35 cikk rendezése:
1. cikk / 35 Szerződő felek közös ajánlattételnél
Kérdés: Ajánlattevőként konzorciumban indultunk, ahol a számlát cégünk állítja ki, az alvállalkozókat cégünk vonja be, de referencia miatt egy másik ajánlattevő is beszállt mellénk. Az ajánlatkérő azt kéri, hogy közös ajánlattevőként írjuk alá a szerződést, annak ellenére, hogy a cégünknek többletjogosultsága van az eljárásban, minden információt mi töltöttünk fel az EKR-be, ahová mi regisztráltuk a másik ajánlattevőt. Ez a forma, hogy közös ajánlattevőként is írjuk alá a szerződést, és nem csak az eljárás során vagyunk közösen, formailag helyes, jogszerű?
2. cikk / 35 Számlabefogadás konzorciumi partnerek közötti vita esetén
Kérdés: A közbeszerzés hatálya alá tartozó építőipari vállalkozási szerződésben foglalt munkákat közös ajánlattevő vállalkozók elvégezték. A megrendelő kiállította a végteljesítési igazolást. A felek az ajánlattételi eljárásban csatolt együttműködési megállapodásuk szerint 80%-20% arányban jogosultak a vállalkozói díjra. A végszámlát ezen arányszám szerint kibocsátotta az egyik ajánlattevő vállalkozó. A másik ajánlattevő (a konzorciumvezető) vállalkozó nyilatkozott a megrendelő felé, hogy a felek között a teljesítés arányának mértékében elszámolási vita van, ezért kéri a megrendelőt, hogy küldje vissza a másik ajánlattevő vállalkozó számláját. A számlát kiállító vállalkozó arra hivatkozik, hogy a felek eltérő megállapodása hiányában a hivatkozott együttműködési megállapodás van hatályban. A megrendelőnek nincs köze a felek esetleges elszámolási vitájához, a fenti megállapodás alapján kell befogadni a számlákat. Ebben az esetben mi a jogszerű eljárás a megrendelő részéről?
3. cikk / 35 Alvállalkozói számla kifizetésének rendje építési beruházás esetén
Kérdés: Építési beruházás esetén, amennyiben a nyertes ajánlattevő alvállalkozót von be a teljesítésbe, a 322/2015. kormányrendelet 32/A. § (1) bekezdése szerinti eljárásrend alapján történik az ellenérték kifizetése. Abban az esetben, ha a kivitelező az alvállalkozók teljesítését már a saját számlájának kiállítását megelőzően kiegyenlítette, akkor is a kétkörös fizetést kell alkalmazni [tekintettel arra, hogy az (1) bekezdés a "köteles" szót használja], vagy ha a számlájának kiállításával egyidejűleg igazolja az alvállalkozói rész kifizetését, akkor a kivitelező számlájának teljes összege egyben kifizethető?
4. cikk / 35 Alvállalkozó kifizetése peres eljárás mellett
Kérdés: A 322/2015. kormányrendelet szerinti számlaellenőrzés során vita van a teljesítő fél és az alvállalkozó között, a per jelenleg is tart, ellenben az ajánlatkérő és az ajánlattevő között nincs vita. Hogyan tud az ajánlatkérő mielőbb fizetni? (Az uniós forrás elszámolása miatt le kellene zárnia az ügyletet.)
5. cikk / 35 Alvállalkozó megjelölése, cseréje
Kérdés: Az ajánlatunkban megjelölt alvállalkozót minden esetben meg kell jelölni a szerződésben? Lehet cserélni később?
