50 cikk rendezése:
11. cikk / 50 Többes alvállalkozói részvétel
Kérdés: Adott eljárásban egy alvállalkozó részt vehet-e egynél több ajánlattevő alvállalkozójaként? Adott eljárásban egy kapacitást is nyújtó alvállalkozó részt vehet-e egynél több ajánlattevő kapacitást is nyújtó alvállalkozójaként? Van-e különbség keretmegállapodásos eljárás esetén?
12. cikk / 50 DBR működése
Kérdés: Élelmiszer-beszerzés keretében hosszú távra szeretnénk szerződni. A keretmegállapodás nem vált be, ennél lényegesen több szállítóra lenne szükségünk, azonban a szállítók, főleg a helyiek többsége nem képes mindenre ajánlatot tenni, nyolcvan részre pedig nem tudunk kiírni eljárást, és nem is szeretnénk, ezt egyébként az EKR sem támogatja. A FAKSZ írt egy szakvéleményt, amelyben a dinamikus beszerzési rendszert promotálja, de nem derül ki abból, hogy az mivel lenne jobb megoldás. Kérdésünk tehát, hogy miért a DBR a megfelelő megoldás?
13. cikk / 50 Alvállalkozó bevonása a teljesítés során nemleges nyilatkozat mellett
Kérdés: Amennyiben az ajánlattétel során az ajánlattevő az EEKD II. rész D pontjában szereplő kérdésre – miszerint az ajánlattevő szándékozik-e a szerződés bármely részét alvállalkozásba adni harmadik félnek – nemmel válaszolt, van-e arra mód, hogy az ajánlattevő a teljesítés során mégis igénybe vegyen alvállalkozót?
14. cikk / 50 Teljesítés során vállalt feltétel előírásának szempontjai
Kérdés: Előírhatja-e az ajánlatkérő saját vizsgabázis meglétét, ami egyben kizárja, hogy alvállalkozó bevonásával teljesítsen az ajánlatkérő? Ez egy olyan szerződéses feltétel, amit nyílt eljárásban kell elfogadnunk.
15. cikk / 50 Referencia-időszak számítása
Kérdés: Nem egyértelmű a számomra, hogy honnan számítsam a referenciát. Amikor a hirdetményt feladták az EU-ba, vagy amikor a korrigendum megjelent?
16. cikk / 50 Referenciamegosztás közös ajánlattétel esetén
Kérdés: Közös ajánlattétel esetében a referencia milyen arányban osztható meg?
17. cikk / 50 Értékelési és alkalmassági szempont elválasztása
Kérdés: Az értékelési szempont a szakember tapasztalata úgy, hogy közben az alkalmasságban is ugyanez a feltétel szerepel egy meghatározott tapasztalattal, ami felett az ajánlatkérő értékeli annak mértékét. Lehet ezt egybemosni? Nem kell különválasztani az értékelési szempontot és az alkalmasságot? Nincs itt átfedés? Nem számszakilag, hanem mert ugyanannak a szakembernek a tapasztalatára vonatkozik? Ha igen, akkor hogyan kell hiánypótolni, ha esetleg hiányosság merül fel?
18. cikk / 50 Változások az építési beruházások szabályozásában 2017. június 1-jétől
Kérdés: Kifejezetten az építési beruházások vonatkozásában mi változott 2017. június 1-jétől?
19. cikk / 50 ESPD alkalmazása hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásban
Kérdés: Kötelező-e az egységes európai közbeszerzési dokumentum alkalmazása sürgősség esetében, hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás során?
20. cikk / 50 Üzleti titokká nyilvánítás feltételei
Kérdés: A jelenleg hatályos Kbt. alapján az ajánlattevő ajánlatában üzleti titokká nyilváníthatja-e a költségvetési kiírásban szereplő termék helyett megajánlott áru egyenértékűségének igazolására benyújtott dokumentumokat (gyártói adatlap), amennyiben az ajánlattevő indoklásában arra hivatkozik, hogy a dokumentumok nyilvánosságra hozatalával ismertté válna a versenyelőnyét jelentő beszerzési forrása? Alkalmazhatók-e ebben az esetben a Kbt. 44. § (2) bekezdés d) pontjának második fordulatában foglaltak?