28 cikk rendezése:
1. cikk / 28 Jogorvoslat kiterjesztése
Kérdés: Egy építési beruházásra irányuló közbeszerzési eljárásban az ajánlatkérő az ajánlatunkat érvénytelenné nyilvánította. Szerintünk az ajánlatkérő tévesen értelmezi a saját előírását. Lehetséges az ajánlatunk érvénytelenné nyilvánítása mellett a kiírást is támadni?
2. cikk / 28 Részajánlattételtől visszalépés
Kérdés: Árubeszerzésre irányuló nyílt közbeszerzési eljárást indítottunk, amelynek során lehetővé tettünk részajánlattételt 4 részben. Az ajánlattételi szakaszban felmerült körülmények miatt szeretnénk az ajánlattételi részek számát 4-ről 3-ra csökkenteni. Véleményük szerint a visszalépésre vonatkozó szabályok alkalmazhatóak egy ajánlattételi részre?
3. cikk / 28 Visszavont ajánlat érvénytelenné nyilvánítása
Kérdés: Az ajánlattevő az ajánlattételi határidőben ajánlatot nyújtott be az EKR-ben, majd ezt követően visszavonta azt, valamint úgy nyilatkozott, hogy tudomásul veszi az ajánlata érvénytelenné nyilvánítását. Mindezek alapján az ajánlatkérő megállapította, hogy az ajánlattevő ajánlata a Kbt. 73. § (1) bekezdésének e) pontja alapján érvénytelen, tekintettel arra, hogy annak visszavonása sérti a Kbt. 81. §-ának (11) bekezdésében előírt ajánlati kötöttséget. Az érvénytelenítés jogcíme: Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pont: egyéb módon nem felel meg az ajánlati, ajánlattételi vagy részvételi felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek, ide nem értve a részvételi jelentkezés és az ajánlat ajánlatkérő által előírt formai követelményeit. Ez miért nem ütközik a Kbt.-be, amikor erre a lehetőségre külön eljárási cselekmény is létezik az EKR-ben?
4. cikk / 28 Minőségi szempontok minimum- és maximumértékének rögzíthetősége az ajánlattételi szakaszban
Kérdés: Jogosult-e az ajánlatkérő arra, hogy ne adja meg a minőségi szempontok minimum- és maximumértékét, amennyiben jelzi a részvételi felhívásban, hogy azt az ajánlattételi szakaszban, adott ajánlattételi felhívásban kívánja rögzíteni?
5. cikk / 28 Közszolgáltató ajánlatkérő által alkalmazandó jogszabályok építési beruházás esetén
Kérdés: Az ajánlatkérő közszolgáltató minőségben lefolytatott építési beruházásánál (tervezés és kivitelezés együtt), amennyiben ellentmondás van a közszolgáltatók közbeszerzéseire vonatkozó sajátos közbeszerzési szabályokról szóló 307/2015. kormányrendelet és a 322/2015. kormányrendelet között, akkor az előbbi alkalmazandó, tekintettel arra, hogy az speciális rendelkezéseket tartalmaz? Konkrét esetben, ha közszolgáltató minőségben kerül lebonyolításra a tervezés és kivitelezés tárgyú eljárás, és az eljárás becsült értéke meghaladja az uniós értékhatárt, abban az esetben figyelmen kívül hagyható a 322/2015. kormányrendelet 14. § (3) bekezdése, tekintettel a 307/2015. kormányrendelet 7. § (3) bekezdésére?
6. cikk / 28 Korábbi érvénytelen jelentkezést beadó csatlakozása a DBR-be
Kérdés: Dinamikus beszerzési rendszerben a részvételi szakaszban érvénytelen részvételi jelentkezést benyújtó jelentkező a DBR fennállása alatti időszakban a későbbiekben csatlakozhat-e újból a rendszerhez új részvételi jelentkezés benyújtásával? Például, ha a részvételi szakaszban nem volt referenciája, de a DBR kétéves fennállása alatt alkalmassá válik, nyújthat-e be újabb részvételi jelentkezést úgy, hogy a rendszer felállításakor kiadott összegezésben érvénytelen részvételi jelentkezőként szerepelt?
7. cikk / 28 Részvételre jelentkező alkalmassága a DBR-ben
Kérdés: A DBR részvételi jelentkezési határidőt követő napon lesz saját szakemberünk. Egyrészt be lehet-e vonni kapacitást biztosítót a DBR-be, másrészt megtehetjük-e, hogy inkább a határidő lejártát követően egy nappal adjuk be a részvételi jelentkezést a DBR-be?
8. cikk / 28 Ajánlattételi felhívás határideje a Kbt. 107. §-a esetében
Kérdés: Meghívásos eljárás esetén, amit szeretne az ajánlatkérő lebonyolítani, a részvételi jelentkezésről készült dinamikus beszerzési rendszerrel összegzés után mennyi idővel kell az ajánlatkérőnek felhívnia ajánlattételre? Illetve ezt az ajánlattételi felhívást az EKR felületén kell megtennie, akkor is, ha a részvételi felhívásban megjelölte, hogy adott esetben a dinamikus beszerzési rendszert egy EKR-en kívüli felületen szeretné lebonyolítani?
9. cikk / 28 Alkalmasságot igazoló szervezet választható kizáró ok alá kerülése igazolási szakaszban
Kérdés: Igazolási szakaszban vagyunk nyílt eljárásban, de kizáró okok alá került az alkalmasságot igazoló szervezetünk – választható kizáró ok miatt. Gondot okoz-e, ha választható kizáró ok miatt történik, nem pedig kötelező miatt, illetve az, hogy 69. § (4) bekezdés az aktuális eljárási cselekményünk, nem pedig hiánypótlás?
10. cikk / 28 Ajánlati biztosíték utólagos benyújthatósága
Kérdés: Amennyiben az ajánlatkérő felvilágosításkérés keretében kérdezi, hogy az ajánlati biztosíték milyen formában felel meg az előírásoknak, van-e lehetőség utólag benyújtani azt?