48 cikk rendezése:
1. cikk / 48 Alvállalkozó és keretmegállapodás
Kérdés: Egy keretmegállapodásos eljárás második részének (pl. egy versenyújranyitás) teljesítésébe alvállalkozóként be lehet vonni egy másik konzorciumi tagot?
2. cikk / 48 Jogszabályok változása DBR hatálya alatt
Kérdés: Jól gondoljuk-e, hogy a DBR felállítására irányuló eljárást megindító hirdetmény feladáskor hatályos Kbt. – ill. valamennyi vonatkozó jogszabály – az irányadó a rendszer felállítását követően annak működése alatt indított egyes közbeszerzések tekintetében? Kérjük szíves állásfoglalásukat, hogy a DBR-ben történő egyes közbeszerzések során a jogfolytonosság hogyan biztosítható a szerződés teljesítésére vonatkozó más egyéb jogszabályok kapcsán?
3. cikk / 48 Folyamatba épített ellenőrzés elmaradásának következménye
Kérdés: Helyi önkormányzat ajánlatkérő a 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet alkalmazása során az uniós forrásból támogatott projekt becsült értékét – az opciós munkák értékét is figyelembe véve – nettó 295 millió forintban határozta meg, erre tekintettel nemzeti nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le a Kbt. 112. § (1) bekezdés b) pontja szerint. A rendelkezésre álló fedezet összege nem éri el a nettó 300 millió forintot. Tekintettel a becsült értékre, az eljárás ellenőrzése körében a Korm. rendelet 180-181. §-a utóellenőrzés lefolytatását írja elő. Amennyiben a nyertes ajánlati ár meghaladja a nettó 300 millió forintot, érvénytelenné kell-e nyilvánítania az eljárást az ajánlatkérőnek kizárólag amiatt, hogy az eljárás ellenőrzése körében nem a Korm. rendelet 182-193. §-ai szerint járt el? Ha a 300 millió forintot opciós munkák nélkül nem éri el a szerződés értéke, és azt nem is rendeli meg az ajánlatkérő, menthető a helyzet? Amennyiben az ajánlatkérő kiegészítő forráshoz jut, és erre tekintettel az opciós munkákat is megrendeli, az változtat-e a jogi megítélésen, ha így haladja meg a 300 millió forintot a kifizetett számla értéke?
4. cikk / 48 In-house cég részvétele közbeszerzési eljárásban
Kérdés: Hogyan kell a saját cégnek részt vennie az eljárásban a Kbt. 12. § (4) bekezdésének új szabálya szerint? Van erre egyéb szabályozás, vagy a kapacitást biztosító szervezetekhez hasonlóan kell értelmezni?
5. cikk / 48 Kapacitást biztosító bevonása mérleg szerinti eredmény igazolására
Kérdés: Bevonható-e kapacitást biztosító, amennyiben nem árbevételt, hanem mérleg szerinti eredményt kell igazolni?
6. cikk / 48 Nemleges adóigazolás megkövetelése kifizetéshez
Kérdés: Az ajánlatkérő szabhatja-e a nyertes ajánlattevő számlája kiegyenlítésének feltételéül nemleges (köztartozásmentes) adóigazolás bemutatását a közbeszerzési szerződés teljesítésének szakaszában?
7. cikk / 48 Rendkívüli helyzet miatti áfafizetési probléma bejelentése
Kérdés: Koronavírus miatt probléma van az áfafizetésünkkel. Ezt a körülményt mikor kell az eljárás során bejelenteni legkésőbb, mikor okozhat ez gondot? (A beszerzés tárgya árubeszerzés kis szolgáltatással együtt, tehát nem építési beruházás.)
8. cikk / 48 Kapacitást nyújtó szervezet igénybevételének terjedelme
Kérdés: Cégünknek egyes eljárásoknál kapacitást nyújtó szervezetet kell igénybe vennie referencia igazolására. Nyertes ajánlattétel esetén szükséges-e a kapacitást nyújtó szervezettől beszerezni az általunk megajánlott terméket (amire nekünk referenciát igazoltak), vagy a teljesítésbe való bevonásként elegendő mértékűnek számít, ha a kapacitást nyújtó szervezet szakmai tanácsot ad, üzembe helyez, szervizszolgáltatást nyújt, applikációs feladatokat ellát stb. bizonyos értékben?
9. cikk / 48 Költségvetés adattartalma árubeszerzésnél
Kérdés: Az ajánlatkérő egy árubeszerzésnél költségvetést kér, ahol különösen az áruszállításhoz kapcsolódó közvetlen (munkabérek, alvállalkozói díjak stb.) és közvetett (adminisztrációs költségek stb.) költségek, valamint minden olyan költség megjelölését kéri, mely a szerződés tárgyát képező áruszállítás hiánytalan ellátásához elengedhetetlenül szükséges. Van-e erre joga az ajánlatkérőnek?
10. cikk / 48 Kárigény érvényesítése konzorciummal szemben felelősségbiztosítás alapján
Kérdés: Közös ajánlattevők esetében összeadódhatnak-e a felelősségbiztosítások limitösszegei, együttes megfelelés formájában? Hogyan tudjuk a kárigényt érvényesíteni, ha két szerződőnk van, ahol egyetemleges a felelősség?