15 cikk rendezése:
11. cikk / 15 Eljárás keretösszeg "kimerítetlensége" esetén
Kérdés: 2006. év november-decemberében hét olyan tenderen vettünk részt – eredményesen –, ahol keretösszeget adtak meg szerződéses összegként azzal, hogy ą40 százalék lehet attól a (felhasználási) eltérés. A közbeszerzés értéke (a keretösszeg) 30 és 50 M Ft összeg között mozgott. Volt olyan kiírás, amelyben szerepelt az a kitétel is, miszerint az ajánlatkérő nem köteles a keretösszeg kimerítésére. A határozott idejű szerződések március-áprilisban lejártak, a "kimerített" összeg átlagosan 1 M Ft volt. Jogszerű-e az ismertetett eljárás, és hová fordulhat ebben az esetben az ajánlattevő – hiszen a végeredmény ismeretében feltehetően el sem indult volna a pályázaton? Az eljárás megfelel a közbeszerzés céljának, alapelveinek?
12. cikk / 15 Hirdetményfeladás határidejének értelmezése
Kérdés: Nem biztos, hogy hiányos a hirdetmény. Azonban, ha az ajánlatkérő az ajánlattételi határidőt meghosszabítja, akkor nem az ajánlattételi határidő lejártáig jogosult tulajdonképpen hirdetményt feladni, hanem az előtt két munkanappal? A jogszabály erre vonatkozó szakaszát úgy kell értelmeznem, hogy az mégsem az ajánlatkérőre vonatkozik, hanem akkor ott elveszítek két munkanapot?
13. cikk / 15 Hibásan megjelenő ajánlati felhívás, dokumentáció kötelező megvétele
Kérdés: A Közbeszerzési Értesítőben megjelenő "ajánlati felhívásban" – tisztelet a lektornak, de mégis – hiba van. Kitől lehet kérdezni? Ezzel összefüggésben egy másik kérdés: a felhívásból nem lehet egyértelműen megítélni, hogy képes lehet-e az ajánlattevő a teljesítésre, következésképpen megvegye-e a dokumentációt. Ez esetben azt a választ is adják, hogy azért, mert az "ajánlati felhívást" elolvasta, még nem ajánlattevő, csak akkor, ha megvette a dokumentációt. Jogszerűen utasítják-e el az ajánlattevő kiegészítő kérdését ilyenkor? Mit lehet tenni az említett esetben?
14. cikk / 15 Jogorvoslati határidő elmulasztása önhibán kívül
Kérdés: Hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárás indult, az eljárás megindítása és az eredményhirdetés között eltelt időszak meghaladta a 90 napot, és a jogsértés az eljárás megindításakor állt be (tekintve, hogy a kizárólagosság nem volt megalapozott, és erre hivatkozással választotta ajánlattevő ezt az eljárást). A versenytárs csak az eredményhirdetéskor értesült az eljárásról. Ebben az esetben van-e lehetőség jogorvoslatra? (Konkrét adatok: IV. 29-én kelt a cégnek megküldött ajánlati felhívás dátuma és a VII. 30-ai Közbeszerzési Értesítőben jelent meg az eredményhirdetés.)
15. cikk / 15 Hirdetmény a Közbeszerzési Értesítőben
Kérdés: Mit kell tartalmaznia a Közbeszerzési Értesítőben megjelenő hirdetmény közzététele iránti kérelemnek? A hirdetmény közzétételéért milyen összegű díjat kell fizetni?