Feltételes közbeszerzés keretmegállapodásban

Kérdés: A Kbt. 53. § (6) bekezdése alapján: "Feltételes közbeszerzés indítható akkor is, ha az ajánlatkérő támogatásra irányuló igényt (pályázatot, projektjavaslatot, támogatásiszerződés-módosítást vagy változásbejelentést) nyújtott be vagy fog benyújtani – függetlenül attól, hogy sor került-e már a támogatás pályázati felhívásának megjelenésére –, és az ajánlatkérő a támogatásra irányuló igény el nem fogadását, vagy az igényeltnél kisebb összegben történő elfogadását olyan körülménynek tekinti, amely miatt az eljárást eredménytelenné nyilváníthatja." Ennek alapján helyesen jár-e el az ajánlatkérő, amennyiben egy pályázati felhívás megjelenéséhez köti a közbeszerzési eljárás eredményességét, és ha az nem jelenik meg az eljárás összegzésének megjelenéséig, megköti a szerződést, és a szerződés hatálybalépését köti a pályázati felhívás megjelenéséhez? Amennyiben igen, jól értjük-e, hogy ilyen jellegű szerződést hatályba léptető feltétellel nem folytatható le verseny-újranyitásos eljárás a KH állásfoglalása alapján?
Részlet a válaszából: […] Véleményünk szerint a Kbt. keretmegállapodásra vonatkozó szabályai általános értelemben hivatkoznak a 105. §-ban hivatkozott eljárási cselekményekre. Ez a szakasz nem sorolja fel teljeskörűen az alkalmazandó eljárási cselekményeket, nem tartalmazza például az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. február 8.

Ajánlatkérő mozgástere előzetes piaci konzultáció keretében

Kérdés: Előzetes piaci konzultáció keretében megmutathatja-e az ajánlatkérő a műszaki tartalmat az ajánlattevőknek, vagy csak arra használhatja a konzultációt, hogy ő maga információt szerezzen?
Részlet a válaszából: […] ...piaci konzultációban [28. § (4) bekezdés] vett részt,–akitől, illetve amelytől az ajánlatkérő a támogatásra irányuló igény (pályázat) benyújtásához szükséges árajánlatot kapott – a)-c) pontok –,feltéve, hogy az a), b) vagy a c) pont alkalmazása kapcsán...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. november 11.

Fedezethiány jogkövetkezményei

Kérdés: A Kbt. 75. §-ának (4) bekezdéséből következik-e, hogy fedezethiány miatt csak abban az esetben nyilvánítható eredménytelennek az eljárás, ha a fedezetet az ajánlatkérő az ott meghatározottak szerint ismerteti az ajánlattevőkkel?
Részlet a válaszából: […] ...(feltételes közbeszerzés);– feltételes közbeszerzés indítható akkor is, ha az ajánlatkérő támogatásra irányuló igényt (pályázatot, projektjavaslatot, támogatásiszerződés-módosítást vagy változásbejelentést) nyújtott be vagy fog benyújtani...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. január 11.

Összeférhetetlenség értelmezése

Kérdés: Bizonytalan vagyok abban, hogy pontosan mit is jelent az összeférhetetlenség szabálya. Arra szeretnék választ kapni, hogy pontosan kik azok, akik az összeférhetetlenség miatt ki vannak zárva az ajánlatadás lehetőségéből? Szeretnék erről egy kis magyarázatot, hogyan kell ezt értelmezni?
Részlet a válaszából: […] ...nélkül, kizárólag a felmérésérdekében szükséges adatokat közölve kért tájékoztatást, vagy= b) a támogatásra irányuló igény (pályázat) benyújtásáhozszükséges árajánlatot kapott, feltéve hogy az a) vagy a b) pont alkalmazásakapcsán az ajánlatkérő nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. szeptember 19.

Rezsióradíj alkalmazása

Kérdés: Szeretnénk megtudni, hogy jelenleg még kötelező-e alkalmazni a közbeszerzési pályázatoknál az Építőipari Ágazati Párbeszéd Bizottság által megállapított rezsióradíjat (minimum nettó 1930 Ft/óra)?
Részlet a válaszából: […] A kérdés a kirívóan alacsony árral, illetve az annakvizsgálata során alkalmazott metodikával függ össze. Itt hívjuk fel a figyelmetarra, hogy a kirívóan alacsony ár vizsgálatára vonatkozó egyes szabályokmegváltoztak 2010. szeptember 15-ével, aminek következtében az ezen...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. január 31.

"Fedezethiányos" kiírás

Kérdés: Milyen esetben írható ki a pályázat, illetve van-e lehetőség annak kiírására, ha nincs rá anyagi fedezet?
Részlet a válaszából: […] ...ha az ajánlatkérő, illetőleg a törvény22. §-ának (2) bekezdésében meghatározott szervezet támogatásra irányuló igényt(pályázatot) nyújtott be, vagy fog benyújtani, akkor az ajánlati felhívástközzéteheti. Az ajánlati felhívásban (az egyéb...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. február 18.

Támogatási igény el nem fogadásának következménye

Kérdés: Az önkormányzat uniós pályázati forrásból fedezné a közbeszerzés ellenértékét. Kiírja a tendert, és ezt követően derül ki, hogy az uniós támogatást nem kapja meg. Mi a teendő ebben az esetben?
Részlet a válaszából: […] ...közzétenni;– ha az ajánlatkérő, illetőleg a Kbt. 22. § (2) bekezdésébenmeghatározott szervezet támogatásra irányuló igényt (pályázatot) nyújtott be,vagy fog benyújtani, az ajánlati felhívást közzéteheti. Az ajánlati felhívásban(az egyéb...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. február 18.

Ajánlatok megfelelőségének értelmezése

Kérdés: Miért nem nyilváníthatja az ajánlatkérő eredménytelenné az eljárást a Kbt. 88. § (1) bekezdésének f) pontja alapján, és mit jelent az a gyakorlatban, hogy az ajánlatok egyéb módon nem felelnek meg a jogszabályi feltételeknek?
Részlet a válaszából: […] ...nélkül, kizárólag a felmérésérdekében szükséges adatokat közölve kért tájékoztatást, vagy– a támogatásra irányuló igény (pályázat) benyújtásáhozszükséges árajánlatot kapott,feltéve, hogy a fenti két bekezdés alkalmazása kapcsán azajánlatkérő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. május 2.

Kiírás időpontja a költségkeret meglétének függvényében

Kérdés: Kiírható-e a közbeszerzési pályázat akkor, ha még nincs jóváhagyott költségkeret?
Részlet a válaszából: […] Tekintettel arra, hogy a Kbt. 53. §-ának (1) bekezdéseszerint az ajánlatkérő köteles az ajánlati felhívásban ellenszolgáltatásateljesítésének feltételeit megadni, illetőleg a vonatkozó jogszabályokrahivatkozni, így lehetőség van arra, hogy a támogatás igénybevételére,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. június 20.