25 cikk rendezése:
1. cikk / 25 Hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás alkalmazása
Kérdés: A tavalyi évben közbeszerzési szerződést kötöttünk egy összetett – 3 egységből álló – feldolgozási rendszer 2 egységének beszerzésére. Mindegyik egység önállóan is működőképes, de a leghatékonyabb működést a teljes rendszer biztosítja. Az idén maradt annyi beruházási forrásunk, hogy a 3. csomagolási egységet is meg tudnánk vásárolni, amelynek értéke 68 millió Ft. Lehet-e közvetlenül szerződni a korábbi szerződő partnerrel?
2. cikk / 25 Ármódosítási lehetőségek a közbeszerzési szerződésben
Kérdés: Az ajánlati/részvételi felhívásban a szerződés időtartama összesen 98 hónapot ölel fel. Ezzel szemben az ajánlattevők jogosultak az adott évre vonatkozó minimális építőipari rezsióradíj mértékét megállapító jogszabály hatálybalépésétől kezdődően az egységárgyűjtemény munkadíjtételei egységárát módosítani, legfeljebb a hatályos minimális építőipari rezsióradíj adott tárgyévet megelőző évi, jogszabályban meghatározott értékéhez viszonyított százalékos emelkedésének mértékével. A szerződés további feltételei között található, hogy az ajánlattevők jogosultak az egységárgyűjtemény anyagtételei egységárát módosítani legfeljebb egy alkalommal, a KSH által a tárgyévet megelőző naptári évre vonatkozóan közzétett fogyasztói árindex mértékének alapulvételével. Akorábbi eljárásban kifejezetten nem engedték a 15%-nál magasabb növekedést, a mostani szerződéses feltétel ennél mégis rugalmasabb. Már most tudjuk, hogy ez a szerződéses feltétel alapján biztosan meg fogja haladni a 15%-ot. Jogszerű-e az előírás, elfogadható-e az ajánlattevő számára?
3. cikk / 25 Tervpályázati eljárást követő hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás szolgáltatás megrendelésére
Kérdés: Tapasztalatunk szerint a Közbeszerzési Döntőbizottság szinte mindig engedi olyan esetekben a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást, amikor egy tervezőt választ ki az ajánlatkérő, pedig többet is választhatna. Ennek az eljárásnak milyen jogalapja van?
4. cikk / 25 Változások az építési beruházások szabályozásában 2017. június 1-jétől
Kérdés: Kifejezetten az építési beruházások vonatkozásában mi változott 2017. június 1-jétől?
5. cikk / 25 Tárgyalások tartalma az innovációs partnerség második, szerződéses szakaszában
Kérdés: Az innovációs partnerség két szakaszra bontja az eljárást a Kbt. szerint. A második szakaszban, az innovációs partnerség szerződéses szakaszában azt kell biztosítani, hogy a döntésekkel kapcsolatos dokumentumok elkészüljenek, és az ajánlatkérő eldönti, hogy mely partnerekkel bontja fel a szerződést, illetve hogy mely partnerekkel köti meg a beszerzés megvalósításához szükséges szerződést, valamint hogy elkészítse a tájékoztatót, az eljárás eredményéről hirdetményt. Ezek szerint az első szakaszban tárgyal a megállapodások megkötéséről. Kérdés, hogy a második szakaszban miről tárgyal, figyelemmel arra, hogy már vannak szerződéses partnerei az ajánlatkérőnek?
6. cikk / 25 Jogorvoslati eljárások díja
Kérdés: Milyen összeget kellene fizetni jogorvoslati díjként az ajánlatkérő döntésének megtámadásához? Milyen mértékű az eljárás díja, ha például közérdekű keresettel fordul az ajánlattevő a DB-hez vagy a KH elnökéhez?
7. cikk / 25 Pótmunka értékének mértéke, alvállalkozók bevonása pótmunkára
Kérdés: Van-e előírás arra vonatkozóan, vagy felső értékhatára annak, hogy a pályázaton elnyert vállalási díj hány százaléka lehet a pótmunka értéke? A pótmunkákra lehet-e új alvállalkozókat bevonni? Ha igen, mi ennek a módja, hiszen a hatóságok olyan speciális szakemberek közreműködését is előírhatják, aki(k) az eredeti kiírásban nem szerepeltek feltételként, és az eredeti ajánlati dokumentációnkban sem került(ek) megnevezésre. (Tevékenységük nagyságrendje 10 százalék alatti.)
8. cikk / 25 Kizárólagos jog, hirdetmény nélküli eljárás
Kérdés: Ha tovább szeretném terveztetni a beszerzés tárgyát az eredeti tervezővel, a kizárólagos jog miatt egyértelmű-e a hirdetmény nélküli eljárás, azaz van-e jogom indítani, vagy nem érdemes megpróbálni?
9. cikk / 25 Közszolgáltatók az új Kbt. rendszerében
Kérdés: Mit tudunk a közszolgáltatók szabályairól? Nem is lesznek vagy csak annyi, amennyi az új törvény XIV. fejezetében olvasható?
10. cikk / 25 Kbt. márciusi változásai
Kérdés: Milyen módosítás jelent meg márciusban a közbeszerzési törvényben? Végül volt a parlamenti szakaszban módosítás, vagy nem fogadták el?