75 cikk rendezése:
1. cikk / 75 Alvállalkozói nyilatkozat és EKR
Kérdés: Az alvállalkozók bevonására vonatkozó nyilatkozatot is elektronikus úton és az EKR-en keresztül kell az ajánlatkérő rendelkezésére bocsátani?
2. cikk / 75 Feltételes közbeszerzés keretmegállapodásban
Kérdés: A Kbt. 53. § (6) bekezdése alapján: "Feltételes közbeszerzés indítható akkor is, ha az ajánlatkérő támogatásra irányuló igényt (pályázatot, projektjavaslatot, támogatásiszerződés-módosítást vagy változásbejelentést) nyújtott be vagy fog benyújtani – függetlenül attól, hogy sor került-e már a támogatás pályázati felhívásának megjelenésére –, és az ajánlatkérő a támogatásra irányuló igény el nem fogadását, vagy az igényeltnél kisebb összegben történő elfogadását olyan körülménynek tekinti, amely miatt az eljárást eredménytelenné nyilváníthatja." Ennek alapján helyesen jár-e el az ajánlatkérő, amennyiben egy pályázati felhívás megjelenéséhez köti a közbeszerzési eljárás eredményességét, és ha az nem jelenik meg az eljárás összegzésének megjelenéséig, megköti a szerződést, és a szerződés hatálybalépését köti a pályázati felhívás megjelenéséhez? Amennyiben igen, jól értjük-e, hogy ilyen jellegű szerződést hatályba léptető feltétellel nem folytatható le verseny-újranyitásos eljárás a KH állásfoglalása alapján?
3. cikk / 75 Az ajánlatkérő kötöttsége a szerződésmódosításról közzétett hirdetményben foglaltakhoz
Kérdés: Szerződésmódosítás esetén az ajánlatkérő később, egy esetleges jogorvoslati eljárás során kiegészítheti-e a szerződésmódosításról közzétett hirdetményben foglalt jogszabályi és ténybeli indokokat újabbakkal, áttérhet-e más indokokra a szerződésmódosítás körében, avagy teljes egészében kötve van a szerződésmódosításról közzétett hirdetményben foglaltakhoz? Hivatkozhat-e az ajánlatkérő a szerződésmódosítás okaként arra, hogy a szerződés megkötésére a tervezettnél későbbi időpontban került sor?
4. cikk / 75 Kapacitást biztosító cseréje
Kérdés: Az egyik futó szerződésben indokoltnak tartjuk előbb-utóbb lecserélni a kapacitást nyújtót, mert azok a kollégák, akik korábban ebben a pályázatban tevékenyen részt vettek, és ezáltal minden üzleti információ a birtokukban van, részben elhagyták a céget. Mikor és milyen módon tudjuk lecserélni a kapacitást biztosítót? A mód alatt a gyakorlati megoldást értem: az egyszerű megrendelő felé történő értesítésen kívül kell-e még tennünk valamit a közbeszerzés szabályossága érdekében?
5. cikk / 75 Bírálat mellőzhetősége közbeszerzési eljárásokban
Kérdés: Feltételes közbeszerzés esetében van-e lehetőség arra, hogy a bírálatot ne kelljen elvégeznem?
6. cikk / 75 Alvállalkozói teljesítés korlátja építési beruházásoknál
Kérdés: A Kbt. tavalyi módosítása eltörölte a 65%-os alvállalkozói teljesítési korlátot építési beruházások esetén. Miért volt erre szükség? A korábbi szerződésekre milyen hatással van ez a változás?
7. cikk / 75 Szerződés feltöltésének díja
Kérdés: Kell-e fizetni azért, ha csak a szerződést szeretné az ajánlatkérő a KBA-ba (CoRe) feltölteni?
8. cikk / 75 Eljárás referencialevél alaki hibája esetén
Kérdés: Cégünk egy pályázathoz a testvérvállalatát jelölte meg kapacitást nyújtó szervezetként a szakmai alkalmasság tekintetében. Az ok: a rendelkezésre álló referencialevelek nem darabszámot tartalmaznak, hanem értéket, de a pályázatban darabszámot adnak meg minimum alkalmassági követelményként. Tehát a referencialevelünk alakilag nem fog megfelelni, nincs idő másik beszerzésére. Szükséges-e a testvérvállalatot alvállalkozóként is megjelölni? Mi magunk is képesek vagyunk a teljesítésre, a testvérvállalatra csak a referencia miatt van szükség (náluk rendelkezésre áll olyan, ami a darabszámokat is tartalmazza). Esetleg induljunk egyedül, és a rendelkezésre álló, összeget tartalmazó referencialevélről nyilatkozzuk le, hogy az darabszámban meghaladja a megadott minimumot?
9. cikk / 75 Fedezethiány jogkövetkezményei
Kérdés: A Kbt. 75. §-ának (4) bekezdéséből következik-e, hogy fedezethiány miatt csak abban az esetben nyilvánítható eredménytelennek az eljárás, ha a fedezetet az ajánlatkérő az ott meghatározottak szerint ismerteti az ajánlattevőkkel?
10. cikk / 75 Ajánlatkérő visszalépési lehetősége az eljárástól az új Kbt. hatálybalépését követően
Kérdés: November 1-je után indítunk közbeszerzési eljárást uniós rezsimben. Ezt követően van-e visszalépési lehetősége az ajánlatkérőnek? Ha vissza kívánjuk vonni a felhívást, hogyan tehetjük meg azt?