Kétszakaszos eljárás részvételi szakaszában az ESPD mellett kérhető nyilatkozat

Kérdés: Kétszakaszos eljárásban, ha nem határozunk meg keretszámot, a részvételi szakaszban (uniós eljárás) az egységes európai közbeszerzési dokumentum kitöltése kötelező a kizáró okok tekintetében, a részletes igazolások, nyilatkozatok majd az ajánlattételi szakaszban, a sorrend megállapítása után kérhetők az ajánlattevőtől/ajánlattevőktől. A részvételi szakaszban kérhető-e az az egyszerű nyilatkozat, hogy a részvételre jelentkező a teljesítéshez nem vesz igénybe kizáró okok hatálya alá tartozó alvállalkozót, vagy ez is csak az ajánlattételi szakaszban kérhető a sorrend megállapítása után? Véleményünk szerint a Kbt. 65. § (6) bekezdésének megfelelő nyilatkozat kérhető már az ESPD mellett. Ez egyben egyértelművé teszi a kapacitást biztosító szervezetet is, melynek beillesztésére az ESPD-ben nincs hely. Jól értelmezzük a törvényt?
Részlet a válaszából: […] ...értelemben szükséges a kizáró okokról nyilatkozni, ami egyben véleményünk szerint érinti az alvállalkozókra vonatkozó kizáró oki nyilatkozat megtételét is, hasonlóan ahhoz, ahogyan az ajánlattevőnek és a kapacitást nyújtó szervezetnek is szükséges nyilatkoznia...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. november 9.

Egységes európai közbeszerzési dokumentum ajánlattevők rendelkezésére bocsátásának módja

Kérdés: Az egységes európai közbeszerzési dokumentumban az ajánlatkérő nem töltött ki semmit. Kitölthetem helyette ajánlattevőként?
Részlet a válaszából: […] ...utal a formanyomtatvány tartalmával kapcsolatos kötelezettségre, mely ahhoz szükséges, hogy az ajánlattevők tudják, milyen részletességű nyilatkozat benyújtására van szükség az ajánlattétel kapcsán.A Kbt. 57. § (1) bekezdésének b) pontja szerint az ajánlatkérő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. július 13.

Bírálat szakaszai nemzeti rezsimben

Kérdés: Ajánlatkérőként valóban szükséges nemzeti rezsimben is két részre bontanom a bírálatot, annak ellenére, hogy e nélkül sokkal gyorsabb lenne az értékelés?
Részlet a válaszából: […] ...utal a közösségi rezsimnek a törvény 69. §-ában megfogalmazott bírálati szabályára. Ennek értelmében először valóban a nyilatkozati elv alapján kell az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentumot bírálni, esetleg hiánypótoltatni, majd az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. június 15.