14 cikk rendezése:
1. cikk / 14 Összegzés kiadásának határideje
Kérdés: Cégünk részt vesz egy európai uniós, nyílt, nem közös közbeszerzési eljárásban. A pályázat feltételes, tekintettel arra, hogy az ajánlatkérő (AK) közlése szerint a közbeszerzés megkezdésekor az eljáráshoz kapcsolódó fedezet még nem áll rendelkezésre a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) Egészségügyi Program keretében. Vagyis a Ptk. 6:116. § (1) bekezdése alapján a felek a szerződés hatálybalépésének felfüggesztő feltételeként kötik ki a teljes fedezet rendelkezésre állását. AK a kiegészítő tájékoztatáskérések nagy mennyisége miatt kétszer is meghosszabbította az ajánlattételi határidőt, hogy legyen ideje és módja a kérdésekre a válaszokat megadni. A végső határidő ezáltal április vége volt, mely határidőig bezárólag beadtuk a pályázatunkat. Bontást követően cégünk ajánlata volt a legjobb. A hiánypótlást benyújtottuk, de az EKR-felületen AK azóta sem tett közzé semmilyen kommunikációt. AK képviselőjétől (lebonyolító szerv) telefonon történt érdeklődés alapján azt a választ kaptuk, hogy a pályázat európai uniós jellege és feltételes volta miatt akár magasabb kormányzati szerveknél is át kell futtatni az értékelést, ezért több hét is eltelhet a kommunikáció következő lépcsőjéig. Nekünk azonban minél hamarabb szükségünk lenne arra, hogy a pályázat eljusson az összegzés fázisába. Ennek oka az építőanyagárak manapság sokszor követhetetlen, meredek emelkedése. Kérdésünk tehát az, hogy a lebonyolító szervnek mennyi idő áll rendelkezésére az összegzés kiadásáig, a törvények nyújtotta kereteken belül, a Kbt. szerint?
2. cikk / 14 Elektronikus árlejtés alkalmazása az ajánlattevők számának függvényében
Kérdés: A pályázatunk leadása megtörtént. Az általunk megpályázott ajánlati részre rajtunk kívül még egy ajánlattevő nyújtott be ajánlatot. A felolvasólapok alapján a mi ajánlatunk a kedvezőbb. Az ajánlatkérő jelezte (ajánlati felhívás, ajánlatkérési dokumentáció), hogy elektronikus árlejtést alkalmaz. Szeretném megkérdezni, hogy mi van akkor
– ha valamilyen oknál fogva csak egy ajánlattevő marad? Lesz-e elektronikus árlejtés? Ha nem, tárgyalhat-e az ajánlatkérő az egy ajánlattevővel azért, hogy kedvezőbb árat elérjen?
– ha mindkét ajánlattevő indul az elektronikus árlejtésen? Lehet-e utána tárgyalni a kedvezőbb ár elérése érdekében?
– ha valamilyen oknál fogva csak egy ajánlattevő marad? Lesz-e elektronikus árlejtés? Ha nem, tárgyalhat-e az ajánlatkérő az egy ajánlattevővel azért, hogy kedvezőbb árat elérjen?
– ha mindkét ajánlattevő indul az elektronikus árlejtésen? Lehet-e utána tárgyalni a kedvezőbb ár elérése érdekében?
3. cikk / 14 Szerződéstervezet készítése ajánlattevő által
Kérdés: Az utóbbi időben több olyan közbeszerzési pályázaton vettünk részt, ahol az ajánlatkérő előírta, hogy az eljárás eredményeként megkötendő szerződés tervezetét az ajánlattevő készítse el ajánlata mellékleteként. Kérdésünk az, hogy milyen jogszabályi alapon várhatja el ezt az ajánlatkérő? Honnan tudhatja az ajánlattevő a szerződés ajánlatkérő által igényelt paramétereit? A kérdéssel kapcsolatos további problémánk, hogy az ajánlatkérő kizárhatja-e azt az ajánlattevőt az eljárásban, akinek – amelynek – szerződéstervezete az ajánlatkérő szerint nem felel meg az általa elvárt feltételeknek?
4. cikk / 14 Részszempontok értékelése
Kérdés: A részszempontokat azonos módszerekkel kell-e értékelni egy pályázaton belül? Hol található erre vonatkozóan iránymutatás, illetve hogyan szabályozza a kérdést a közbeszerzési törvény?
5. cikk / 14 Bírálati szempont és alkalmassági kritérium elkülönítése
Kérdés: Mi a különbség a bírálati szempontok és az alkalmassági kritériumok között? A felhívásban ezek elkülönítésére milyen megfogalmazást ajánlanak?
6. cikk / 14 Bírálatiszempont-meghatározás törvényességének kérdései
Kérdés: Egy közbeszerzési eljárásban az ajánlatkérő a dokumentációban az ajánlat értékelésével kapcsolatban az alábbit jelzi (egyébként az összességében legelőnyösebb pályázat nyer): "amennyiben az ajánlatkérő számára az a legkedvezőbb, ha egy biztosítási feltétel nem szerepel az ajánlatban..." stb. Ebből nekem az derül ki, hogy ő majd akkor fogja eldönteni, mi számára a legkedvezőbb, amikor összehasonlítja, elemzi a benyújtott ajánlatokat. Sehol előtte nem jelzi, mi számára a legkedvezőbb. Ha épp X lesz az elbíráláskor a legkedvezőbb, akkor azt fogja pozitívan értékelni, ha rosszul ébred, akkor az Y-t? Van-e az ajánlatkérőnek a kérdés szerinti meghatározásra, jelzésre lehetősége a közbeszerzési törvény alapján?
7. cikk / 14 Szolgáltatásbeszerzés pályázaton nyert összegből, egyszerű eljárás szabályainak alkalmazása
Kérdés: Költségvetési intézmény (mint ajánlatkérő) pályázaton nyert 8 800 000 Ft-ot (azaz nyolcmillió-nyolcszázezer forintot), amelyen szolgáltatást szeretne vásárolni. A közbeszerzési törvényt értelmezve, ez egy egyszerű közbeszerzési eljárással lehetséges, és alkalmazni kell rá a Kbt. 299. § (1) bekezdésének pontjait. Kérdésem az lenne, hogy ebben az esetben mindenképpen kell-e több árajánlatot kérni, vagy sem, valamint a Kbt. 300. §-át csak az ajánlatok benyújtásától számítva vehetem figyelembe?
8. cikk / 14 Beszerzés mennyiségének "hozzávetőleges" meghatározhatósága egyszerű eljárásban
Kérdés: Egyszerű közbeszerzési eljárásban az ajánlatkérő meghatározhatja-e a beszerzés mennyiségét az ajánlattételi felhívásban úgy, hogy a mennyiség mellett feltüntet ą20 százalékos értéket is, mert a piackutatások ellenére sem sikerült a beszerzendő áru pályázatban megajánlott árát felmérnie?
9. cikk / 14 Ajánlatok megfelelőségének értelmezése
Kérdés: Miért nem nyilváníthatja az ajánlatkérő eredménytelenné az eljárást a Kbt. 88. § (1) bekezdésének f) pontja alapján, és mit jelent az a gyakorlatban, hogy az ajánlatok egyéb módon nem felelnek meg a jogszabályi feltételeknek?
10. cikk / 14 Ajánlatok összeállításának határideje egyszerű közbeszerzési eljárásban
Kérdés: Egyszerű közbeszerzési eljárásban nagyon kevés az idő az ajánlatok összeállítására. Várható-e ebben a körben változás a Kbt. módosításakor?