Folyamatba épített ellenőrzés elmaradásának következménye

Kérdés: Helyi önkormányzat ajánlatkérő a 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet alkalmazása során az uniós forrásból támogatott projekt becsült értékét – az opciós munkák értékét is figyelembe véve – nettó 295 millió forintban határozta meg, erre tekintettel nemzeti nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le a Kbt. 112. § (1) bekezdés b) pontja szerint. A rendelkezésre álló fedezet összege nem éri el a nettó 300 millió forintot. Tekintettel a becsült értékre, az eljárás ellenőrzése körében a Korm. rendelet 180-181. §-a utóellenőrzés lefolytatását írja elő. Amennyiben a nyertes ajánlati ár meghaladja a nettó 300 millió forintot, érvénytelenné kell-e nyilvánítania az eljárást az ajánlatkérőnek kizárólag amiatt, hogy az eljárás ellenőrzése körében nem a Korm. rendelet 182-193. §-ai szerint járt el? Ha a 300 millió forintot opciós munkák nélkül nem éri el a szerződés értéke, és azt nem is rendeli meg az ajánlatkérő, menthető a helyzet? Amennyiben az ajánlatkérő kiegészítő forráshoz jut, és erre tekintettel az opciós munkákat is megrendeli, az változtat-e a jogi megítélésen, ha így haladja meg a 300 millió forintot a kifizetett számla értéke?
Részlet a válaszából: […] ...a 2021-2027. programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről tartalmaz részletes szabályokat. A Korm. rendelet 48. pontja kifejezetten az uniós értékhatárokat el nem érő becsült értékű, valamint az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 8.

Szakember tapasztalatának igazolása

Kérdés: Amennyiben az ajánlatkérő az alkalmassági követelmények/értékelési szempontok vonatkozásában szakértőkre vonatkozó követelményeket ír elő, a szakértő, önéletrajzában, az egyes követelményeket igazolandó projektek esetében köteles-e feltüntetni a megrendelő/munkáltató személyét, akinek/ahol végezte a feltüntetett feladatokat? Mi a jogos ajánlatkérői elvárás ebben a kérdésben, illetve helyesen jár-e el az ajánlattevő abban az esetben, ha a bemutatni kívánt szakértőt titoktartás köti, ha nem nevezi meg a megrendelőt/munkáltatót?
Részlet a válaszából: […] ...b) pontjai azonos módon határozzák meg a szakember szakmai tapasztalatának vizsgálatát az alábbiak szerint:Az ajánlattevőnek és a részvételre jelentkezőnek a szerződés teljesítéséhez szükséges műszaki, illetve szakmai alkalmasságának...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. október 11.

Összeférhetetlenség referenciaigazolás esetében

Kérdés: Véleményük szerint összeférhetetlenséget jelent, ha két ajánlattevő is olyan referencialevelet nyújt be, amelyet egymásnak állítottak ki?
Részlet a válaszából: […] ...36. § (1) bekezdés c) pontja alapján a többes megjelenés tilalmát jelenti, ha egy ajánlattevő ugyanazon közbeszerzési eljárásban, részajánlattétel esetén ugyanazon rész tekintetében egy másik ajánlattevő alkalmasságát igazolja, azaz leegyszerűsítve:...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 13.

Alvállalkozó bevonásának jóváhagyása

Kérdés: Az ajánlatkérő az alvállalkozó bevonását saját jóváhagyásához köti a szerződéstervezetben. Ez nem ellentétes az alvállalkozók bevonásának szabadságával?
Részlet a válaszából: […] ...ellenőrzésének eredményéről, de leginkább az ellenőrzés eredményének sikertelenségéről, tájékoztatást ad az ajánlattevő részére, amely egyfajta jóváhagyási folyamatot jelent annak a problémának a megelőzésére, hogy az alvállalkozó esetlegesen...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. augusztus 9.

Alvállalkozók kifizetése

Kérdés: Építési beruházáshoz kapcsolódó tervezési és mérnöki szolgáltatás megrendelése esetén is van lehetőség az alvállalkozó "közvetett" kifizetésére?
Részlet a válaszából: […] ...és az építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet tartalmazzák.A Kbt. 135. § (3) bekezdése és a 198. § (1) bekezdés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. április 12.

