felsorolt szakértők közül az egyik átszerződik egy, az ajánlatban nevesített alvállalkozóhoz? Így a szakértő ugyanaz maradna, viszont az alvállalkozó ezáltal kapacitást nyújtó szervezetté válna?
8. cikk / 13 Kartell mint kizáró ok megállapításának feltételei
Kérdés: Az egyik gazdasági szereplő kartellezett, de nem itthon és nem is közbeszerzésben. Ki kell-e őt zárnia az eljárásból az ajánlatkérőnek? (A gazdasági szereplő konzorciumban indul, kapacitást biztosító szervezetként egy közösségi eljárásban.)
9. cikk / 13 DBR működése
Kérdés: Élelmiszer-beszerzés keretében hosszú távra szeretnénk szerződni. A keretmegállapodás nem vált be, ennél lényegesen több szállítóra lenne szükségünk, azonban a szállítók, főleg a helyiek többsége nem képes mindenre ajánlatot tenni, nyolcvan részre pedig nem tudunk kiírni eljárást, és nem is szeretnénk, ezt egyébként az EKR sem támogatja. A FAKSZ írt egy szakvéleményt, amelyben a dinamikus beszerzési rendszert promotálja, de nem derül ki abból, hogy az mivel lenne jobb megoldás. Kérdésünk tehát, hogy miért a DBR a megfelelő megoldás?
10. cikk / 13 Ajánlattal elfogadott szerződéses feltételek módosíthatósága az ajánlatkérő által
Kérdés: Az ajánlatunkban, illetve külön nyilatkozatban a szerződéstervezetet elfogadtuk. Az ajánlatkérő a szerződés aláírását megelőzően jelezte, hogy további, a tervezetben, az eljárásban közölt tartalomban nem szereplő feltételekkel kívánja a szerződést kiegészíteni, és a feltételeket kéri beemelni a végleges szerződésbe. Ezt megteheti? Kötelesek vagyunk ebben az esetben megkötni a kívánt tartalommal a szerződést?