Eljárásrend szakember cseréje esetén

Kérdés: A teljesítésben részt vevő szakemberek cseréjével, valamint új szakértők bevonásával kapcsolatosan kérem a segítségüket: Jól értelmezzük, hogy ha a teljesítés során új szakértő kerül bejelentésre (például, mert az több projekt párhuzamos futása miatt szükséges), akkor elegendő az adott szakembert a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek megfeleltetni? Amennyiben az új szakértő egy, az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértő helyett kerülne bejelentésre, elegendő a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek megfeleltetni, vagy ebben az esetben legalább ugyanannyi szerepkör szerinti gyakorlati idővel (hó) kell rendelkeznie, mint az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértőnek – még akkor is, ha az alkalmassági minimumokat kevesebb gyakorlati idővel is teljesíti? Abban az esetben, ha új szakértő egy, az ajánlatban megjelölt, nemcsak alkalmasságot, hanem értékelési szempontot is igazoló szakértő helyett kerülne bejelentésre, elegendő a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek, valamint az értékelési szempont szerinti adott esetben végzettségnek/képzettségnek, projekttapasztalatnak megfeleltetni, vagy ez esetben legalább ugyanannyi szerepkör szerinti gyakorlati idővel (hó) kell rendelkeznie, mint az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértőnek – még akkor is, ha az alkalmassági minimumokat kevesebb gyakorlati idővel is teljesíti, valamint rendelkeznie kell az értékelési szempont szerinti végzettséggel/képzettséggel, vagy adott esetben projekttapasztalattal?
Részlet a válaszából: […] ...eljárásban az adott alvállalkozót még nem nevezte meg – a bejelentéssel együtt nyilatkozni, vagy az érintett alvállalkozó nyilatkozatát benyújtani arról is, hogy az általa igénybe venni kívánt alvállalkozó nem áll a megelőző közbeszerzési...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. október 10.

Adatváltozások a szerződés teljesítése alatt

Kérdés: A szerződés teljesítése alatt milyen változásokat kell bejelentenie az ajánlatkérőnek?
Részlet a válaszából: […] ...megszűnik – (1)-(5) bekezdések.Alvállalkozó cseréjével kapcsolatban a fenti 128. § (2) bekezdése irányadó, azaz a legfontosabb nyilatkozatok benyújtása mellett minden esetben fennáll az ajánlattevő bejelentési kötelezettsége. Sajátos módon a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. március 11.

Nyertes konzorcium vezető cége csődeljárás, felszámolás alatt teljesítési szakaszban

Kérdés: Mi az eljárás, illetve a következmény, ha egy közbeszerzési eljárás nyertes konzorciumának vezető cége, a megvalósítás ideje alatt csődvédelmet kért, illetve ha a csődvédelem letelte után csődeljárás vagy felszámolási eljárás alá kerül? Mi a kötelezettsége és lehetősége a kiíró szervezetnek, hogyan kell eljárnia ilyen esetben? Mi a szerepe, kötelezettsége a konzorcium társcégének ilyen esetben? A felszámolás vagy csődeljárás alatt lévő céget kizárják? Hogyan tudják biztosítani a nevesített és nem nevesített alvállalkozók, hogy teljesítésük ellenértékét megkapják a fenti esetben és általában?
Részlet a válaszából: […] ...törvény 99. §-ának (1)bekezdésében meghatározott – az ajánlatkérőként szerződő fél által adotthozzájárulás, felhatalmazó nyilatkozat alapján beszedési megbízást nyújthat bea Kbt. 22. §-ának (1) bekezdése szerinti ajánlatkérő fizetési számlája...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. június 28.

Szerződésteljesítés ajánlatkérő által

Kérdés: Változtak-e a fizetési feltételek a közbeszerzési eljárások eredményeként kötött szerződések vonatkozásában?
Részlet a válaszából: […] ...fél – a 99. § (1) bekezdésében meghatározott- az ajánlatkérőként szerződő fél által adott hozzájárulás, felhatalmazónyilatkozat alapján beszedési megbízást nyújthat be a 22. § (1) bekezdéseszerinti ajánlatkérő fizetési számlája terhére...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. május 17.

Kizáró okok építési beruházás tárgyú, egyszerű eljárásban

Kérdés: Építési beruházás tárgyú közbeszerzés esetén, egyszerű eljárásban milyen kizáró okok jelölhetők meg az ajánlattevőkkel szemben?
Részlet a válaszából: […] ...kötelezettségének -különösen 70. § (2) bekezdése, 71. § – teljesítése során hamis adatotszolgáltatott, illetőleg hamis nyilatkozatot tett.Az ajánlatkérő köteles az ajánlati felhívásban hivatkozni azelőző bekezdésben felsorolt kizáró...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. november 19.

Kbt.-módosítás külön törvényben

Kérdés: Úgy hallottuk, hogy megjelent egy bizonyos törvény az ún. körbetartozásokról, és az több ponton módosította a Kbt.-t. Mely rendelkezések változtak és mikortól?
Részlet a válaszából: […] ...megfelelően kell ajánlatátelkészítenie és benyújtania. Az ajánlatnak tartalmaznia kell különösen azajánlattevő kifejezett nyilatkozatát az ajánlati felhívás feltételeire, aszerződés teljesítésére, a kért ellenszolgáltatásra, valamint arra vonatkozóan,hogy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. szeptember 17.

Ajánlatkérő munkaügyi bírsággal kapcsolatos ellenőrzési kötelezettsége

Kérdés: Hogyan értelmezhető a Tanács azon álláspontja, miszerint a szerződés megkötéséig kell ellenőriznie az ajánlatkérőnek, hogy nem volt munkaügyi bírsága az ajánlattevőnek?
Részlet a válaszából: […] ...igazolásával kapcsolatos rendelkezéseket,"a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény 63. §-ában hivatkozottigazolásokról, nyilatkozatokról, nyilvántartásokról és adatokról amagyarországi letelepedésű ajánlattevők és alvállalkozók...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. december 18.

Jelentkezés a hivatalos közbeszerzési tanácsadók névjegyzékébe

Kérdés: Milyen – elsősorban gyakorlati – szempontokat kell figyelembe venni a hivatalos közbeszerzési tanácsadók névjegyzékébe történő felvétel iránti kérelem kitöltésekor?
Részlet a válaszából: […] ...is benyújtható a felvétel iránti igény azzal, hogy abeadványnak a kötelezően feltüntetendő információkat, adatot, egyéb körülményt,nyilatkozatot – természetesen – maradéktalanul tartalmaznia kell.A Kbt. 382. §-ának (3) bekezdése szerint a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. szeptember 12.