Szerződésteljesítés ellenőrzésének alanyi köre

Kérdés: Alvállalkozóként veszünk részt egy építési beruházás kivitelezésében. A fővállalkozónk jelezte, hogy a szerződés teljesítését a Közbeszerzési Hatóság vizsgálhatja. Ez a hatósági vizsgálat ránk is vonatkozik?
Részlet a válaszából: […] ...illetve a közszolgáltatói szerződést megkötő felek [azaz az ajánlatkérő(k) és a nyertes ajánlattevő(k)], valamint a teljesítésben részt vevő gazdasági szereplők.Gazdasági szereplőnek minősül bármely természetes személy, jogi személy, egyéni cég vagy személyes...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. március 8.

Több elemet érintő szerződésmódosítás egy megállapodással

Kérdés: A Kbt. 141. § (3) bekezdésének első mondata értelmében jogszerűek lehetnek a következő, több elemet érintő szerződésmódosítások egyetlen szerződésmódosítás keretében? A szerződésmódosítás egyik eleme a szerződés értékének módosítását célozza a de minimis értékhatáron belül, amelyre vonatkozóan a Kbt. 141. § (2) bekezdés b) pontját jelöljük meg jogalapként, míg a szerződésmódosítás másik eleme határidő-módosítást takar, amelynek jogalapjaként a Kbt. 141. (4) bekezdés c) pontját jelöljük meg, és annak megfelelően igazoljuk a módosítás okait. Esetleg további, harmadik elemként pedig pótmunkát, azaz további építési munkákat határozunk meg, amelynél a Kbt. 141. § (4) bekezdés b) pontja lesz a megjelölt jogalap, és annak megfelelően kerül a szükségessége igazolásra.
Részlet a válaszából: […] ...mellett beállt olyan körülmény miatt történik, melyet az ajánlatkérő nem láthatott előre.Ez utóbbi két feltételrendszer komplex, részletes indokolást igényel, továbbá olyan feltételek fennállását, melyek egymástól függetlenek lehetnek, így az egyes...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. november 9.

Ajánlati kötöttség a hiánypótlás függvényében

Kérdés: A hiánypótlás benyújtásával változik-e az ajánlati kötöttségünk időtartama?
Részlet a válaszából: […] ...ajánlattevő az ajánlatát nem tartja fenn, az ajánlati kötöttség lejártának eredeti időpontját követően az eljárás további részében ajánlatát figyelmen kívül kell hagyni.Amennyiben az ajánlatkérő nyert, abban az esetben az ajánlati kötöttség...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. október 12.

Pénzügyi alkalmassági követelmény meghatározásának szabályszerűsége

Kérdés: A felhívásban pénzügyi alkalmassági követelményként határozták meg, hogy az elmúlt három lezárt üzleti évben nem lehet több mint kétszer negatív az adózás utáni eredmény. Lehet ilyen alkalmassági követelményt meghatározni? Ha az alkalmassági követelményt szabálytalanul határozták meg, mit lehet tenni?
Részlet a válaszából: […] ...objektívnak, átláthatónak kell lennie.A kormányrendelet 19. § (1) bekezdésének b) pontja alapján az ajánlattevőnek, illetve a részvételre jelentkezőnek a szerződés teljesítéséhez szükséges pénzügyi és gazdasági alkalmasságának igazolása árubeszerzés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. október 12.

Építészeti-műszaki tervezési szolgáltatás kivételi körbe sorolhatósága

Kérdés: Az építészeti-műszaki tervezési szolgáltatás kivételi körbe sorolható-e a felmérési tervdokumentáció készítése? (Más tervezési szolgáltatás nem kerül megrendelésre.)
Részlet a válaszából: […] ...alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény definiálja az építészeti-műszaki tervezési tevékenységet, melynek része az építészeti-műszaki dokumentáció elkészítése. Az építészeti-műszaki dokumentációnak része az állapotfelméréshez,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. október 12.
1
2
3
14