5 cikk rendezése:
1. cikk / 5 Ajánlattétel holdingstruktúrában
Kérdés: Amennyiben közös ajánlattevők azonos holdinghoz tartoznak, de szeretnék a többi céget is igénybe venni, abban az esetben feltétlenül kapacitást biztosító szervezetek lesznek-e, és kell-e EEKD-t is benyújtaniuk, vagy sem?
2. cikk / 5 Referencia felhasználása konzorciális együttműködésben elvégzett munka esetében
Kérdés: Társaságunk közös ajánlattevőként szerződő félként részt vett nagy értékű építőipari kivitelezési feladatok elvégzésében. Az egyik ilyen projekt keretében három kivitelezést végző vállalkozó közötti együttműködési megállapodás értelmében a projekt során az együttműködési szerződésben rögzítettek szerint felek együttműködtek és az építési vállalkozási munkát közös tevékenység keretében teljesítették. Társvállalkozóként működtek együtt akként, hogy a kivitelezési feladat lebonyolítása és összehangolása a felek által létrehozott mérnöki iroda feladata volt. Az eredmény felosztása az alábbi módon történt: vállalkozó 1:40%, vállalkozó 2:50%, vállalkozó 3:10%. Társaságunknak az eredményből az együttműködési megállapodás szerint 10% járt, ami nem egyenlő a szerződés összegének 10%-ával. A teljesítést érintő években társaságunknál az árbevételi oldalon csak az eredmény jelent meg összegszerűen. A valóságban társaságunk a projekt kivitelezésére létrehozott mérnöki irodában a projekt szervezésében és irányításában működött közre, viszont alvállalkozói és szállítói szerződéseket a saját nevében nem kötött, és a megrendelő felé sem bocsátott ki számlát. Bevétele a társvállalkozók felé számlázott mérnöki feladatok elvégzéséből és az eredményből származott. Közbeszerzési eljárásban hogyan használható fel az a referencia, mely szerint a szerződéses összeg (a tárgyi vállalás szerződéses összegének 10%-a) meghaladja az éves árbevételt, azaz a 10%-os szerződéses összegre jutó eredmény összegét?
3. cikk / 5 Alvállalkozói teljesítés 25 százalék fölé emelkedése a megvalósítás során
Kérdés: Mi a teendő, ha a közbeszerzést követően, a megvalósítási szakaszban derül ki, hogy az eljárásban 10 százalék feletti alvállalkozó teljesítése meghaladja a 25 százalékot? Kinek és hogyan kell jeleznie ezt? Szerződésmódosításra van szükség?
4. cikk / 5 Nyertes konzorcium vezető cége csődeljárás, felszámolás alatt teljesítési szakaszban
Kérdés: Mi az eljárás, illetve a következmény, ha egy közbeszerzési eljárás nyertes konzorciumának vezető cége, a megvalósítás ideje alatt csődvédelmet kért, illetve ha a csődvédelem letelte után csődeljárás vagy felszámolási eljárás alá kerül? Mi a kötelezettsége és lehetősége a kiíró szervezetnek, hogyan kell eljárnia ilyen esetben? Mi a szerepe, kötelezettsége a konzorcium társcégének ilyen esetben? A felszámolás vagy csődeljárás alatt lévő céget kizárják? Hogyan tudják biztosítani a nevesített és nem nevesített alvállalkozók, hogy teljesítésük ellenértékét megkapják a fenti esetben és általában?
5. cikk / 5 Új értelmező rendelkezések a Kbt.-ben
Kérdés: Tudomásunk szerint a módosítás számos új értelmezést vezetett be a közbeszerzési törvénybe, amelyek azonban nem egy időben lépnek hatályba. Kérdésünk, hogy melyek azok az értelmezések, amelyeket 2006. január 15-étől alkalmazni kell?