Eljárásrend szakember cseréje esetén

Kérdés: A teljesítésben részt vevő szakemberek cseréjével, valamint új szakértők bevonásával kapcsolatosan kérem a segítségüket: Jól értelmezzük, hogy ha a teljesítés során új szakértő kerül bejelentésre (például, mert az több projekt párhuzamos futása miatt szükséges), akkor elegendő az adott szakembert a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek megfeleltetni? Amennyiben az új szakértő egy, az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértő helyett kerülne bejelentésre, elegendő a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek megfeleltetni, vagy ebben az esetben legalább ugyanannyi szerepkör szerinti gyakorlati idővel (hó) kell rendelkeznie, mint az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértőnek – még akkor is, ha az alkalmassági minimumokat kevesebb gyakorlati idővel is teljesíti? Abban az esetben, ha új szakértő egy, az ajánlatban megjelölt, nemcsak alkalmasságot, hanem értékelési szempontot is igazoló szakértő helyett kerülne bejelentésre, elegendő a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek, valamint az értékelési szempont szerinti adott esetben végzettségnek/képzettségnek, projekttapasztalatnak megfeleltetni, vagy ez esetben legalább ugyanannyi szerepkör szerinti gyakorlati idővel (hó) kell rendelkeznie, mint az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértőnek – még akkor is, ha az alkalmassági minimumokat kevesebb gyakorlati idővel is teljesíti, valamint rendelkeznie kell az értékelési szempont szerinti végzettséggel/képzettséggel, vagy adott esetben projekttapasztalattal?
Részlet a válaszából: […] ...– a szerződés teljesítésének időtartama alatt köteles előzetesen az ajánlatkérőnek valamennyi olyan alvállalkozót bejelenteni, amely részt vesz a szerződés teljesítésében, és – ha a megelőző közbeszerzési eljárásban az adott alvállalkozót még nem nevezte meg –...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. október 10.

Összeférhetetlenség építési beruházások esetében

Kérdés: A részletszabályok alapján nem tudjuk eldönteni, mennyiben egyszerűbb az építési beruházás esetében az ajánlatkérő dolga az összeférhetetlenség megállapításakor? Összességében változott-e az összeférhetetlenségi szabály értelmezése? Hogyan kell értelmezni a távolmaradási nyilatkozattal kapcsolatos ajánlatkérői kötelezettséget építési és nem építési beruházás esetében?
Részlet a válaszából: […] ...gazdálkodó szervezet vezető tisztségviselője vagy felügyelőbizottságának tagja;– az érdekelt gazdálkodó szervezetben tulajdoni részesedéssel rendelkezik;– az a)-c) pont szerinti személy hozzátartozója – 10. § (1) bekezdés a)-d) pontjai.Nem kell alkalmazni...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. október 24.

Konzorcium közbeszerzési eljárásban

Kérdés: Közös ajánlattevők egyike a tárgyalásos eljárás ajánlati szakaszában a kizáró okok hatálya alá esik. Ki kell-e zárni az eljárásból a konzorciumot (azaz a vele közös ajánlattevőket is), vagy a konzorcium "maradék" tagjai a kizárt közös ajánlattevő nélkül továbbra is részt vehetnek a közbeszerzési eljárásban? Van-e jelentősége annak, ha nem volt olyan alkalmassági követelmény, amelyet a konzorcium a kizárás hatálya alá eső ajánlattevő révén teljesített?
Részlet a válaszából: […] ...A konzorciumot mint ajánlattevőt alkotó tagok"menet közbeni" megváltoztatása sem az ajánlattevői, sem az ajánlatkérői oldalrészéről nem megengedett, mert ez új ajánlattevő megjelenését jelentené azeljárás adott szakaszában.A fentiek miatt nincs...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. január 28.

Új alapítású cég alkalmasságának igazolása a közbeszerzési eljárásban

Kérdés: Új alapítású cég pályázhat-e közbeszerzési eljárásban? Elfogadható-e az alapítók vagy a társaság ún. kulcsszemélyeinek referenciája? Hogyan dokumentálja előző éves árbevételeit, mérlegeit?
Részlet a válaszából: […] ...szervezet által végzett vizsgálattal, ha a szolgáltatás összetett, vagy ha különleges célra szolgál; a szerződés (szolgáltatás) azon részének a megjelölésével, amelyre az ajánlattevő harmadik személlyel kíván szerződést kötni.A fenti felsorolásokból látható,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. szeptember 6.