50 cikk rendezése:
1. cikk / 50 Fővállalkozói kifizetés alvállalkozóval szembeni jogvita esetén
Kérdés: Egy közbeszerzési beruházáshoz kapcsolódóan a fővállalkozó és az alvállalkozó között vita keletkezett. Az alvállalkozóval szemben a fővállalkozó több jogcímen is követelést érvényesített, ezért az 50%-os teljesítéshez kapcsolódó alvállalkozói teljesítésigazolás 33 millió forint összegű lett – az alvállalkozó 74 millió forintos tényleges teljesítése helyett. A fővállalkozó felmondta az alvállalkozó szerződését, már új alvállalkozók dolgoznak a területen. A megrendelő kiadta a teljesítésigazolást a fővállalkozónak az 50%-os teljesítésre, azonban a fővállalkozói díjat nem akarja megfizetni, mivel számára kétséges, hogy az alvállalkozót nem illeti meg a díj. Van arra vonatkozóan valamiféle gyakorlat, hogy a megrendelő mi alapján minősítheti a fővállalkozó nyilatkozatát, és mit köteles elfogadni "hitelt érdemlő iratnak"? A fővállalkozó jogosult a nemfizetésre tekintettel felmondani a fővállalkozói szerződését, esetleg felfüggeszteni a munkavégzést? Ha van szakvélemény vagy egyéb dokumentum arról, hogy az alvállalkozónak nem jár pénz, akkor feloldható a megrendelői blokkolás? A következő fővállalkozói teljesítéseket – amelyeket már új alvállalkozók végeztek el – tudja-e blokkolni a korábbi alvállalkozó?
2. cikk / 50 Alvállalkozói számla kifizetésének rendje építési beruházás esetén
Kérdés: Építési beruházás esetén, amennyiben a nyertes ajánlattevő alvállalkozót von be a teljesítésbe, a 322/2015. kormányrendelet 32/A. § (1) bekezdése szerinti eljárásrend alapján történik az ellenérték kifizetése. Abban az esetben, ha a kivitelező az alvállalkozók teljesítését már a saját számlájának kiállítását megelőzően kiegyenlítette, akkor is a kétkörös fizetést kell alkalmazni [tekintettel arra, hogy az (1) bekezdés a "köteles" szót használja], vagy ha a számlájának kiállításával egyidejűleg igazolja az alvállalkozói rész kifizetését, akkor a kivitelező számlájának teljes összege egyben kifizethető?
3. cikk / 50 Alvállalkozó kifizetése peres eljárás mellett
Kérdés: A 322/2015. kormányrendelet szerinti számlaellenőrzés során vita van a teljesítő fél és az alvállalkozó között, a per jelenleg is tart, ellenben az ajánlatkérő és az ajánlattevő között nincs vita. Hogyan tud az ajánlatkérő mielőbb fizetni? (Az uniós forrás elszámolása miatt le kellene zárnia az ügyletet.)
4. cikk / 50 DBR működése
Kérdés: Élelmiszer-beszerzés keretében hosszú távra szeretnénk szerződni. A keretmegállapodás nem vált be, ennél lényegesen több szállítóra lenne szükségünk, azonban a szállítók, főleg a helyiek többsége nem képes mindenre ajánlatot tenni, nyolcvan részre pedig nem tudunk kiírni eljárást, és nem is szeretnénk, ezt egyébként az EKR sem támogatja. A FAKSZ írt egy szakvéleményt, amelyben a dinamikus beszerzési rendszert promotálja, de nem derül ki abból, hogy az mivel lenne jobb megoldás. Kérdésünk tehát, hogy miért a DBR a megfelelő megoldás?
5. cikk / 50 Szerződésmódosítás kormányrendelet változása miatt
Kérdés: A 322/2015. Korm. rendelet 32/A. §-a módosult, illetve új 32/B. § lépett hatályba. Szükséges-e a meglévő szerződéseket módosítani, illetve mi az újdonság a régi szabályokhoz képest?
6. cikk / 50 Költségvetési intézményre vonatkozó beszerzési tilalom
Kérdés: Költségvetési intézményként vonatkozik ránk a központosított közbeszerzés és az 1982/2013. kormányhatározat szerinti beszerzési tilalom is. Személygépkocsit szeretnénk vásárolni, a kérdés az, hogy használt személygépkocsit is csak a tilalom alóli felmentés birtokában vásárolhatunk? Használt személygépkocsit is a központosított közbeszerzésben szerezhetünk csak be?
7. cikk / 50 Készpénzes fizetés lehetősége közbeszerzési szerződések esetén
Kérdés: Közbeszerzési eljárásban van-e arra lehetőség, hogy a felek a szerződésben az ellenérték készpénzben történő kiegyenlítésében állapodjanak meg?
8. cikk / 50 Lebonyolító és műszaki ellenőr összeférhetetlensége
Kérdés: Egy közbeszerzéssel is foglalkozó műszaki ellenőr szerint a közbeszerzést lebonyolító nem lehet ugyanazon beruházásnál műszaki ellenőr is, összeférhetetlen a törvény szerint. Szerintem nem összeférhetetlen, mert a közbeszerzés megelőzi a műszaki ellenőr kiválasztását, vagy igénybe veszi a beruházó az eljárásban, ami előnyös is. A műszaki ellenőr vagy érdekeltsége nem lehet ugyanazon munkán tervező, anyagbeszállító, szakértő? Melyik a helyes?
9. cikk / 50 Ajánlatkérő teljesítése uniós támogatásból finanszírozott beszerzésnél
Kérdés: Ha az ellenszolgáltatás uniós támogatásból finanszírozott, hogyan, milyen szabályok figyelembevételével teljesíti az ajánlatkérő a felém fennálló fizetési kötelezettségét?
10. cikk / 50 Bérbeadó a közbeszerzési eljárásban
Kérdés: Ha bérelt gépekkel indulok egy tenderen, a bérbeadó alvállalkozó vagy erőforrás?