10 cikk rendezése:
1. cikk / 10 Támogatott önkormányzat és támogatást nyújtó társulás beszerzése konzorciumban
Kérdés: Önkormányzatunk egy hazai forrású támogatásból közbeszerzés-köteles építési tevékenységet szeretne megvalósítani. A beruházást az önkormányzat egy, egyéb témákban is érdekelt társulásával közösen szeretné megvalósítani, oly módon, hogy a megvalósításához szükséges, valamennyi közbeszerzési tevékenység végzésével (műszaki ellenőr, közbeszerző projektmenedzser) megbízná a társulást. Kérdésként vetődik fel, hogy az önkormányzat mint támogatott (kb. 90 százalék) és a társulás mint a beruházás megvalósításához kb. 10 százalékos mértékű támogatást nyújtó által megvalósuló beruházásban létrejövő konzorcium megbízhatja-e minden közbeszerzési tevékenységgel a társulást? Lehet-e alkalmazni a Kbt. 29. §-ában meghatározott közös eljárást? Milyen módon kell a megbízást dokumentálni, vagy ilyen esetben a törvényből adódik, hogy a megbízott szabályzata, közbeszerzési terve stb., valamint egyéb dokumentumai alapján és elvárásainak megfelelően jár el a megbízott, a társulás? Ilyen esetben az esetleges szabálytalansági eljárás, és az abból adódó felelősség és terhek egyértelműen a megbízottat terhelik, vagy egyetemleges a felelősség? Mit jelent a 29. § (4) bekezdésében meghatározott együttes felelősség? Ha a társulás végül nem ad a beruházáshoz támogatást (a beruházás a támogatásból megvalósítható), de az önkormányzat megbízza a fenti feladatokkal a társulást (közbeszerzés lebonyolítása), akkor a társulás ajánlatkérőnek minősül? Utóbb ebből származhat-e az önkormányzatnak kötelezettsége? Ez esetben a közbeszerzés és egyéb feladatok ellátása szolgáltatási tevékenységnek minősül?
2. cikk / 10 Beszerzési szabályok uniós forrásból finanszírozott projekt megvalósítása esetén
Kérdés: Be kell-e jelentkezni a Kbt. hatálya alá, ha 100 százalékban az Európai Unió által finanszírozott projektet valósítunk meg? Ha igen, szükséges-e a Kbt.-ben található ún. éves statisztikai összegezés benyújtása?
3. cikk / 10 Bírálóbizottság működési szabályainak változása
Kérdés: Van-e változás a bírálóbizottság működésében?
4. cikk / 10 Ellentmondásos gyakorlat újonnan alakult cég alkalmassága vonatkozásában
Kérdés: A Közbeszerzési Levelek 101. számban, a 2076. számú dokumentumban az újonnan alakult céggel kapcsolatosan megfogalmazottakkal kapcsolatban ellentmondás van. Közelmúltban – 2009. 05. 31-e előtt – indított közbeszerzési eljárásban alkalmassági feltétel volt, hogy az elmúlt két évben (2006. és 2007. években) az ajánlattevő mérlege/eredménye nem lehet negatív. Az ajánlattevőt hiánypótlásra szólították fel, hogy csatolja a 2006. és 2007. évi mérlegeit az alkalmasság ellenőrzése érdekében. Az ajánlattevő nyilatkozott, hogy a csatolt cégkivonat tanúsítása szerint is a cég a 2008. évben alakult, és az adott időszakra a későbbi alakulásra tekintettel nem rendelkezik mérleggel. Az ajánlattevőt a hiánypótlásra benyújtott nyilatkozat ellenére kizárták – Kbt. 88. § (1) bekezdés f) pont, mert "hiánypótlás ellenére" sem csatolta be a hivatkozott és kért mérlegeit. A kizárás miatt döntőbizottsági eljárás indult, mivel a negatív mérleg/eredmény alkalmatlansági feltétel az újonnan alakult céggel szemben nem állapítható meg. A döntőbizottsági eljárás alapján meghozott határozat az eljárást lezáró eredményhirdetés ezen pontját nem semmisítette meg. Azaz a számviteli jogszabályok szerinti beszámoló benyújtásának elmaradásával kapcsolatban a KD-nek nem az volt a "gyakorlata", hogy nem tekinthető érvénytelenségi oknak, amennyiben az ajánlattevő később alakult, és ezért nem képes teljesíteni a feltételt. Ebben az esetben, az ajánlattevő milyen eljárást kezdeményezhet (mit tehet) a levélben megfogalmazott döntőbizottsági "gyakorlat" alkalmazása érdekében?
5. cikk / 10 Szakmailag használhatatlan műszaki leírás a dokumentációban
Kérdés: Ki lehet-e úgy írni egy tendert, hogy annak műszaki leírása a szakma számára teljesen használhatatlan, és minden elemére kérdést kell feltenni?
6. cikk / 10 Egy ajánlat tárgyalásos eljárásban
Kérdés: Nem vezet-e visszaélésre az, ha tárgyalásos eljárásban csak egy ajánlat érkezik, és az ajánlatkérő az egyetlen ajánlatot tevővel tárgyal? Összeegyeztethető-e ez a közbeszerzés jogintézményével, indokával?
7. cikk / 10 Kbt.-ben nem szereplő igazolások, feltételek előírhatósága
Kérdés: Az ajánlatkérők kérhetnek-e olyan igazolást vagy előírhatnak-e olyan feltételt, amely a közbeszerzési törvényben nem szerepel? Például építési beruházásnál minőségbiztosítási tanúsítványt, ajánlati szakaszban építés-szerelési biztosítást?
8. cikk / 10 Közbeszerzési tanácsadó kötelező igénybevétele
Kérdés: Egyszerűsített közbeszerzési eljárást lebonyolíthat-e az önkormányzat polgármesteri hivatala anélkül, hogy OKJ-s bizonyítvánnyal rendelkező szakember ebben részt venne (a hivatal dolgozója közgazdász végzettségű)?
9. cikk / 10 Alapelvek értelmezése, eljárás jogsértés esetén
Kérdés: Pontozásos rendszerben egy pályázó olyan irreálisnak minősíthető tartalmi elemet ajánl fel (például 240 M Ft értékhatárú építési beruházásnál 160 M Ft jóteljesítési biztosíték) amellyel (az aránypontok miatt) a többi pályázót ellehetetleníti (és ami egyébként a minőségi követelmények miatt teljesen indokolatlan, legfeljebb ha összedől az építmény egy éven belül), de az ajánlatkérő azt elfogadja, noha abból igazi haszna nem származik (bankgarancia, benyújtás műszaki átadáskor, 1 évre). Mit tehet az előzőek miatt "vesztes" ajánlattevő? Hogy értelmezhető a Kbt. 1. §-ának (1)–(2), illetve 8. §-ának (1)–(3) bekezdése, valamint a verseny tisztasága?
10. cikk / 10 Tárgyalásos eljárás feltételei
Kérdés: Ajánlatkérőként van-e lehetőségünk arra, hogy tárgyalásos eljárást folytassunk le akkor, ha az megítélésünk szerint indokolt, azonban a Kbt. szerint körön kívüli az az ok, amely miatt ezt az eljárásfajtát kívánjuk alkalmazni?