Eljárás megfelelősége részpályázati lehetőség biztosítása esetén

Kérdés: Kérdésünk öt részből áll, a következők szerint: 1. Élelmiszer-beszerzésre vonatkozó ajánlati/részvételi felhívásunkat a Közbeszerzési Értesítőben tettük közzé nyílt eljárással, amelyben hat részpályázati lehetőséget biztosítottunk. Feltételezzük, hogy az ajánlattételi határidőig mind a hat részre nem érkezik majd be három-három ajánlat, csak mondjuk összességében három pályázat, amelyből postabontáskor derül ki, hogy ezekből is egy pályázat az első részre, kettő pályázat pedig a második, egész pályázatra érkezett. A többi – harmadik, negyedik, ötödik és hatodik – részpályázatra egy pályázat sem érkezett. Fentieket alapul véve kérdésünk az, hogy az összességében beérkezett három pályázat alapján a postabontás, illetve értékelés terén helyesen jártunk-e el, avagy sem? 2. Az első számú részpályázatra beérkezett egy darab pályázatot eredményesnek ítéljük, ezért az azt benyújtó által tett ajánlatot elfogadjuk. A pályázatot eredményesnek véljük – a szerződést megköthetjük-e? 3. A második részpályázatra beérkezett kettő darab pályázat közül egy nem felel meg a pályázati kiírásnak, ezért azt eredménytelennek, míg a másik pályázó a kiírásoknak megfelelt, ezért az ő ajánlatát is eredményesnek mondhatjuk, és vele a szerződést is megköthetjük? 4. A harmadik, negyedik, ötödik és hatodik részpályázatot ismét meghirdetjük, de összességében az már nem éri el a nemzeti értékhatár felét. Ebben az esetben is Közbeszerzési Értesítőben kell-e a pályázatot meghirdetni másodszor, vagy elég, ha csak a három pályázónak megküldjük, amelyek között a korábbi, második részpályázatnál sikertelen pályázó szerepelhet-e? 5. Ha a 3-6. részpályázat valamelyikére ismételten nem érkezik be egy pályázat (ajánlat) sem, vagy ha be is érkezik, az ismételten eredménytelen, akkor hogyan, milyen formában szerezhetjük be élelmiszer-szükségletünket?
Részlet a válaszából: […] ...kellelvégezni, ha az ajánlatkérő olyan értékelési rendszert választott, amelyben ezszükséges. Az érvényes ajánlat alapján ebben a pályázati részben nyertesnekkell kihirdetni az ajánlattevőt, és a szerződést meg lehet (sőt mi több, kellis) vele kötni. A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. augusztus 1.

Pályázati kiírás visszavonása

Kérdés: Igaz-e, hogy az ajánlattevő nem írhatja le azt, hogy joga van a kiírás indoklás nélküli visszavonására?
Részlet a válaszából: […] A Kbt. az ajánlat visszavonásával kapcsolatban több rendelkezést tartalmaz. Egyrészt az ajánlati biztosíték körében említi meg a visszavonás lehetőségét, másrészt rendelkezik annak feltételeiről (megengedhetőségéről), továbbá arról is, hogy az ajánlat visszavonása...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. október 18.

Teljesíthetetlen, hiányos ajánlati felhívás

Kérdés: Mit tehet az ajánlattevő, ha az ajánlatkérő műszaki feltételként olyan technológia meglétét írja elő, ami nem szükséges a termék maradéktalan előállításához; ha olyan technológiát kér, ami kivitelezhetetlen; ha nem határozza meg egyértelműen a gyártandó termékek darabszámát, paramétereit, illetve ha a pályázó által feltett írásbeli kérdésekre sem ad egyértelmű választ?
Részlet a válaszából: […] ...egyrészt a kiírás jogszerűségével kapcsolatos problémakörre, másrészt pedig az ajánlatkérő válaszadási kötelezettségére.A pályázat kiírásának jogszerűsége tekintetében lényeges, hogy az ajánlatkérőnek a Kbt. alapelvei szerint [Kbt. 1. §-ának...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. május 17.