26 cikk rendezése:
1. cikk / 26 Teljesítési határidő meghatározása
Kérdés: Egy speciális rendszer bevezetését tervezzük belső projekt keretében, amelyben 4 teljesítési szakasz lesz, 3 részteljesítéssel, a 4. részteljesítés egyúttal az utolsó teljesítés (végteljesítés) határidejét is meghatározza. Az egyes teljesítések egymásra épülnek, ami azt jelenti, hogy ha az 1. részteljesítésben hiba van, azt ki kell javítani ahhoz, hogy a 2. teljesítési szakasz megkezdhető legyen. Hogyan lehet ezt egy közbeszerzési eljárásban és annak szerződésében kezelni? Mert a végteljesítési határidőt egyértelműen meg szeretnénk határozni, és az esetleges hibajavítások időszükséglete miatt ezen nem lehet majd változtatni.
2. cikk / 26 Alvállalkozók bevonása
Kérdés: Ajánlattevőként szeretnénk ajánlatot benyújtani egy önkormányzati tenderen. Az ajánlatkérő előírta, hogy jelöljük meg a szerződés teljesítésében közreműködő, tervezett alvállalkozóinkat a Kbt. 66. § (6) bekezdése alapján. Tárgyalunk a potenciális alvállalkozókkal, de még nem tudjuk megadni név szerint, kiket is vonunk be, mert ez a tárgyalásaink eredményétől függ. Elegendő lehet az érvényes ajánlattételhez, ha csak a 10% feletti alvállalkozóinkat jelöljük meg?
3. cikk / 26 Szakemberek száma mint értékelési szempont
Kérdés: Egy közbeszerzési eljárásban vettünk részt, ahol az ajánlatkérő a teljesítésben részt vevő szakemberek számát pontozta, de alkalmassági körben nem kérte a szakembereket. 3 szakembert ajánlottunk meg. Sajnos ajánlatunk bírálata során az ajánlatkérő nem találta megfelelőnek az egyik szakembert, és ajánlatunkat érvénytelenné nyilvánította. Miért nem lehet 2 főt figyelembe venni az értékelés során?
4. cikk / 26 Jóteljesítési biztosíték kikötésének lehetősége alvállalkozónál
Kérdés: A jogszabályoknak megfelelően helyesen járok-e el, ha építési beruházás nemzeti nyílt eljárás nyerteseként jóteljesítési biztosítékot kötök ki az alvállalkozómmal kötött szerződésemben, figyelemmel a 322/2015. Korm. rendelet, illetve a Kbt. szabályaira úgy, hogy az ajánlatkérő nem írta elő a közbeszerzési dokumentumokban a biztosítékot sem a nyertes ajánlattevő felé, sem alvállalkozója felé, és nem tiltotta meg az alvállalkozókkal kötött szerződésben történő alkalmazását sem?
5. cikk / 26 Ajánlatban nevesített szakember vagy alvállalkozó bevonásának kötelezettsége
Kérdés: Hogyan kell helyesen értelmezni a Kbt. 138. § (4) bekezdését, továbbá konkrétan milyen kötelezettséget ró ez a jogszabályhely a nyertes ajánlattevőre és az ajánlatkérőre?
6. cikk / 26 Az ajánlatkérő lehetőségei összerendezetlen ajánlat benyújtása esetén
Kérdés: Lehet-e érvénytelenségi ok az, ha az ajánlattevő gyakorlatilag összerendezetlenül bocsát rendelkezésre egy halom dokumentumot, melyből az ajánlatkérőnek kell kibogoznia, hogy mely részre kerül a szakember benyújtásra és hol a műszaki tartalom?
7. cikk / 26 Kapacitást biztosító bevonása mérleg szerinti eredmény igazolására
Kérdés: Bevonható-e kapacitást biztosító, amennyiben nem árbevételt, hanem mérleg szerinti eredményt kell igazolni?
8. cikk / 26 Hamis adatszolgáltatással kapcsolatos jelentési kötelezettség alkalmasság nem megfelelő igazolása miatt
Kérdés: Amennyiben egy ajánlattevő nem igazolja megfelelően az alkalmasságát, az ajánlatkérőnek kötelessége lejelentenie hamis adatszolgáltatás miatt?
9. cikk / 26 Határozott időre kötött szerződés felbontása
Kérdés: Közbeszerzési eljárásban nyertes ajánlattevőként négyéves, határozott idejű szerződést kötöttünk az ajánlatkérővel. Van-e arra mód, hogy a harmadik év végén közös megegyezéssel felbontsuk a szerződést számunkra bármilyen negatív következmény nélkül? Nincs szó hibás vagy késedelmes teljesítésről, a harmadik évi teljesítést is elfogadják, viszont a közös együttműködést szeretnénk megszüntetni. Van-e arra mód, hogy az utolsó évre vonatkozó feladatot a megrendelő újabb közbeszerzési eljárásban hirdesse meg?
10. cikk / 26 Nyilatkozat magánszemély kapacitást biztosító bevonása esetén
Kérdés: Milyen következménye van annak, ha a kapacitást biztosító helyett az ajánlattevő azt nyilatkozza, hogy a saját embere a bevont szakember, ugyanakkor a szakember önéletrajzából egészen más derül ki? Ebben az esetben hamis adatszolgáltatás történik, esetleg hiánypótlást kell elrendelni? Vagy magánszemély esetében ennek nincs relevanciája?