SZÉP kártya beszerzésének közbeszerzés-kötelezettsége

Kérdés: Széchenyi Pihenőkártyával kapcsolatban lenne kérdésem. Több helyütt (Közbeszerzési Levelek, Közbeszerzési Szemle) is olvastam, hogy az 55/2011. kormányrendelet szerint a SZÉP kártya beszerzése nem közbeszerzés-köteles, mivel nem visszterhes a szerződés. Feltehetőleg a rendelet 10. §-a alapján következtetnek erre. A KÉ-ben SZÉP kártyával kapcsolatos felhívást nem találtam, mi meghaladjuk a közbeszerzési értékhatárt e tárgyban, és három bank is tudja nyújtani ezt a szolgáltatást számunkra. Mi az álláspontjuk a SZÉP kártyával kapcsolatban, kell-e rá közbeszerzési eljárást lefolytatni, vagy a hivatkozott kormányrendelet 10. §-a alapján kivédhető, hogy nem közbeszerzés-köteles? (A banknak átutaljuk előre az összeget, és ő feltölti a számlákra.) De ha mégis le kellene folytatnunk, milyen bírálati szempontok lehetnek? A kártyákra, számlákra utalandó összeg ugyanannyi minden esetben, maximum az elfogadóhelyek száma változhat, itt nincs előteljesítés, kötbér stb., mivel mi utalunk, és utána él a feltöltött számla, tehát elég életidegen lenne a közbeszerzés, mégis 3 bank is tudja nyújtani a szolgáltatást. Vagy ezt az esetet a Kbt. 120. §-ának k) pontja alapján lehet kivételnek tekinteni, mint pénzforgalmi szolgáltatást?
Részlet a válaszából: […] ...Kbt. tárgyi hatálya nem terjed ki a Kbt. 5. §-ára figyelemmel, mert hiányzik a törvény alkalmazásának egyik feltétele.A közbeszerzés-mentesség tehát nem a kormányrendeletben került megállapításra, hanem a Kbt. értelmezése során jutunk el ehhez a következtetéshez....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. május 7.

Tévesen megadott áfakulcs korrekciója

Kérdés: Egy közbeszerzési eljárásban ajánlattevőként tévesen határoztuk meg az áfa mértékét. (A beszerzés tárgya 5 százalékos áfatartalommal bírt, ajánlatunkban 20 százalékos áfamértéket tüntettünk fel.) Az ajánlatból kitűnt a nettó egységár – ezt a kiírás szerint meg is kellett határoznunk –, s bár megengedett volt a teljes körű hiánypótlás, nem kaptunk felhívást, és az ajánlat javítása sem történt meg a fentiek körében. A bírálati szempont a legalacsonyabb ár volt, és nettó szinten a mi ajánlatunk jobb volt, mint a nyertes ajánlattevőé. (Az eljárásban ketten vettünk részt ajánlattevőként.) Kérdéseink: kellett-e és kinek javítani az áfamérték meghatározásában elkövetett hibát? A kérdés szerinti esetben fel kellett volna hívni minket e körben hiánypótlásra? A nettó vagy a bruttó árat (értéket) kell-e figyelembe venni a közbeszerzés értékének meghatározásakor? Jogszerűen járt-e el az ajánlatkérő esetünkben? Idetartozik, hogy a kiírás szerint az árajánlatot egy példányra kellett megadni úgy, hogy a nettó ár mellett egyértelműen szerepeljen az áfa százalékosan meghatározva és összegszerűen is, és szerepeljen a bruttó ár is.
Részlet a válaszából: […] ...(felhívás) jogellenességénekmegállapítására irányul, a díj mértéke egységesen százötvenezer forint. A díjmegfizetése alól mentesség nem adható. A kérelemhez csatolni kell a díjbefizetéséről szóló igazolást.A kérelmet eggyel több példányban kell benyújtani...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. június 2.

Alapelvek értelmezése, eljárás jogsértés esetén

Kérdés: Pontozásos rendszerben egy pályázó olyan irreálisnak minősíthető tartalmi elemet ajánl fel (például 240 M Ft értékhatárú építési beruházásnál 160 M Ft jóteljesítési biztosíték) amellyel (az aránypontok miatt) a többi pályázót ellehetetleníti (és ami egyébként a minőségi követelmények miatt teljesen indokolatlan, legfeljebb ha összedől az építmény egy éven belül), de az ajánlatkérő azt elfogadja, noha abból igazi haszna nem származik (bankgarancia, benyújtás műszaki átadáskor, 1 évre). Mit tehet az előzőek miatt "vesztes" ajánlattevő? Hogy értelmezhető a Kbt. 1. §-ának (1)-(2), illetve 8. §-ának (1)-(3) bekezdése, valamint a verseny tisztasága?
Részlet a válaszából: […] ...kérelemre indult eljárásáért százötvenezer forint, ún. igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni, s a díj megfizetése alól mentesség nem adható. A kérelemhez csatolni kell a díj befizetéséről szóló igazolást is.A kérelmet eggyel több példányban...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. szeptember 6.