Tájékoztatási kötelezettség hamis nyilatkozat miatti kizárás hiányáról

Kérdés: 2020 novemberében indult nemzeti nyílt, árubeszerzésre irányuló közbeszerzési eljárás során a gazdasági szereplő nyilatkozatában akként nyilatkozott, hogy vele szemben az eljárás során előírt kizáró okok nem állnak fenn. Az ajánlatkérő a bírálat során ellenőrizte az elektronikus nyilvántartásokat, megállapította, hogy azok egyikében sem szerepel az ajánlattevő. Ajánlata alapján a gazdasági szereplő az eljárás nyertese lett, vele az ajánlatkérő szerződést kötött. Később, a szerződés teljesítése során jutott az ajánlatkérő tudomására, hogy az ajánlattevő az eljárás teljes időtartama alatt a Kbt. 62. § (1) bekezdés h) pontja szerinti kizáró ok hatálya alatt állt, de a Közbeszerzési Hatóság nyilvántartása nem volt naprakész, emiatt a bírálati szakaszban a nyilvántartásban nem szerepelt a gazdasági szereplő. Később megállapítást nyert, hogy az ajánlattevő az eljárás megindítását megelőző dátummal már a kizáró ok hatálya alatt állt, melyről tudomása volt, mivel a korábbi kizárását több fórum előtt támadta. Így az eljárás során hamis nyilatkozatot tett. Az ajánlatkérő a szerződést a Kbt. 143. § (2) bekezdése szerint felmondta, elállásra már nem volt lehetőség a megkezdett teljesítés és a lezárt részteljesítés miatt. Van-e az ajánlatkérőnek a Közbeszerzési Hatóság felé tájékoztatási kötelezettsége, tekintve, hogy az ajánlattevő a hamis nyilatkozat, illetve a kizáró ok miatt nem került kizárásra az eljárás során, mivel a szerződés teljesítésének szakaszában derült fény a fentiekre?
Részlet a válaszából: […] A kérdésben érintett kizáró ok az alábbi:A Kbt. 62. § (1) bekezdése szerint az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki korábbi közbeszerzési vagy koncessziós...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. június 16.

Kizáró okok építési beruházás tárgyú, egyszerű eljárásban

Kérdés: Építési beruházás tárgyú közbeszerzés esetén, egyszerű eljárásban milyen kizáró okok jelölhetők meg az ajánlattevőkkel szemben?
Részlet a válaszából: […] ...kötelezettségének megszegését jogerősközigazgatási, illetőleg bírósági határozat megállapította;– a letelepedése szerinti ország nyilvántartásában nincsbejegyezve;– a szolgáltatás nyújtásához a letelepedése szerintiországban előírt engedéllyel, jogosítvánnyal...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. november 19.

Igazolási mód értelmezése

Kérdés: Hogyan értelmezendő a "közjegyző által hitelesített" nyilatkozatigazolási mód a Kbt. 60. §-ának (1) bekezdésében foglalt kizáró okok vonatkozásában? A közjegyző aláírási címpéldányt hitelesít, vagy egy bemutatott cégvezetői nyilatkozatot? Erre a célra külön aláírási címpéldányt, illetve aláírást kell készíteni, vagy lehetséges az általános aláírási címpéldány felhasználása is?
Részlet a válaszából: […] ...fenti kizáróokok hiánya nem minden esetben történik nyilatkozattal, például avégelszámolási eljárás nemléte a cégbíróság vagy a Cégnyilvántartási ésCéginformációs Szolgálat által kiadott cégkivonattal igazolható.Nyilatkozattételre van lehetőség például a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. március 20.

Kizáró okok meghatározhatósága

Kérdés: Közbeszerzési kiírásnál a kizáró okok vizsgálatához kötődik a kérdésünk. Vannak-e kötelezően kiírandó kizáró okok, vagy ezeket opcionálisan a kiíró szervezet határozza meg? Mit lehet tenni, ha a pályázó valamely kizáró ok alá esik (vagy annak alvállalkozója)?
Részlet a válaszából: […] ...kötelezettségének megszegését jogerősközigazgatási, illetőleg bírósági határozat megállapította;– a letelepedése szerinti ország nyilvántartásában nincsbejegyezve, illetőleg– a szolgáltatás nyújtásához a letelepedése szerintiországban előírt engedéllyel...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. január 16.

Kizáró okok építési beruházásoknál

Kérdés: Építési beruházások esetében milyen kizáró okokat határoznak meg a jogszabályok, elsősorban a Kbt.?
Részlet a válaszából: […] ...kötelezettségének megszegését jogerősközigazgatási, illetőleg bírósági határozat megállapította;– a letelepedése szerinti ország nyilvántartásában nincsbejegyezve; illetőleg– a szolgáltatás nyújtásához a letelepedése szerintiországban előírt engedéllyel...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. december 27.

Igazolások teljesítése egyszerű eljárásban

Kérdés: Egyszerű eljárás keretében az adóhatósági (VPOP) igazolást milyen formában lehet teljesíteni? A Kbt. 20. §-a szerint az igazolást eredeti vagy közjegyző által hitelesített másolatban kell benyújtani. Kérhet-e a kiíró "sima" másolatot? [Az ajánlattevők túl szigorú (drága) feltételnek tartják az egyszerű eljárásban az eredeti adó/VPOP igazolás megkövetelését.]
Részlet a válaszából: […] ...kötelezettségének megszegését jogerősközigazgatási, illetőleg bírósági határozat megállapította;– a letelepedése szerinti ország nyilvántartásában nincsbejegyezve, továbbá– a szolgáltatás nyújtásához a letelepedése szerintiországban előírt engedéllyel...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. november 14.

Jelentkezés a hivatalos közbeszerzési tanácsadók névjegyzékébe

Kérdés: Milyen – elsősorban gyakorlati – szempontokat kell figyelembe venni a hivatalos közbeszerzési tanácsadók névjegyzékébe történő felvétel iránti kérelem kitöltésekor?
Részlet a válaszából: […] ...tekintetében a tanácsadó nevét,elérhetőségi címét és szakterületét, emellett csatolni kell a szervezetelnevezését, székhelyét, nyilvántartási számát, elérhetőségi címét igazolóokirat eredeti példányát vagy annak hiteles másolatát (például cégkivonat)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. szeptember 12.