Folyamatba épített ellenőrzés elmaradásának következménye

Kérdés: Helyi önkormányzat ajánlatkérő a 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet alkalmazása során az uniós forrásból támogatott projekt becsült értékét – az opciós munkák értékét is figyelembe véve – nettó 295 millió forintban határozta meg, erre tekintettel nemzeti nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le a Kbt. 112. § (1) bekezdés b) pontja szerint. A rendelkezésre álló fedezet összege nem éri el a nettó 300 millió forintot. Tekintettel a becsült értékre, az eljárás ellenőrzése körében a Korm. rendelet 180-181. §-a utóellenőrzés lefolytatását írja elő. Amennyiben a nyertes ajánlati ár meghaladja a nettó 300 millió forintot, érvénytelenné kell-e nyilvánítania az eljárást az ajánlatkérőnek kizárólag amiatt, hogy az eljárás ellenőrzése körében nem a Korm. rendelet 182-193. §-ai szerint járt el? Ha a 300 millió forintot opciós munkák nélkül nem éri el a szerződés értéke, és azt nem is rendeli meg az ajánlatkérő, menthető a helyzet? Amennyiben az ajánlatkérő kiegészítő forráshoz jut, és erre tekintettel az opciós munkákat is megrendeli, az változtat-e a jogi megítélésen, ha így haladja meg a 300 millió forintot a kifizetett számla értéke?
Részlet a válaszából: […] ...§ (1) A kedvezményezett a közbeszerzési eljárást lezáró döntését – több szakaszból álló eljárás esetén az eljárás részvételi szakaszát lezáró döntését – akkor hozhatja meg, ha a közbeszerzésekért felelős miniszter az eljárás...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 8.

Kiegészítő tájékoztatások ellentmondásossága

Kérdés: Informatikai eszközök beszerzésére uniós közbeszerzési eljárást folytattunk le. A 2. helyezett ajánlattevő jogorvoslatot kezdeményezett a nyertesre vonatkozó döntés ellen, amelyben arra hivatkozott, hogy az eszközök műszaki paraméterei meghatározása kapcsán az eljárásban kiegészítő tájékoztatást kért, és az abban foglaltak szerint tette meg ajánlatát. Az eljárásban két alkalommal került sor kiegészítő tájékoztatás nyújtására, és most észleltük, hogy a 2. alkalommal adott tájékoztatás tartalma részben eltért az 1. tájékoztatástól. Visszavonhatjuk a jogorvoslati eljárásban a 2. tájékoztatást? Milyen következményekkel számolhatunk?
Részlet a válaszából: […] ...ajánlattevő szerződéskötési kötelezettsége az alábbiak szerint:"Kbt. 79. § (1) Az ajánlatkérő köteles az ajánlattevőt vagy részvételre jelentkezőt írásban tájékoztatni az eljárás vagy az eljárás részvételi szakaszának eredményéről, az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. október 11.

Összegezés módosítása szerződéskötés után

Kérdés: Véleményük szerint hogyan módosítható az összegezés, ha a nyertes ajánlattevő ajánlatának érvénytelensége valószínűsíthető, de úgy tudjuk, az ajánlatkérő és a nyertes ajánlattevő már megkötötte a szerződést?
Részlet a válaszából: […] ...Kbt. kifejezetten nem nevesít eljárási szakaszokat, de a szabályozást illetően jól elhatárolható egy előkészítési, egy részvételi/ajánlattételi, egy bírálati/értékelési, illetve egy szerződéses szakasz. A közbeszerzési eljárás a Kbt. 37. § (2) bekezdés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. július 12.

Feltételes közbeszerzés – felfüggesztett hatálybalépés

Kérdés: Önök szerint, ha feltételes közbeszerzést folytatunk le, akkor minden esetben elő kell írni a szerződésben a felfüggesztett hatálybalépést?
Részlet a válaszából: […] ...figyelmét arra, hogy ha valamely meghatározott, ellenőrzési körén kívül eső, bizonytalan jövőbeli esemény az ajánlattételi, illetve a részvételi határidőt követően bekövetkezik, akkor az ajánlatok, a részvételi jelentkezések elbírálása, a tárgyalások...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. július 12.

Kizáró ok hatálya alá kerülés szerződés aláírása előtt

Kérdés: Egy nemzeti nyílt közbeszerzési eljárás szabályosan lezajlott, megtörtént az eljárás eredményéről történő összegzés megküldése, szerződéskötésre azonban még nem került sor. A nyertes ajánlattevő, aki az eljárásban nyilatkozott a kizáró okok felől – melyet az ajánlatkérő leellenőrzött és rendben talált –, a szerződés aláírása előtt szóban, telefonon jelezte, hogy időközben a kizáró okok hatálya alá került (rajta is van GVH listáján). Tekintettel arra, hogy az eljárás uniós forrásból finanszírozott, az ajánlatkérőt sürgeti a pályázati határidő, azonban kérdés, hogy az ajánlatkérő a jelen helyzetben aláírhatja-e a nyertes ajánlattevővel a szerződést?
Részlet a válaszából: […] ...alapján az ajánlatkérő az írásbeli összegezést az ajánlattevők részére történő megküldésétől számított huszadik napig, a részvételi szakaszról készült összegezés esetén az ajánlattételi határidő lejártáig jogosult módosítani, szükség esetén...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. október 12.

Elektronikus kommunikáció a közbeszerzésben

Kérdés: Az eredményhirdetés szabályainak módosulása jelentheti-e azt, hogy például egy kérdés-válasz folyamatot is le lehet bonyolítani e-mailen? Elfogadott-e a Kbt.-ben az elektronikus levél útján való kommunikáció?
Részlet a válaszából: […] ...Az ajánlattevő ajánlatikötöttsége – eltérő nyilatkozat hiányában – a szerződéskötés új időpontjánaklejártáig tart;– a részvételi szakasz eredményhirdetése során azajánlatkérő köteles ismertetni a Kbt. 116. §-ának (2) bekezdése...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. június 25.

Dokumentáció ellenértékének visszatéríthetősége szerződés azonnali felmondása esetén

Kérdés: Egy dokumentációban az alábbi hivatkozásra leltünk: "Amennyiben a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság a 168/2004. (V. 25.) Korm. rendelet alapján a kiemelt termékek tárgyában megköti a keretszerződést vagy keretmegállapodást, Ajánlatkérő fenntartja a jogot, hogy jelen szerződés 2. részteljesítésre vonatkozó részét azonnali hatállyal felmondja. Ajánlatkérő központi költségvetési szerv, így a központosított közbeszerzés hatálya alá tartozik, és a keretszerződés hatálybalépésével kezdődően alkalmazási kötelezettsége van." Ez így jogszerű-e? Mit lehet tenni, hogy a dokumentáció árát visszakapjuk?
Részlet a válaszából: […] ...§-a – miszerint, ha azajánlattevő kártérítésként kizárólag az ajánlat elkészítésével és aközbeszerzési eljárásban való részvétellel kapcsolatban felmerült költségeinekmegtérítését követeli az ajánlatkérőtől, e kártérítési...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. március 12.