Folyamatba épített ellenőrzés elmaradásának következménye

Kérdés: Helyi önkormányzat ajánlatkérő a 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet alkalmazása során az uniós forrásból támogatott projekt becsült értékét – az opciós munkák értékét is figyelembe véve – nettó 295 millió forintban határozta meg, erre tekintettel nemzeti nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le a Kbt. 112. § (1) bekezdés b) pontja szerint. A rendelkezésre álló fedezet összege nem éri el a nettó 300 millió forintot. Tekintettel a becsült értékre, az eljárás ellenőrzése körében a Korm. rendelet 180-181. §-a utóellenőrzés lefolytatását írja elő. Amennyiben a nyertes ajánlati ár meghaladja a nettó 300 millió forintot, érvénytelenné kell-e nyilvánítania az eljárást az ajánlatkérőnek kizárólag amiatt, hogy az eljárás ellenőrzése körében nem a Korm. rendelet 182-193. §-ai szerint járt el? Ha a 300 millió forintot opciós munkák nélkül nem éri el a szerződés értéke, és azt nem is rendeli meg az ajánlatkérő, menthető a helyzet? Amennyiben az ajánlatkérő kiegészítő forráshoz jut, és erre tekintettel az opciós munkákat is megrendeli, az változtat-e a jogi megítélésen, ha így haladja meg a 300 millió forintot a kifizetett számla értéke?
Részlet a válaszából: […] ...a 2021-2027. programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről tartalmaz részletes szabályokat. A Korm. rendelet 48. pontja kifejezetten az uniós értékhatárokat el nem érő becsült értékű, valamint az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 8.

Eljárási információk nyilvánossága

Kérdés: Hogyan lehetséges az, hogy az ajánlatkérő egyes esetekben nyilvánossá teszi az eljárással kapcsolatos információkat, más esetben pedig nem? (Ha például a 115. § szerinti az eljárás, akkor utóbbi esetben nem is jutok hozzá az információhoz.) Felkérhetjük-e az ajánlatkérőt arra, hogy tegye közzé a 115. § szerinti eljárás dokumentumait, hogy legalább lehetőségünk legyen tájékoztatni az érintett ajánlattevőt a szándékunkról, ha indulni szeretnénk?
Részlet a válaszából: […] ...diszkriminációmentesen, az egyenlő bánásmód elvének megfelelően, és lehetőség szerint a mikro-, kis- vagy középvállalkozások részvételét biztosítva kell eljárni. Az ajánlatkérő a különböző eljárásokban ajánlattételre felhívni kívánt gazdasági...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. július 18.

Változások az építési beruházások szabályozásában 2017. június 1-jétől

Kérdés: Kifejezetten az építési beruházások vonatkozásában mi változott 2017. június 1-jétől?
Részlet a válaszából: […] ...építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 322/2015. kormányrendelet az alábbiak szerint módosult.Egyértelművé válik a 2. § (1)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. július 12.

Tervpályázati eljárás szabályainak változása

Kérdés: Mennyiben módosultak a tervpályázati eljárásra vonatkozó rendelkezések?
Részlet a válaszából: […] ...iparművészeti vagy az (1) bekezdésben foglaltak körébe nem sorolható egyéb művészeti szolgáltatáshoz kapcsolódó tervek (mintadarab, részlet, vázlat vagy kisplasztikai modell) összevetése és rangsorolása alapján művész kiválasztása is (a továbbiakban:...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. szeptember 19.

Tárgyalások bírálati szakaszban szabadon kialakított eljárás lefolytatása esetén

Kérdés: A közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény (Kbt.) Harmadik Rész 121. § (1) bekezdésének a) pontja szerinti esetben, ha az ajánlatkérő a 123. §-ban meghatározott esetben és módon szabadon kialakított eljárást folytat le, határozhat-e az egyszakaszos eljárás ajánlattételi felhívásában úgy, hogy a bírálati szakaszban az ajánlattevőkkel tárgyalásokat folytat?
Részlet a válaszából: […] ...Kbt. 121. §-a lehetőséget biztosít saját eljárásrendlefolytatására, amelyet a 123. § szabályoz részletesen.A 121. § (1) bekezdésének a) pontja szerint az ajánlatkérő aKbt. adott részének hatálya alá tartozó közbeszerzés megvalósításakor a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. április 10.

