Folyamatba épített ellenőrzés elmaradásának következménye

Kérdés: Helyi önkormányzat ajánlatkérő a 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet alkalmazása során az uniós forrásból támogatott projekt becsült értékét – az opciós munkák értékét is figyelembe véve – nettó 295 millió forintban határozta meg, erre tekintettel nemzeti nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le a Kbt. 112. § (1) bekezdés b) pontja szerint. A rendelkezésre álló fedezet összege nem éri el a nettó 300 millió forintot. Tekintettel a becsült értékre, az eljárás ellenőrzése körében a Korm. rendelet 180-181. §-a utóellenőrzés lefolytatását írja elő. Amennyiben a nyertes ajánlati ár meghaladja a nettó 300 millió forintot, érvénytelenné kell-e nyilvánítania az eljárást az ajánlatkérőnek kizárólag amiatt, hogy az eljárás ellenőrzése körében nem a Korm. rendelet 182-193. §-ai szerint járt el? Ha a 300 millió forintot opciós munkák nélkül nem éri el a szerződés értéke, és azt nem is rendeli meg az ajánlatkérő, menthető a helyzet? Amennyiben az ajánlatkérő kiegészítő forráshoz jut, és erre tekintettel az opciós munkákat is megrendeli, az változtat-e a jogi megítélésen, ha így haladja meg a 300 millió forintot a kifizetett számla értéke?
Részlet a válaszából: […] ...a 2021-2027. programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről tartalmaz részletes szabályokat. A Korm. rendelet 48. pontja kifejezetten az uniós értékhatárokat el nem érő becsült értékű, valamint az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 8.

Eredménytelenné nyilvánítás ajánlati ár mértéke alapján

Kérdés: Építési beruházásra vonatkozó közbeszerzési eljárást indítottunk ajánlatkérőként a Kbt. 122/A. §-ában előírtak szerint (a becsült érték 148 000 000 HUF). A nyertes kiválasztásánál az összességben legelőnyösebb ajánlat értékelési szempontját alkalmaztuk: vállalási ár (súlyszám: 65); garancia időtartama (súlyszám: 35)/min. 36 hónap, a 120 hónapnál magasabb értékekre is a maximális pontszám kerül kiosztásra/adható pontszám részszempontonként: 1-100; bírálati módszer: lineáris arányosítás. A beérkezett ajánlatok közül kettő nettó 150 M Ft alatti árat tartalmaz, de az összességében legelőnyösebb ajánlatban szereplő ellenszolgáltatás minimális mértékben meghaladja ezt az értékhatárt. A Kbt. rendelkezései alapján a szerződés jogszerűen az összességében legelőnyösebb ajánlatot adóval nem köthető meg, de megköthető-e a második helyezettel, vagy az egész eljárást eredménytelenné kell nyilvánítani? Utóbbi esetben milyen indoklással?
Részlet a válaszából: […] Megítélésünk szerint, az eljárást nem lehet eredményesnek nyilvánítani az alábbiakra tekintettel.A Kbt. 121. § (1) bekezdésének b) pontja alapján a 122/A. § szerint abban az esetben, ha az építési beruházás becsült értéke nem éri el a 150 millió forintot, az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. május 7.

Fedezet ismertetése tárgyalásos eljárást követő árlejtésnél

Kérdés: Ha tárgyalásos eljárást követően árlejtést bonyolítok le, mikor kell a fedezetet ismertetnem? A Kbt.-t vagy a 257/2007. kormányrendeletet kell alapul vennem?
Részlet a válaszából: […] ...alkalmazása nélkül számított – becsült értékét és a szerződés teljesítéséhez rendelkezésre álló anyagi fedezet összegét, részajánlattétel biztosítása esetén részenként. Ha tárgyalásos eljárásban az ajánlatkérő végleges ajánlatok...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. március 5.

Fedezet szabályozása az új Kbt.-ben

Kérdés: Igaz-e, hogy az új törvény szerint az eljárás megindításakor rendelkezésre kell állnia a fedezetnek?
Részlet a válaszából: […] ...megjegyezni, hogy a fedezetnek nem létezikegységes definíciója. Utal rá például a számvitelről szóló 2000. évi C.törvény, de olyan részletes szabályok, mint amilyenek például azállamháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (Áht.) tartalmaz,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. augusztus 29.

