26 cikk rendezése:
1. cikk / 26 Tájékoztatási kötelezettség hamis nyilatkozat miatti kizárás hiányáról
Kérdés: 2020 novemberében indult nemzeti nyílt, árubeszerzésre irányuló közbeszerzési eljárás során a gazdasági szereplő nyilatkozatában akként nyilatkozott, hogy vele szemben az eljárás során előírt kizáró okok nem állnak fenn. Az ajánlatkérő a bírálat során ellenőrizte az elektronikus nyilvántartásokat, megállapította, hogy azok egyikében sem szerepel az ajánlattevő. Ajánlata alapján a gazdasági szereplő az eljárás nyertese lett, vele az ajánlatkérő szerződést kötött. Később, a szerződés teljesítése során jutott az ajánlatkérő tudomására, hogy az ajánlattevő az eljárás teljes időtartama alatt a Kbt. 62. § (1) bekezdés h) pontja szerinti kizáró ok hatálya alatt állt, de a Közbeszerzési Hatóság nyilvántartása nem volt naprakész, emiatt a bírálati szakaszban a nyilvántartásban nem szerepelt a gazdasági szereplő. Később megállapítást nyert, hogy az ajánlattevő az eljárás megindítását megelőző dátummal már a kizáró ok hatálya alatt állt, melyről tudomása volt, mivel a korábbi kizárását több fórum előtt támadta. Így az eljárás során hamis nyilatkozatot tett. Az ajánlatkérő a szerződést a Kbt. 143. § (2) bekezdése szerint felmondta, elállásra már nem volt lehetőség a megkezdett teljesítés és a lezárt részteljesítés miatt. Van-e az ajánlatkérőnek a Közbeszerzési Hatóság felé tájékoztatási kötelezettsége, tekintve, hogy az ajánlattevő a hamis nyilatkozat, illetve a kizáró ok miatt nem került kizárásra az eljárás során, mivel a szerződés teljesítésének szakaszában derült fény a fentiekre?
2. cikk / 26 Alkalmasságot igazoló szervezet bejelentése, igénybevétele
Kérdés: Ha megjelölök alkalmasságot igazoló szervezetet referenciával, de később mégsem veszem igénybe, jogsértést követek el, ami kizárást eredményez? Vagy inkább vonjam be, hiába nincs rá szükség?
3. cikk / 26 Eljárásrend szakember cseréje esetén
Kérdés: A teljesítésben részt vevő szakemberek cseréjével, valamint új szakértők bevonásával kapcsolatosan kérem a segítségüket: Jól értelmezzük, hogy ha a teljesítés során új szakértő kerül bejelentésre (például, mert az több projekt párhuzamos futása miatt szükséges), akkor elegendő az adott szakembert a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek megfeleltetni? Amennyiben az új szakértő egy, az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértő helyett kerülne bejelentésre, elegendő a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek megfeleltetni, vagy ebben az esetben legalább ugyanannyi szerepkör szerinti gyakorlati idővel (hó) kell rendelkeznie, mint az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértőnek – még akkor is, ha az alkalmassági minimumokat kevesebb gyakorlati idővel is teljesíti? Abban az esetben, ha új szakértő egy, az ajánlatban megjelölt, nemcsak alkalmasságot, hanem értékelési szempontot is igazoló szakértő helyett kerülne bejelentésre, elegendő a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek, valamint az értékelési szempont szerinti adott esetben végzettségnek/képzettségnek, projekttapasztalatnak megfeleltetni, vagy ez esetben legalább ugyanannyi szerepkör szerinti gyakorlati idővel (hó) kell rendelkeznie, mint az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértőnek – még akkor is, ha az alkalmassági minimumokat kevesebb gyakorlati idővel is teljesíti, valamint rendelkeznie kell az értékelési szempont szerinti végzettséggel/képzettséggel, vagy adott esetben projekttapasztalattal?
