Házon belüli beszerzések a gyakorlatban

Kérdés: Házon belüli beszerzés vizsgálatához kérjük a segítségüket. Kérdésünk a Kbt. 2/A. §-a alkalmazhatóságának megítélésével kapcsolatos. Egy önkormányzat 200 millió forintot nyert uniós forrásból iskolájának felújítására és korszerűsítésére. A beruházást az általa alapított, önálló jogi személyiségű önkormányzati gazdálkodási intézményével kívánja megvalósítani. Az önkormányzat 100 százalékos tulajdonosa ennek az intézménynek, amely ellátja a többi intézmény fenntartását, karbantartását, a városüzemeltetési feladatokat, valamint kis részben vállalkozási tevékenységet is folytat. Az intézmény éves költségvetési bevételének több mint 90 százaléka a képviselő-testület által is jóváhagyott önkormányzat részére végzett feladatok, tevékenységek ellenértéke. Úgy ítéljük meg, hogy a Kbt. 2/A. §-a (1) bekezdésének a) pontjában foglalt feltétel teljesül, mert az egyedüli alapító önkormányzat képviselő-testülete az intézmény felett a stratégiai és az ügyvezetési jellegű feladatok ellátását illetően is egyaránt teljes körű irányítási és ellenőrzési jogokkal rendelkezik. A következő kérdésekre kérjük válaszukat: 1. A megvalósítandó beruházás vonatkozásában alkalmazható-e a Kbt. 2/A. §-a, melynek értelmében a beruházás megvalósítására kötendő megállapodás a Kbt. szerint nem minősül két egymástól független fél közötti visszterhes szerződésnek, s így nem kell közbeszerzési eljárást lefolytatni? Válaszukban vegyék figyelembe azt a tényt is, hogy a megvalósítandó önkormányzati beruházás nem szorosan vett közfeladat, illetve közszolgáltatás. 2. Amennyiben az 1. pontban feltett kérdésünkre a válasz az, hogy a házon belüli építési beruházás megvalósítható, akkor az intézmény, amely mint helyi önkormányzati költségvetési szerv a Kbt. 22. § (1) bekezdés d) pontja alapján önmagában is ajánlatkérő, hogyan járhat el? - Ha 10 százalék (20 millió forint) fölötti a beszerzendő szolgáltatás mennyisége, le kell-e a Kbt. szabályai szerinti közbeszerzési eljárást folytatni? Ha igen, akkor a becsült érték számításánál az önkormányzati vagy az intézményi értékeket kell-e egybeszámítani? - Az építési beruházás anyagszükségletét, illetve az árubeszerzéseket – ha azok becsült értékei az egybeszámítás alapján meghaladják a közbeszerzési értékhatárt – az intézménynek közbeszerzési eljárással kell-e beszereznie?
Részlet a válaszából: […] ...függően kell elvégezni, hogy például az önkormányzat milyen projektbenszerzi be az építési beruházást. Amennyiben egy EU-s projekt részeként, akkorattól, hogy saját cégének kiszervezte, még a teljes projekt közbeszerzésitervének megfelelően kell eljárnia....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. január 12.

Felújítási munkák dokumentálásának szabályai a közbeszerzésben

Kérdés: Hogyan kell dokumentálni a közbeszerzési eljárásban a felújítási munkákat?
Részlet a válaszából: […] ...építési beruházásolyan visszterhes szerződés, amelynek tárgya a következő valamelyik munkamegrendelése (és átvétele) az ajánlatkérő részéről:– a törvény 1. számú mellékletében felsorolt tevékenységekegyikéhez kapcsolódó munka kivitelezése vagy kivitelezése...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. február 6.

Több elemből álló felújítás minősítése

Kérdés: Közel 20 db irodahelyiség felújítását tervezzük elvégeztetni, egyszerű közbeszerzés keretében. Egy irodában a következő szakmunkák elvégzését tervezzük: - falak tapétázása, - tapéta festése, - ablakpárkány, radiátorok és fűtéscsövek mázolása, - parkettázás, - parketta csiszolása és lakkozása, - fénycsőarmatúrák cseréje. A leírtak szerint minek minősül a konkrét felújítás, építési beruházásnak, szolgáltatásnak, árubeszerzésnek, az előző három beszerzési tárgy kombinációjának?
Részlet a válaszából: […] ...vagy használatára, illetőleg hasznosítására vonatkozó jognak -vételi joggal vagy anélkül történő – megszerzése az ajánlatkérő részéről. Azárubeszerzés magában foglalja a beállítást és üzembe helyezést is.A 25. § (1) bekezdésének a)-c) pontjai szerint...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. január 16.

Egybeszámítás módja több szervezet, egy ajánlatkérő esetén

Kérdés: 15 iskola felújítása (nyílászárócsere, tatarozás, festés stb.) a beszerzés tárgya. Az ajánlatkérő önkormányzat. Mi a becsült érték ebben az esetben? Milyen módon számítok egybe?
Részlet a válaszából: […] ..."csomag" értéke együtt adja ki. A közbeszerzésieljárást aszerint kell kiválasztani, hogy a beszerzésben az építési beruházási"részcsomag" vagy a szolgáltatásmegrendelési "részcsomag" értéke a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. augusztus 1.

Rendkívüli sürgősség értelmezése

Kérdés: Rendkívüli sürgősség: az én hibám-e, ha beázik a tető és balesetveszélyes, mert a gerendák elkorhadtak, ha ez egy hosszú folyamat végeredménye? Mondható-e az, hogy nem jártam el gondosan az évek során, elmaradtak a felújítások, és most nem indokolt a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás rendkívüli sürgősség miatt?
Részlet a válaszából: […] ...időközben lényegesen nemváltoztak meg, és minderről az ajánlatkérő haladéktalanul tájékoztatja – aKözbeszerzések Tanácsán keresztül – az Európai Bizottságot;– a szerződést műszaki-technikai sajátosságok, művészetiszempontok vagy kizárólagos jogok...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. július 11.

Kbt. 402. §-a (4) bekezdésének értelmezése

Kérdés: A Kbt. 402. §-ának (4) bekezdése vonatkozik-e arra, ha egy önkormányzat 2,2 millió Ft-ért például iskolafelújítást végeztet? Ugyanis ez esetben a közbeszerzési eljárás lefolytatása megközelítően a forrás felét elvonja!
Részlet a válaszából: […] ...beruházás olyan visszterhes szerződés, amelynek tárgya a következő valamelyik munka megrendelése (és átvétele) az ajánlatkérő részéről: a Kbt. 1. számú mellékletében felsorolt tevékenységek egyikéhez kapcsolódó munka kivitelezése, vagy kivitelezése és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. október 18.

Tervpályázati eljárás alkalmazása

Kérdés: Mely esetekben kell tervpályázati eljárást alkalmazni a közbeszerzésben?
Részlet a válaszából: […] ...31-éig 20 millió forint; a VII. fejezet alkalmazásában 2004. január 1-jétől 2005. december 31-éig 50 millió forint; a Kbt. negyedik része alkalmazásában pedig az egyszerű közbeszerzési eljárás értékhatára az utóbb jelzett időintervallumban,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. július 26.
1
2
3