Konzorciumi tagok eltérő nyilatkozata alvállalkozók igénybevételéről

Kérdés: Közbeszerzési eljárásunk során közös ajánlattevők eltérő nyilatkozatot nyújtottak be a Kbt. 40. §-ának (1) bekezdése vonatkozásában. Ajánlatkérőként hiánypótlás keretében kértük a nyilatkozatok harmonizálását tekintettel a közös ajánlattétel miatt. Az ajánlattevő(k) előzetes vitarendezést kezdeményeztek, tekintettel arra, hogy az ajánlatkérő nem írta elő projekttársaság létrehozását a szerződéshez, és álláspontjuk szerint nyertességük esetén a szerződés megkötése során is közös ajánlattevőként, de külön jogi személyiséggel rendelkező félként képviselik magukat. Adhat-e be X és Y gazdálkodó szervezet eltérő nyilatkozatot a Kbt. 40. § (1) bekezdésére vonatkozóan, hiszen ebben az esetben mindkét ajánlattevő megjelölhetné ugyanazt az ajánlattevőt 10 százalék vagy 25 százalék alatti ajánlattevőként (közös ajánlatukra vonatkozóan összeszámítás nélkül)?
Részlet a válaszából: […] ...a) és b) pontja értelmében az ajánlatkérő az eljárást megindító felhívásban köteles előírni, hogy az ajánlatban, illetve a részvételi jelentkezésben meg kell jelölni– a közbeszerzésnek azt a részét (részeit), amelynek teljesítéséhez az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. május 13.

10 százalék alatti alvállalkozó megjelölése

Kérdés: A Kbt. 40. § (1) bekezdésének a) és b) pontjai szerinti ajánlattevői nyilatkozatban nem nevesítjük a szerződés teljesítéséhez igénybe kívánt venni alvállalkozót, mert a közreműködés mértéke 10 százalék alatti. Szükséges megnevezni ezt a 10 százalék alatti alvállalkozót a Kbt. 55. §-ának (5) bekezdése vonatkozásában az alkalmasság igazolásához kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezetről szóló nyilatkozatban? (Az ajánlatkérő által előírt alkalmassági követelményeket az ajánlattevő egyedül teljesíti, alvállalkozó ezek megfelelésében nem vesz részt; a szerződés teljesítésében szakemberként erőforrásaira támaszkodunk.)
Részlet a válaszából: […] ...alvállalkozókat az alábbiak szerint.Az ajánlatkérő az eljárást megindító felhívásban köteles előírni, hogy az ajánlatban, illetve a részvételi jelentkezésben meg kell jelölni– a közbeszerzésnek azt a részét (részeit), amelynek teljesítéséhez az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. március 11.

Gyártó pozíciója a közbeszerzési eljárásban

Kérdés: A régi Kbt. szerint abban az esetben, ha a közbeszerzési pályázatot kizárólagos magyarországi forgalmazó nyújtja be, akkor az ajánlattevő alkalmassága igazolható-e a beszállítónak, mint a termék gyártójának a referenciáival, vagy a referenciák miatt a beszállítót, mint a termék gyártóját alvállalkozónak kell minősíteni? A referenciákat kizárólag a beszállító, vagyis a termék gyártója tudja igazolni. A referencia igazolása miatt a gyártót szükséges közös ajánlattevőnek bevonni ebben az esetben, mivel mint a termék előállítója több mint 25 százalékos résztvevő a szerződés teljesítésében? 2012-től változott ez a szabály?
Részlet a válaszából: […] ...Kbt. a 26. §-ában.Ha egy gazdasági szereplő a közbeszerzés értékének huszonötszázalékát meghaladó mértékben fog közvetlenül részt venni a szerződés -részajánlat-tételi lehetőség biztosítása esetén egy részre vonatkozó szerződés- teljesítésében, akkor...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. január 9.

Alvállalkozó bevonása "részbeni" megfelelésre

Kérdés: A pénzügyi alkalmasságnál megfelelhetünk-e 10 százalék alatti alvállalkozóval, abban az esetben, ha az ajánlatkérő lehetővé teszi, hogy a P4-P5 követelményeknek együttesen kell megfelelni? Mi a P5-nek nem felelünk meg. 10 százalék feletti alvállalkozóként viszont nem tudjuk bevonni az illető társaságot, mert a P2 pontnak nem felel meg.
Részlet a válaszából: […]  Az együttes megfelelés főszabálya értelmében a harmadikszemélynek nem szükséges minden alkalmassági kritériumnak megfelelnie. Azaz egykritériumban segítheti az ajánlattevőt, s ennek megfelelően ezt kell igazolniaa kizáró oki megfelelés mellett, de más alkalmassági...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. november 2.

