92 cikk rendezése:
21. cikk / 92 Formai követelmények nemteljesítésének hatása az ajánlat érvényességére
Kérdés: Jól értjük, hogy a Kbt. 73. § (1) bekezdésének e) pontja alapján formai követelmények nemteljesítése nem okozhatja az ajánlat érvénytelenségét, ellenben a Kbt. 98. § (2) bekezdésének a) pontja eredménytelen eljárást követően kizárja egy esetleges második, hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásból azokat az ajánlattevőket, akik az első eljárásban nem felelnek meg a formai követelményeknek? Nincs ellentmondás abban, hogy az első előírás gyakorlatilag komolytalanná teszi a formai követelményeket, a második viszont döntő fontosságú tényezőként veszi figyelembe?
22. cikk / 92 Hiánypótlás elrendelésének feltétele
Kérdés: Egy közbeszerzési eljárásban az ajánlatkérő három részre bontotta eszközbeszerzését. Az egyik ajánlattevő ajánlatában következetesen felcserélte az 1. és a 2. részt, így a felolvasólapon az 1. részre 6 millió forint, míg a 2. részre 1 millió forint ajánlatot tett, melyet az ajánlatában tételes árajánlattal alá is támasztott, vagyis az ajánlattevő ajánlatán belül nem volt ellentmondás. A tételes árajánlatból egyértelműen kiderül, hogy a részeket az ajánlattevő felcserélte, vagyis az 1. részre irreálisan magas ajánlatot, míg a 2. részre aránytalanul alacsony megajánlást tett, mindkét rész esetében helytelen műszaki tartalommal. Az ajánlatkérő a hibát úgy orvosolta, hogy hiánypótlásban felkérte a hibázó ajánlattevőt, hogy nyújtsa be a felolvasólapot és a tételes árajánlatokat a megfelelő részek megjelölésével. Az ajánlattevő a hiánypótlást teljesítette, mind az árat, mind a tételes ajánlatot benyújtotta a helyes részekhez egyébként változatlan tartalommal, így ajánlata érvényes és nyertes is lett, vagyis a hiánypótlás nagymértékben befolyásolta az ajánlattevők között kialakult sorrendet. Helyesen járt-e el az adott közbeszerzési eljárásban az ajánlatkérő?
23. cikk / 92 Ajánlatkérő jogorvoslati lehetősége eljárási, dokumentációs hiba esetén
Kérdés: Megtámadhatja-e saját eljárását az ajánlatkérő, ha már nem tudja módosítani az összegezést, de hibázott? Van-e erre tapasztalat, gyakori megoldás, melyet az ajánlatkérők alkalmazhatnak?
24. cikk / 92 Hivatkozás a NEKSZT Kft. ügyfélszolgálatától kapott tájékoztatásra az EKR-ben
Kérdés: Ha a NEKSZT Kft. ügyfélszolgálatától kérdezek, hivatkozhatok a válaszra az eljárásban?
25. cikk / 92 Árlista hibájának javítása
Kérdés: A bontást követően észleljük, hogy a részletes árlistánkba hibás tétel került. Két tételt felcseréltünk, azaz az egyik nagyon magas, a másik nagyon alacsony lett. A két termék árát más-más mennyiséggel kellett kalkulálni, tehát a csere a teljes ajánlati árat is változtatja. Nem a mérték érdekes, mert nem különösebben fontos a két termék, hanem az elv. Lehet ezt javítani? Milyen módon? Ha az egyik tétel így marad, aránytalanul alacsony lenne az ár. Javíthatjuk ezt a szerződés aláírása után?
26. cikk / 92 Eljárás hiányosan benyújtott hiánypótlás esetén
Kérdés: Milyen eljárási rend érvényesül hiányosan beadott hiánypótlás esetén?
27. cikk / 92 Dokumentumformátumok elektronikus közbeszerzésben
Kérdés: Fel lehet-e tölteni rtf-formátumban is a dokumentumot, vagy az csak pdf-ben tölthető fel?
28. cikk / 92 Ajánlattételi határidő módosítása az EKR üzemzavara esetén
Kérdés: Ha sokszor van üzemzavar az EKR-ben, akkor számtalan alkalommal módosítanom kell az ajánlattételi határidőt?
29. cikk / 92 Ajánlat érvénytelensége hiánypótlás részbeni teljesítése esetén
Kérdés: Egy ajánlattevő ajánlata több hiányosságot is tartalmaz. Ezek közül némelyek olyan hiányosságok, amelyek megléte a Kbt. 73. § (1) bekezdésének e) pontja szerint nem eredményezheti az ajánlat érvénytelenségét, tekintettel arra, hogy azok a hiányosságok az ajánlatkérő által előírt formai követelményekkel függnek össze (például a folyamatos oldalszámozás hiánya). Az ajánlatkérő mindenre kiterjedő hiánypótlási felhívást bocsát ki az ajánlattevő felé, melyre válaszul az ajánlattevő csak azokat a hiányosságokat pótolja, melyek egyébként az ajánlat érvénytelenségét eredményeznék. A 73. § (1) bekezdés e) pontja szerinti kivételi körbe eső hiányosságokat nem pótolja. Az ajánlattevő fenti eljárása következtében az ajánlat érvényesnek minősíthető-e, vagy – a Kbt. 71. § (10) bekezdésére is tekintettel – a nem teljes körű hiánypótlás okán érvénytelen? Figyelembe vehetők ilyenkor a részlegesen pótolt hiányosságok?
30. cikk / 92 Önkéntes hiánypótlás lehetősége
Kérdés: Az ajánlattevő ajánlatában elfelejtette pontosan meghatározni a termék típusát, de lenyilatkozta, hogy vállalja az ajánlatkérő által előírt paraméterek teljesítését. Van-e lehetőség önkéntes hiánypótlás keretében benyújtani a hiányzó adatot? (Már volt egy hiánypótlási kör, de abban ez nem szerepelt, ugyanakkor a dokumentáció szerint meg kellett volna adni a hiányzó adatot.)