Közbeszerzési eljárás lefolytatásának kötelezettsége közbeszerzési értékhatár alatti és feletti ajánlatok esetén

Kérdés: Egy beszerzés során három társaságtól kértünk be árajánlatot. A beérkezett árajánlatok közül két társaság árajánlata a közbeszerzéses értékhatár alatt van, a harmadik társaság árajánlata azonban meghaladja a közbeszerzéses értékhatárt. Ebben a helyzetben kell-e közbeszerzési eljárást lefolytatnunk? A Kbt. 35. §-ának (1) bekezdése szerint ugyanis a becsült érték az általában kért, illetőleg kínált legmagasabb összegű teljes ellenszolgáltatás. Másrészről viszont, annak a társaságnak az árajánlata, akivel szerződést kötnénk, a közbeszerzéses értékhatár alatt van.
Részlet a válaszából: […] A becsült érték hibás megállapítása önmagában nem alapozzameg az eljárás eredménytelenségét. Amennyiben a szerződést az ajánlatkérő amegfelelő értékhatár alatt érkezett ajánlat ajánlattevőjével köti meg, úgy errelehetősége van. Tekintettel arra, hogy a becsült...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. május 16.

Rezsióradíj alkalmazása

Kérdés: Szeretnénk megtudni, hogy jelenleg még kötelező-e alkalmazni a közbeszerzési pályázatoknál az Építőipari Ágazati Párbeszéd Bizottság által megállapított rezsióradíjat (minimum nettó 1930 Ft/óra)?
Részlet a válaszából: […] ...értékelt összesített ellenszolgáltatásttartalmaz a következő egységek valamelyike tekintetében:– az ajánlat egésze, vagy– részajánlat tétele esetén az ajánlat egyik része, vagy– ha az ellenszolgáltatásra vonatkozóan az ajánlatifelhívásban...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. január 31.

Nyári Kbt.-változások és hatályuk

Kérdés: A nyár folyamán két alkalommal is változott a közbeszerzési törvény. Melyek ezek a változások, és mikortól kell alkalmazni azokat? És várható-e, hogy a jövőben folyamatosan változik majd a törvény?
Részlet a válaszából: […] ...pontja, (2) bekezdésének a), d) és f)pontja, továbbá (3) bekezdésének a), d)-f) pontja szerinti körülmény, kivéve haaz ajánlattevő (részvételre jelentkező) és az erőforrást nyújtó szervezetközött a Polgári Törvénykönyv szerinti többségi befolyás áll fenn. –...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. szeptember 7.

Egyszerű eljárásban irányadó értékhatárt meghaladó ajánlat

Kérdés: Mi a teendő akkor, ha az ajánlatkérő egyszerű eljárást ír ki, azonban a legalacsonyabb árakkal kalkulálva, az általa megrendelt áru (szolgáltatás) legalább bruttó 56 millió forint értékű?
Részlet a válaszából: […] ...nyertese az az ajánlattevő, aki a tárgyalás,illetőleg az újabb ajánlattétel vagy az eredeti ajánlattétel alapján azajánlatkérő részére az eredeti bírálati szempont szerinti legkedvezőbb érvényesajánlatot tette. A 86-88. § és a 92. §...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. december 15.

Tárgyalásos eljárás feltételei

Kérdés: Ajánlatkérőként van-e lehetőségünk arra, hogy tárgyalásos eljárást folytassunk le akkor, ha az megítélésünk szerint indokolt, azonban a Kbt. szerint körön kívüli az az ok, amely miatt ezt az eljárásfajtát kívánjuk alkalmazni?
Részlet a válaszából: […] ...Az alkalmazás további feltétele, hogy a tárgyalásra a nyílt vagy meghívásos eljárás valamennyi – közbeszerzési eljárásban való részvételre alkalmas – ajánlattevőjét meghívja. A Kbt. 125. §-ának (2) bekezdése szerint az ajánlatkérő hirdetmény...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. augusztus 9.

Építési beruházás részekre bontása

Kérdés: Több évre áthúzódó pénzügyi fedezet esetén lehet-e több részre bontani egy létesítményt?
Részlet a válaszából: […] ...35-39. §-aiban meghatározott becslési módszert, valamint ilyen célból a közbeszerzést a 40. § (2) bekezdésébe ütköző módon részekre bontani (egybeszámítási szabályok)!Az előzőekben felhívott jogszabályhely szerint a becsült érték kiszámítása során...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. augusztus 9.