Fordítás csatolásának elmulasztása

Kérdés: Ha az idegen nyelvű dokumentumról elfelejtettünk fordítást csatolni, ez pótolható hiánynak minősül?
Részlet a válaszából: […] ...ajánlat azon elemeinekmódosítását, amelyek a törvény 81. §-ának (4) bekezdése szerint értékelésrekerülnek;– ha egy elbírálási részszempont a szakmai ajánlattalösszefügg, akkor a szakmai ajánlatot sem lehet módosítani, kiegészíteni;– a hiánypótlás során...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. szeptember 19.

Új termék megajánlása hiánypótlásként

Kérdés: Fénymásoló berendezések szállítására kiírt közbeszerzési eljárásban tettünk ajánlatot. A közbeszerzési műszaki leírásban előírta az ajánlatkérő, hogy a másolási sebesség tekintetében (lap/másodperc) milyen minimumkövetelményt kell, hogy teljesítsen a megajánlott termék. Értékelési szempontként az összességében legelőnyösebb ajánlat bírálati szempontját választotta, amelyben a minimumkövetelmény feletti másolási sebesség is szerepelt értékelési részszempontként. Az egyik ajánlattevő olyan terméket ajánlott meg, amely nem felelt meg a minimumkövetelménynek. Erre a hiánypótlás során felhívták a figyelmét. A hiánypótlásra benyújtott nyilatkozatában az ajánlattevő megváltoztatta a megajánlott terméket, egy, a korábbinál fejlettebb, korszerűbb, de ugyanabba a gépcsaládba tartozó fénymásolót ajánlott meg arra hivatkozva, hogy a hiánypótlási szabályok ezt lehetővé teszik. Nem kellene az ajánlatkérőnek érvényteleníteni az ajánlatot?
Részlet a válaszából: […] ...az ajánlat azon elemeinekmódosítását, amelyek a 81. § (4) bekezdése szerint értékelésre kerülnek;– ha egy elbírálási részszempont a szakmai ajánlattal függössze, akkor a szakmai ajánlatot sem lehet módosítani, kiegészíteni;– a hiánypótlás során...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. július 18.

Új kizáró okok és alkalmassági feltételek

Kérdés: A legutóbbi törvénymódosítás tartalmaz-e új kizáró okokat és alkalmassági feltételeket? Ha igen, azok mikortól alkalmazandók?
Részlet a válaszából: […] ...módosítások nagy része – e tárgykörben – pontosítja akizáró okok egyes szabályait, és új kizáró okot is bevezetett.A módosítás eredményeként került új kizáró ok a Kbt.-be,annak 60. § i) pontjába. E szerint kizáró ok, ha az ajánlattevő a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. december 13.

Érvénytelenség eljárásban részt vevő téves megjelölése miatt

Kérdés: Ha az ajánlatkérő a bontást követően észleli, hogy az ajánlattevő alvállalkozóként jelölte meg – közös ajánlattevő helyett – a 25 százalék feletti gazdasági szereplőt, akkor ajánlata érvénytelen?
Részlet a válaszából: […] ...a)-d)alpontjai hatálya alá nem tartozó – személy (szervezet) a közbeszerzésértékének huszonöt százalékát meghaladó mértékben fog részt venni a szerződés -részajánlat-tételi lehetőség biztosítása esetén egy részre vonatkozó szerződés- teljesítésében, akkor...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. november 22.

Kizáró okokkal kapcsolatos változások

Kérdés: Változtak-e a kizáró okokkal kapcsolatos előírások?
Részlet a válaszából: […] ...kötött szerződésével kapcsolatban a 71. § (1) bekezdés a), b) pontjaiszerinti alvállalkozó felé fennálló (vég- vagy részszámlából fakadó) fizetésikötelezettsége 10 százalékot meghaladó részét nem teljesítette, vagy fizetésikésedelme meghaladta...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. október 11.

Utólagos tájékoztatás hamis nyilatkozatról

Kérdés: Ha az ajánlatkérő nem jelöli a dokumentációban, hogy mit tekint az ajánlatban hamis nyilatkozatnak, utólag megteheti ezt?
Részlet a válaszából: […] ...olyan hamis adatot szolgáltatott, illetőleg hamisnyilatkozatot tett, amelynek következtében elkerülhető lett volna, hogy azajánlat vagy a részvételi jelentkezés a nyilatkozattal érintett körülmény miattérvénytelennek minősüljön, vagy elérhető lett volna, hogy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. október 11.
1
2
3
5