89 cikk rendezése:
1. cikk / 89 Alvállalkozói nyilatkozat és EKR
Kérdés: Az alvállalkozók bevonására vonatkozó nyilatkozatot is elektronikus úton és az EKR-en keresztül kell az ajánlatkérő rendelkezésére bocsátani?
2. cikk / 89 Feltételes közbeszerzés – felfüggesztett hatálybalépés
Kérdés: Önök szerint, ha feltételes közbeszerzést folytatunk le, akkor minden esetben elő kell írni a szerződésben a felfüggesztett hatálybalépést?
3. cikk / 89 Feltételes közbeszerzés keretmegállapodásban
Kérdés: A Kbt. 53. § (6) bekezdése alapján: "Feltételes közbeszerzés indítható akkor is, ha az ajánlatkérő támogatásra irányuló igényt (pályázatot, projektjavaslatot, támogatásiszerződés-módosítást vagy változásbejelentést) nyújtott be vagy fog benyújtani – függetlenül attól, hogy sor került-e már a támogatás pályázati felhívásának megjelenésére –, és az ajánlatkérő a támogatásra irányuló igény el nem fogadását, vagy az igényeltnél kisebb összegben történő elfogadását olyan körülménynek tekinti, amely miatt az eljárást eredménytelenné nyilváníthatja." Ennek alapján helyesen jár-e el az ajánlatkérő, amennyiben egy pályázati felhívás megjelenéséhez köti a közbeszerzési eljárás eredményességét, és ha az nem jelenik meg az eljárás összegzésének megjelenéséig, megköti a szerződést, és a szerződés hatálybalépését köti a pályázati felhívás megjelenéséhez? Amennyiben igen, jól értjük-e, hogy ilyen jellegű szerződést hatályba léptető feltétellel nem folytatható le verseny-újranyitásos eljárás a KH állásfoglalása alapján?
4. cikk / 89 Összegzés kiadásának határideje
Kérdés: Cégünk részt vesz egy európai uniós, nyílt, nem közös közbeszerzési eljárásban. A pályázat feltételes, tekintettel arra, hogy az ajánlatkérő (AK) közlése szerint a közbeszerzés megkezdésekor az eljáráshoz kapcsolódó fedezet még nem áll rendelkezésre a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) Egészségügyi Program keretében. Vagyis a Ptk. 6:116. § (1) bekezdése alapján a felek a szerződés hatálybalépésének felfüggesztő feltételeként kötik ki a teljes fedezet rendelkezésre állását. AK a kiegészítő tájékoztatáskérések nagy mennyisége miatt kétszer is meghosszabbította az ajánlattételi határidőt, hogy legyen ideje és módja a kérdésekre a válaszokat megadni. A végső határidő ezáltal április vége volt, mely határidőig bezárólag beadtuk a pályázatunkat. Bontást követően cégünk ajánlata volt a legjobb. A hiánypótlást benyújtottuk, de az EKR-felületen AK azóta sem tett közzé semmilyen kommunikációt. AK képviselőjétől (lebonyolító szerv) telefonon történt érdeklődés alapján azt a választ kaptuk, hogy a pályázat európai uniós jellege és feltételes volta miatt akár magasabb kormányzati szerveknél is át kell futtatni az értékelést, ezért több hét is eltelhet a kommunikáció következő lépcsőjéig. Nekünk azonban minél hamarabb szükségünk lenne arra, hogy a pályázat eljusson az összegzés fázisába. Ennek oka az építőanyagárak manapság sokszor követhetetlen, meredek emelkedése. Kérdésünk tehát az, hogy a lebonyolító szervnek mennyi idő áll rendelkezésére az összegzés kiadásáig, a törvények nyújtotta kereteken belül, a Kbt. szerint?
5. cikk / 89 Feltételes közbeszerzési eljárás indíthatósága banki hitel ajánlatkérő általi igénylése esetén
Kérdés: Feltételes közbeszerzési eljárás indítása esetén az ajánlatkérő által igényelt banki hitel is megalapozza-e a feltételes közbeszerzési eljárás indításának lehetőségét, feltételeit? A banki hitelfelvétel, hitelkérelem benyújtása, elbírálása az ajánlatkérő ellenőrzési körén kívül eső, bizonytalan jövőbeli, előre nem látható körülménynek, feltételnek minősül-e, minősíthető-e? Amennyiben igen, akkor ez a feltétel előírható a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötendő szerződés hatálybalépését felfüggesztő feltételként is?
6. cikk / 89 Tervező és ajánlattevő összeférhetetlensége
Kérdés: A közbeszerzés tárgyát képező kivitelezési munkához szükséges terveket kibocsátó jogi személy elindulhat-e a tárgyi munka kivitelezési pályázatán, nem összeférhetetlen-e a tervezési tevékenysége az ajánlattevői minőséggel? Tekinthető-e a kiviteli tervek elkészítése az eljárás előkészítésének?
7. cikk / 89 Ajánlatkérő mozgástere előzetes piaci konzultáció keretében
Kérdés: Előzetes piaci konzultáció keretében megmutathatja-e az ajánlatkérő a műszaki tartalmat az ajánlattevőknek, vagy csak arra használhatja a konzultációt, hogy ő maga információt szerezzen?
8. cikk / 89 Öntözéses beruházások közbeszerzés-kötelezettsége
Kérdés: A Kbt. 2019. decemberi módosítása alapján az öntözéses beruházások nem tartoznak a közbeszerzési eljárások hatálya alá. Kérem segítségüket ennek megerősítésében, a törvényi hivatkozások megadása mellett!
9. cikk / 89 Tervpályázati eljárás "kiszervezhetősége" az EKR-ből
Kérdés: Tervpályázati eljárást lebonyolíthatok-e EKR-en kívül, akár részben, illetve van-e lehetőség a teljes eljárás kiszervezésére?
10. cikk / 89 Közbeszerzési kötelezettség utólagos megfeleltetése
Kérdés: A pályázó tavaly februárban GINOP-os pályázaton indult. A cég kapacitási problémákkal küzdött, így a termelést nem tudta folytatni, és mivel a pályázatról ekkorra még semmiféle döntés nem született, 2017. év novemberében saját felelősségére beszerezte a termelés folytatásához szükséges eszközöket összesen: 39 millió forint összegben. A pályázat eredményéről 2018. áprilisban kapott tájékoztatást, miszerint nyert 50% támogatási intenzitással összesen 90 millió forintot. Most szeretne a pályázó közbeszerzést lefolytatni a többi eszköz beszerzésére. Van-e arra megoldás, hogy a tavaly megvásárolt gépeket elszámolja a megnyert támogatásból, akár a lefolytatni kívánt közbeszerzésen keresztül, akár más módon?