Kapacitást nyújtó személlyel kapcsolatos hiánypótlási felhívás jogszerűsége

Kérdés: Kisvállalkozásunk közbeszerzési pályázatot nyújtott be a közelmúltban, melyben nyilatkoztunk arról, hogy kapacitást nyújtó személyre (felelős műszaki vezető) fogunk a projekt megvalósítása során támaszkodni. Az ajánlatkérő a pályázat első szakaszában hiánypótlásra szólított fel minket, miszerint pótlólag meg kell küldenünk ennek a személynek ügyvéd által ellenjegyzett aláírásmintáját vagy közjegyzői tanúsítványt. A megbízási szerződéssel, magánszemélyként bevont egyéntől jogosan követeli meg az ajánlatkérő az aláírásmintát vagy a közjegyzői tanúsítványt? A felelős műszaki vezetőként közreműködő személyt, ha kapacitást nyújtó szervezetként támaszkodunk rá, nevesített alvállalkozóként is szerepeltetnünk kell pályázati anyagunkban, vagy elegendő 10 százalék alatti, nevesített alvállalkozóként megjelölnünk? Jogosan kér tőlünk szerződéses vagy előszerződésben vállalt kötelezettségvállalást is tartalmazó okiratot az ajánlatkérő nevezett személyre vonatkozóan a pályázat ezen szakaszában?
Részlet a válaszából: […] Véleményünk szerint az aláírásminta vagy aláírási címpéldány ebben az esetben kérhető, hiszen a kapacitást biztosító szervezet saját jogon szerepel az ajánlatban, tehát függetlenül attól, hogy magánszemélyről vagy jogi személyről van szó, segít az alkalmasságban...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. október 12.

Közbeszerzés elmulasztásának szankciója

Kérdés: Egy klasszikus ajánlatkérőnél (központi költségvetési szerv) létszámleépítés volt, ami az adatelemzőket, kutatókat is érintette. A sürgető határidős feladatok miatt várni nem lehetett, ezért szerződés alapján egy külső céget is bevontak a feladatok megoldásába. A feltételek kb. az alábbiak voltak: megbízás minden negyedévben 4 millió forintig, de mindig a konkrét munkához igazodóan, konkrétan számla alapján. Az intézmény vezetőjét felmentették, s az egyik fő indok az volt, hogy pályáztatás nélkül kötött szerződést. Ha a havi szerződéses keretösszeget a szerződés végéig, azaz 2004 decemberéig felszorozzuk, akkor ez csekély mértékben túllépte az értékhatárt, de a várható feladatátcsoportosítás és a konkrét számlás elszámolás miatt valószínűsíthető volt, hogy a tényleges kifizetések a közbeszerzési értékhatár alatt maradnak, továbbá a nagyon közeli jelentéstételi kötelezettséghez kapcsolódó feladatok miatt még az egyszerű eljárás sem fért volna bele a rendelkezésre álló időbe. Tényleges túllépésre nem került sor, mert négy hónappal a megállapodás megkötése után, közös megegyezéssel felbontották a szerződést, de ezt már nem a felmentett vezető eszközölte. A közbeszerzés elmulasztását hasonló körülmények között (leépítések, átszervezések, teljesítési kényszer, bizonytalanságok, az értékhatár csekély túllépése) hogyan szokták szankcionálni? Van-e esetleg erre precedens? Tudnak-e esetleg olyanról, hogy ilyesmi felmentési indokként szerepelt, vagy felmentéshez vezetett?
Részlet a válaszából: […] 2004. évre vonatkozóan a Kbt. 402. §-ának (4) bekezdéseértelmében 2 millió forint volt a minimális értékhatár. Feltételezzük, hogy azadatelemzési feladatokat tanácsadás keretében szerezték be, amelynek 2004-esszabályozása értelmében (központi költségvetési szervről...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. május 14.

Jelentkezés a hivatalos közbeszerzési tanácsadók névjegyzékébe

Kérdés: Milyen – elsősorban gyakorlati – szempontokat kell figyelembe venni a hivatalos közbeszerzési tanácsadók névjegyzékébe történő felvétel iránti kérelem kitöltésekor?
Részlet a válaszából: […] ...díj befizetését aKözbeszerzések Tanácsának számlájára (Magyar Államkincstár10032000-01720361-00000000) készpénz-átutalási megbízással való befizetésselvagy közvetlen átutalással kell teljesíteni, és a teljesítés módjánakmegfelelően kell csatolni az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. szeptember 12.

Kérelem hivatalos közbeszerzési tanácsadói tevékenységre

Kérdés: Milyen szempontokat kell figyelembe venni a gyakorlatban a hivatalos közbeszerzési tanácsadói kérelem benyújtásakor?
Részlet a válaszából: […] ...– az igazgatási szolgáltatási díj befizetését a KTszámlaszámára (Magyar Államkincstár 10032000-01720361-00000000)készpénz-átutalási megbízással való befizetéssel vagy közvetlen átutalássalkell teljesíteni. Ateljesítés módjának megfelelően csatolni kell...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. március 21.

Tanácsadói tevékenység feltételei a gyakorlatban

Kérdés: Hogyan lehet a közbeszerzési tanácsadói névjegyzékbe bekerülni? A gyakorlatom megvan, de nem tudom, ebből mit fogadnak el, kinek kell tanúsítania az eljárásaimat, stb.?
Részlet a válaszából: […] ...Közbeszerzések Tanácsának10032000-01720361-00000000 számú számlájára kell teljesíteni közvetlenátutalással, vagy készpénz-átutalási megbízással való befizetéssel. Ateljesítést ennek megfelelően vagy az átutalási megbízás, vagy a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. január 10.