Eljárástípusok az új Kbt.-ben

Kérdés: Az új Kbt.-ben milyen eljárásfajták vannak? Melyek a főbb változások?
Részlet a válaszából: […] ...árubeszerzésre és szolgáltatásmegrendelésreirányuló közbeszerzése megvalósításakor – választása szerint – az e törvényMásodik Részében foglalt szabályok által nem kötött, önálló eljárásiszabályokat alakíthat ki.Az ajánlatkérő az általa választott...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. február 6.

Ajánlatkérők saját eljárásrendje

Kérdés: Úgy hallottuk korábban, hogy az ajánlatkérők meghatározhatják az eljárás rendjét. Ez így lesz-e a jövő évtől, és ha igen, milyen keretek között?
Részlet a válaszából: […] ...eljárásrendben valóban lesz lehetőség sajáteljárásrend kialakítására, de csak árubeszerzés és szolgáltatás megrendeléseesetén. A részletszabályok elkészítésére a 2011. évi CVIII. törvény 123. §-a adlehetőséget.A 123. § (1) bekezdése szerint...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. október 10.

Nettó ár figyelembevételének esete

Kérdés: Egyik utóbbi számukban megjelent véleményükkel nem teljesen értek egyet, kérem ezért szíves válaszukat az alábbi kérdésre. Költségvetési szerv szolgáltatásra kér ajánlatot, amelynek értéke ugyan nem éri el a közbeszerzési értékhatárt, de az egybeszámítási szabályok miatt egyszerű eljárás lefolytatására kerül sor. Az Önök szerint nyertesnek számító (legalacsonyabb) nettó árra a vállalkozó 20 százalékos forgalmi adót számol, az azt követő legjobb ajánlat alanyi mentes, ezért a bruttó ára alacsonyabb, mint a legalacsonyabb nettó árat ajánlóé. (Az értékelés szempontja a legalacsonyabb ajánlati ár volt, nem nevesítve, hogy bruttó vagy nettó, de valamennyi értéket meg kellett adni). Véleményem szerint a Kbt. egyik alapelve szerint (közpénzek ésszerű felhasználása) a nyertes az, aki felé a legkisebb a költségvetési szerv kifizetési kötelezettsége, a Kbt. 57. § (2) bek. a) pont szerinti megfogalmazás – "a legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás" – is ezt mondja. A nettó árat akkor kell figyelembe venni, ha a közbeszerzési eljárás lefolytatásának szükségességét vizsgáljuk (35. §). Jól értelmezem?
Részlet a válaszából: […] ...azt mondani, hogy mindegy, hogy nettó vagybruttó módon került megadásra az ár, az a kedvezőbb, amelyik alacsonyabb.Véleményünk szerint egyrészt ki kell derülnie a felhívásból, hogy milyen árakkerülnek összehasonlításra, másrészt a kérdés szerinti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. november 3.

Nyilatkozat kritériumai, hitelesítési jogosultság

Kérdés: Mi a nyilatkozat (jogi) fogalma, vannak-e kötelező tartalmi elemei, illetve ki jogosult annak hitelesítésére? Csak közjegyző, hatóság, vagy esetleg a dokumentum eredeti kiadója is (például iskolai bizonyítvány esetében)?
Részlet a válaszából: […] ...A közösségi, valamint a nemzetiértékhatárokat elérő vagy meghaladó értékű közbeszerzések esetében (második ésharmadik rész) az ajánlatkérő azonban előírhatja az igazolás hiteles másolatbantörténő, azaz közjegyző által hitelesített...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. január 29.

Cserével vegyes ingatlan-adásvétel megítélése közbeszerzési szempontból

Kérdés: Mi a teendő abban az esetben, ha ingatlancserénél az egyik érték meghaladja a mértéket, és ezért bizonyos összeget még ki kell fizetni az ingatlanért, melynek következtében ez már eléri valamely eljárási rend értékhatárát?
Részlet a válaszából: […] ...vagy használatára, illetőleg hasznosítására vonatkozó jognak -vételi joggal vagy anélkül történő – megszerzése is az ajánlatkérő részéről.A 243. § pedig, többek között, az alábbi kivételeketállapítja meg, amikor kimondja, hogy a fejezet szerinti eljárást...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. április 10.
1
2