6. cikk / 35 Kapacitást nyújtó szervezet megjelölése alvállalkozóként
Kérdés: A Döntőbizottság friss határozata szerint (D.169/2017.) – mely a 2017-es módosított Kbt.-re hivatkozik – kapacitást nyújtó szervezetet nem kötelező alvállalkozóként megjelölni a szakmai tapasztalatot igazoló referenciák vonatkozásában. Valóban így kell-e eljárni a jövőben, elégséges-e beírni a kapacitást nyújtó szervezetet, megnevezni azt, és a rendelkezésre állásáról szóló nyilatkozatot becsatolni? Mondhatja-e az ajánlattevő, hogy a kapacitást nyújtó szervezet tanácsot ad időnként, a szolgáltatását nem pénzszolgáltatás ellenében végzi, számla kibocsátására nem kerül sor, emiatt nem minősül alvállalkozónak?
7. cikk / 35 Referencia felhasználása konzorciális együttműködésben elvégzett munka esetében
Kérdés: Társaságunk közös ajánlattevőként szerződő félként részt vett nagy értékű építőipari kivitelezési feladatok elvégzésében. Az egyik ilyen projekt keretében három kivitelezést végző vállalkozó közötti együttműködési megállapodás értelmében a projekt során az együttműködési szerződésben rögzítettek szerint felek együttműködtek és az építési vállalkozási munkát közös tevékenység keretében teljesítették. Társvállalkozóként működtek együtt akként, hogy a kivitelezési feladat lebonyolítása és összehangolása a felek által létrehozott mérnöki iroda feladata volt. Az eredmény felosztása az alábbi módon történt: vállalkozó 1:40%, vállalkozó 2:50%, vállalkozó 3:10%. Társaságunknak az eredményből az együttműködési megállapodás szerint 10% járt, ami nem egyenlő a szerződés összegének 10%-ával. A teljesítést érintő években társaságunknál az árbevételi oldalon csak az eredmény jelent meg összegszerűen. A valóságban társaságunk a projekt kivitelezésére létrehozott mérnöki irodában a projekt szervezésében és irányításában működött közre, viszont alvállalkozói és szállítói szerződéseket a saját nevében nem kötött, és a megrendelő felé sem bocsátott ki számlát. Bevétele a társvállalkozók felé számlázott mérnöki feladatok elvégzéséből és az eredményből származott. Közbeszerzési eljárásban hogyan használható fel az a referencia, mely szerint a szerződéses összeg (a tárgyi vállalás szerződéses összegének 10%-a) meghaladja az éves árbevételt, azaz a 10%-os szerződéses összegre jutó eredmény összegét?
8. cikk / 35 Nyilatkozat ajánlati kötöttség időtartamáról ajánlati biztosíték átutalással történő teljesítése esetén
Kérdés: Általában bankgarancia formájában adunk ajánlati biztosítékot, most azonban az ajánlat beadási határideje olyan közel van, hogy inkább az átutalás mellett döntöttünk. Az ajánlati felhívásban pontosan rendelkeznek arról, hogy mely bankszámlára kell beérkeznie az összegnek a bontásig. Mivel tárgyalás is lesz az eljárás során, és az ajánlati kötöttség a tárgyalás végén a végső ajánlati ár megadása után áll be, és a kívánalmak szerint 30 napig fenn kell tartani az ajánlatunkat, a bankgarancia esetében nekünk kellett volna megadni a banknak, hogy mi legyen a határidő, amíg az összeg esetlegesen lehívható. Átutalás esetén nincs ilyen kívánalom? Nem kell rendelkeznünk az ajánlati kötöttség időtartamáról mint a bankgarancia esetében?
9. cikk / 35 Ajánlati biztosíték teljesítése bankgaranciával
Kérdés: Az ajánlatkérő előírta, hogy ha az ajánlati biztosítékot bankgaranciával teljesítjük, akkor annak eredeti példányát az ajánlathoz összefűzés nélkül, zárt borítékban csatolni kell. A kérést nem indokolta. Milyen okból van erre szükség? Rendelkezhet az ajánlatkérő a kérdésben részletezettek szerint?
10. cikk / 35 Előírás ajánlati biztosíték teljesítésére
Kérdés: Az ajánlatkérő nem határozta meg a felhívásban, hogy az ajánlati biztosíték előírására milyen formában teljesíthetjük. Ez így jogszerű?