11 cikk rendezése:
1. cikk / 11 Jogszabályok változása DBR hatálya alatt
Kérdés: Jól gondoljuk-e, hogy a DBR felállítására irányuló eljárást megindító hirdetmény feladáskor hatályos Kbt. – ill. valamennyi vonatkozó jogszabály – az irányadó a rendszer felállítását követően annak működése alatt indított egyes közbeszerzések tekintetében? Kérjük szíves állásfoglalásukat, hogy a DBR-ben történő egyes közbeszerzések során a jogfolytonosság hogyan biztosítható a szerződés teljesítésére vonatkozó más egyéb jogszabályok kapcsán?
2. cikk / 11 Alvállalkozói nyilatkozat és EKR
Kérdés: Az alvállalkozók bevonására vonatkozó nyilatkozatot is elektronikus úton és az EKR-en keresztül kell az ajánlatkérő rendelkezésére bocsátani?
3. cikk / 11 Alvállalkozók bevonása
Kérdés: Ajánlattevőként szeretnénk ajánlatot benyújtani egy önkormányzati tenderen. Az ajánlatkérő előírta, hogy jelöljük meg a szerződés teljesítésében közreműködő, tervezett alvállalkozóinkat a Kbt. 66. § (6) bekezdése alapján. Tárgyalunk a potenciális alvállalkozókkal, de még nem tudjuk megadni név szerint, kiket is vonunk be, mert ez a tárgyalásaink eredményétől függ. Elegendő lehet az érvényes ajánlattételhez, ha csak a 10% feletti alvállalkozóinkat jelöljük meg?
4. cikk / 11 Szubalvállalkozó bejelentése
Kérdés: Szubalvállalkozó bevonása esetén van-e az ajánlattevőnek bejelentési és nyilatkozattételi kötelezettsége az ajánlatkérő felé?
5. cikk / 11 Eljárásrend szakember cseréje esetén
Kérdés: A teljesítésben részt vevő szakemberek cseréjével, valamint új szakértők bevonásával kapcsolatosan kérem a segítségüket: Jól értelmezzük, hogy ha a teljesítés során új szakértő kerül bejelentésre (például, mert az több projekt párhuzamos futása miatt szükséges), akkor elegendő az adott szakembert a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek megfeleltetni? Amennyiben az új szakértő egy, az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértő helyett kerülne bejelentésre, elegendő a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek megfeleltetni, vagy ebben az esetben legalább ugyanannyi szerepkör szerinti gyakorlati idővel (hó) kell rendelkeznie, mint az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértőnek – még akkor is, ha az alkalmassági minimumokat kevesebb gyakorlati idővel is teljesíti? Abban az esetben, ha új szakértő egy, az ajánlatban megjelölt, nemcsak alkalmasságot, hanem értékelési szempontot is igazoló szakértő helyett kerülne bejelentésre, elegendő a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek, valamint az értékelési szempont szerinti adott esetben végzettségnek/képzettségnek, projekttapasztalatnak megfeleltetni, vagy ez esetben legalább ugyanannyi szerepkör szerinti gyakorlati idővel (hó) kell rendelkeznie, mint az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértőnek – még akkor is, ha az alkalmassági minimumokat kevesebb gyakorlati idővel is teljesíti, valamint rendelkeznie kell az értékelési szempont szerinti végzettséggel/képzettséggel, vagy adott esetben projekttapasztalattal?
6. cikk / 11 Külső szakember, leendő munkavállaló bevonása alkalmassági követelmények igazolására
Kérdés: Az ajánlattevő külső szakembert szeretne bevonni az alkalmassági követelmények igazolására, majd később a szerződés teljesítésébe. Elegendő-e, ha rendelkezésre állási nyilatkozatot vagy megbízási szerződést csatol az ajánlattevő a leendő munkavállaló vonatkozásában, és nem jelöli meg kapacitást nyújtó szervezetként?
7. cikk / 11 Gyártó bejelentése a közbeszerzésben
Kérdés: A gyártót be kell jelentenem közreműködőként az ajánlatomban?
8. cikk / 11 Gépbérlet minősítése és bejelentése a közbeszerzési eljárásban
Kérdés: A közbeszerzési szerződés teljesítéséhez az ajánlattevő gépbérlet címen köt szerződéseket vállalkozókkal. A munkagépeket vezetővel bocsátja rendelkezésre a bérbeadó. A munkagépekbe az üzemanyagot az ajánlattevő vásárolja meg. Ilyen esetben ez a gépbérlet alvállalkozásnak vagy kapacitást nyújtó szervezet igénybevételének minősül? Ezt az igénybevételt be kell jelentenem?
9. cikk / 11 Ajánlatkérő visszalépési lehetősége az eljárástól az új Kbt. hatálybalépését követően
Kérdés: November 1-je után indítunk közbeszerzési eljárást uniós rezsimben. Ezt követően van-e visszalépési lehetősége az ajánlatkérőnek? Ha vissza kívánjuk vonni a felhívást, hogyan tehetjük meg azt?
10. cikk / 11 Kizáró okok és alvállalkozók ellenőrzésének kötelezettsége
Kérdés: A hatályos Kbt.-ben rögzítettek alapján, jól értelmezem-e, hogy a nemzeti eljárásban az ajánlatkérőnek nem kötelessége a kizáró okokat ellenőrizni, mivel a 310/2011. Korm. rendelet 2. §-a ezt csak a közösségi rezsimben teszi kötelezővé számára, továbbá az alvállalkozókkal kapcsolatosan az ajánlatkérőnek rezsimtől függetlenül semmilyen ellenőrzési kötelezettsége nincs?