19 cikk rendezése:
1. cikk / 19 Teljesítési határidő meghatározása
Kérdés: Egy speciális rendszer bevezetését tervezzük belső projekt keretében, amelyben 4 teljesítési szakasz lesz, 3 részteljesítéssel, a 4. részteljesítés egyúttal az utolsó teljesítés (végteljesítés) határidejét is meghatározza. Az egyes teljesítések egymásra épülnek, ami azt jelenti, hogy ha az 1. részteljesítésben hiba van, azt ki kell javítani ahhoz, hogy a 2. teljesítési szakasz megkezdhető legyen. Hogyan lehet ezt egy közbeszerzési eljárásban és annak szerződésében kezelni? Mert a végteljesítési határidőt egyértelműen meg szeretnénk határozni, és az esetleges hibajavítások időszükséglete miatt ezen nem lehet majd változtatni.
2. cikk / 19 Alvállalkozók bevonása
Kérdés: Ajánlattevőként szeretnénk ajánlatot benyújtani egy önkormányzati tenderen. Az ajánlatkérő előírta, hogy jelöljük meg a szerződés teljesítésében közreműködő, tervezett alvállalkozóinkat a Kbt. 66. § (6) bekezdése alapján. Tárgyalunk a potenciális alvállalkozókkal, de még nem tudjuk megadni név szerint, kiket is vonunk be, mert ez a tárgyalásaink eredményétől függ. Elegendő lehet az érvényes ajánlattételhez, ha csak a 10% feletti alvállalkozóinkat jelöljük meg?
3. cikk / 19 Bírálat mellőzhetősége közbeszerzési eljárásokban
Kérdés: Feltételes közbeszerzés esetében van-e lehetőség arra, hogy a bírálatot ne kelljen elvégeznem?
4. cikk / 19 Formai követelmények nemteljesítésének hatása az ajánlat érvényességére
Kérdés: Jól értjük, hogy a Kbt. 73. § (1) bekezdésének e) pontja alapján formai követelmények nemteljesítése nem okozhatja az ajánlat érvénytelenségét, ellenben a Kbt. 98. § (2) bekezdésének a) pontja eredménytelen eljárást követően kizárja egy esetleges második, hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásból azokat az ajánlattevőket, akik az első eljárásban nem felelnek meg a formai követelményeknek? Nincs ellentmondás abban, hogy az első előírás gyakorlatilag komolytalanná teszi a formai követelményeket, a második viszont döntő fontosságú tényezőként veszi figyelembe?
5. cikk / 19 Kapacitást biztosító szervezet kötelezettségvállalására irányuló okirat tartalmi követelményei
Kérdés: Milyen minimális tartalmi követelményei vannak az új Kbt. 65. §-ának (7) bekezdése szerinti "kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet olyan szerződéses vagy előszerződésben vállalt kötelezettségvállalást tartalmazó okirat"-nak – különös tekintettel a meghívásos és a tárgyalásos eljárások részvételi szakaszában történő benyújtási kötelezettség esetén?
6. cikk / 19 Eljárás a közbeszerzési törvény és a banki szabályzat ellentmondása esetén
Kérdés: Cégünk rendszeresen részt vesz közbeszerzési eljárásokban. A jogszabály szerint (és a gyakorlatban is) a nyertes ajánlattevőnek a szerződéskötés napján át kell adnia az ajánlatkérő részére az egyik, szerződést biztosító mellékkötelezettségét (teljesítési biztosíték) alátámasztó dokumentumot, azaz a vállalkozási szerződés mellékletét. Cégünk a teljesítési biztosítékot rendszeresen bankgarancia formájában nyújtja. A számlavezető bankunk szabályzata szerint a teljesítési biztosítékra vonatkozó bankgarancia kiadását csak mindkét fél részéről aláírt vállalkozási szerződés bemutatásával hajlandó elindítani. A banki szabályzat tehát ellentmond annak, hogy a teljesítési biztosíték dokumentumát már a szerződéskötés aláírásának napján átadjuk az ajánlatkérőnek. Mi ilyenkor a teendő?
7. cikk / 19 Ajánlati ár emelése hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásban
Kérdés: Hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásban az ajánlattevő nincs kötve ajánlatához, csak a tárgyalást követően benyújtott végleges ajánlathoz. Emelheti az ajánlattevő az ajánlati árát, ha a műszaki tartalom nem módosult? A közbenső ajánlat benyújtását megelőzően megküldtük valamennyi ajánlattevő részére, hogy a megrendelésre kerülő alkalmazásfejlesztésnek (programnak) tartalmaznia kell a licencdíjakat is, azonban az egyik ajánlattevő a közbenső ajánlatában sem számolt ezzel a költséggel. A végső ajánlattétel során kiegészítheti (tehát emelheti) ezzel a költséggel az ajánlati árat?
8. cikk / 19 Hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárás jogalapjának vizsgálata
Kérdés: Hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást alkalmazva megköthető-e a szerződés a nyertes ajánlattevővel, ha a nyertes ár 150 M Ft felett van?
9. cikk / 19 Szerződéspontosítás lehetősége a Kbt. 122/A. §-a alapján indult eljárásban
Kérdés: Van-e lehetőség a szerződést pontosítani az eljárás során, ha az a Kbt. 122/A. § alapján indult?
10. cikk / 19 Határidőn túl érkezett előzetes vitarendezés iránti kérelem kezelése
Kérdés: A Kbt. az előzetes vitarendezésre három munkanapos határidőt biztosít. Hogyan jár el helyesen az ajánlatkérő, ha e határidőn túl érkezik vitarendezési kérelem? Dönthet-e úgy, hogy érdemben foglalkozik vele?