4. cikk / 26 Külső szakember, leendő munkavállaló bevonása alkalmassági követelmények igazolására
Kérdés: Az ajánlattevő külső szakembert szeretne bevonni az alkalmassági követelmények igazolására, majd később a szerződés teljesítésébe. Elegendő-e, ha rendelkezésre állási nyilatkozatot vagy megbízási szerződést csatol az ajánlattevő a leendő munkavállaló vonatkozásában, és nem jelöli meg kapacitást nyújtó szervezetként?
5. cikk / 26 Alvállalkozó és kapacitást biztosító szervezet igénybevételének kizárhatósága
Kérdés: Jól értelmezzük, hogy ha az ajánlatkérő építési beruházásra irányuló közbeszerzési eljárás esetén referenciaigazolást kér a műszaki és szakmai alkalmasság igazolására, és a felhívásban konkrétan előírja, hogy a megkövetelt referencia a kivitelezési munka egészére vonatkozó alkalmasságot igazol, akkor az ajánlattevő a Kbt. 65. §-ának (9) bekezdésére és 138. §-ának (1) bekezdésére tekintettel sem kapacitást biztosító szervezetet, sem alvállalkozót nem vehet igénybe a szerződés teljesítésére, hanem teljes mértékben az ajánlattevőnek (vagy közös ajánlattevőknek) kell a szerződést teljesíteni?
6. cikk / 26 Védett műhely minőség-ellenőrzése
Kérdés: Az új Kbt. alapján indítandó közbeszerzésünket védett műhelyek számára kívánjuk fenntartani. Korábbi, hasonló eljárásaink során az eljárásban a régi Kbt. által hivatkozott "jogszabályban meghatározottak" szerint, azaz a 302/2006. kormányrendelet szerint folytattuk le, figyelembe véve a Közbeszerzési Hatóság Elnökének tájékoztatóját (KÉ. 2014. évi 109. szám) is. A védett műhely "státusz" igazolására a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal igazolását kértük a kormányrendelet 5. §-a (4) bekezdésének megfelelően. Kérdésünk, hogy véleményük szerint továbbra is alkalmazható-e a 302/2006. kormányrendelet annak ellenére, hogy a felhatalmazó rendelkezés – többszörösen – hatályon kívül került, és az új Kbt.-ben már hivatkozás sincs a "külön jogszabályra"? (Az új Kbt. csak a védett műhely fogalmát határozza meg, de az nem egyértelmű, hogy ajánlatkérő a védettműhely-minősítést az eljárás során miként ellenőrizhetné.)
7. cikk / 26 Kizáró okok és alvállalkozók ellenőrzésének kötelezettsége
Kérdés: A hatályos Kbt.-ben rögzítettek alapján, jól értelmezem-e, hogy a nemzeti eljárásban az ajánlatkérőnek nem kötelessége a kizáró okokat ellenőrizni, mivel a 310/2011. Korm. rendelet 2. §-a ezt csak a közösségi rezsimben teszi kötelezővé számára, továbbá az alvállalkozókkal kapcsolatosan az ajánlatkérőnek rezsimtől függetlenül semmilyen ellenőrzési kötelezettsége nincs?
8. cikk / 26 Pótmunka értelmezése
Kérdés: Miért nem alkalmazhatjuk a bevált pótmunka értelmezést a közbeszerzésben, amikor arra külön szabály is rendelkezésre áll?
9. cikk / 26 Beszerzés tárgyához kapcsolódó tevékenységi körrel nem rendelkező pályázó nyertessége
Kérdés: Az ajánlattevő olyan jelentkező pályázatát hirdette ki nyertesnek, amelynek tevékenységi körében nem szerepel olyan tevékenység, ami kapcsolódott volna a beszerzés tárgyához. Jogszerű ez?
10. cikk / 26 Rendezett munkaügyi kapcsolat
Kérdés: A Kbt. 56. § (1) bekezdésének g) pontja szerinti kizáró ok vonatkozásában hol találom meg azt, hogy mi minősül rendezett munkaügyi kapcsolatnak?