Visszavont ajánlat érvénytelenné nyilvánítása

Kérdés: Az ajánlattevő az ajánlattételi határidőben ajánlatot nyújtott be az EKR-ben, majd ezt követően visszavonta azt, valamint úgy nyilatkozott, hogy tudomásul veszi az ajánlata érvénytelenné nyilvánítását. Mindezek alapján az ajánlatkérő megállapította, hogy az ajánlattevő ajánlata a Kbt. 73. § (1) bekezdésének e) pontja alapján érvénytelen, tekintettel arra, hogy annak visszavonása sérti a Kbt. 81. §-ának (11) bekezdésében előírt ajánlati kötöttséget. Az érvénytelenítés jogcíme: Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pont: egyéb módon nem felel meg az ajánlati, ajánlattételi vagy részvételi felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek, ide nem értve a részvételi jelentkezés és az ajánlat ajánlatkérő által előírt formai követelményeit. Ez miért nem ütközik a Kbt.-be, amikor erre a lehetőségre külön eljárási cselekmény is létezik az EKR-ben?
Részlet a válaszából: […] ...e) pontja szerint az ajánlat vagy a részvételi jelentkezés érvénytelen, ha– egyéb módon nem felel meg az ajánlati, ajánlattételi vagy részvételi felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek, ide nem értve...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. szeptember 14.

Kbt. mellőzésével igénybe vett szolgáltatások

Kérdés: Mi lehet a következménye annak, ha hosszú évek óta pályázatfigyelést rendeltünk meg saját tulajdonú cégünktől, de kiderült, ez nem közszolgáltatás, és nem volt in-house a szerződés?
Részlet a válaszából: […] ...jogát vagy jogos érdekét az e törvénybe ütköző tevékenység vagy mulasztás sérti vagy veszélyezteti. Az ajánlati, ajánlattételi vagy részvételi felhívás, a dokumentáció, illetve ezek módosításának jogsértő volta miatt kérelmet nyújthat be a közbeszerzés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. május 7.

Jogorvoslati határidők értelmezése

Kérdés: Érdeklődni szeretnék, hogy a Kbt. 137. §-ának (3) bekezdésében említett 90 napos (objektív) határidő hogyan értelmezendő? Milyen esetben van lehetőség a 15, illetve a 10 napos határidő túllépésére?
Részlet a válaszából: […] ...jogát vagy jogos érdekét az e törvénybe ütköző tevékenység vagy mulasztás sérti vagy veszélyezteti. Az ajánlati, ajánlattételi vagy részvételi felhívás, a dokumentáció, illetve ezek módosításának jogsértő volta miatt kérelmet nyújthat be a közbeszerzés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. május 7.

Ajánlatra vonatkozó előírások 2012-től

Kérdés: Mennyiben változtak az ajánlatra vonatkozó Kbt.-szabályok 2012-től?
Részlet a válaszából: […] ...kell elkészítenie és benyújtania;– több szakaszból álló eljárásban a részvételi jelentkezésta részvételre jelentkezőnek a részvételi felhívásban meghatározott tartalmi ésformai követelményeknek megfelelően kell elkészítenie és benyújtania;– az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. május 2.

Hirdetményekkel kapcsolatos fizetési kötelezettség az új Kbt. hatálybalépése után

Kérdés: Ha az új közbeszerzési törvény hatályba lép, kell fizetnünk még azokért a teljesítésről szóló hirdetményekért, amelyekért most is fizetünk, vagy már egyáltalán nem kell fizetünk semmilyen hirdetményért csak azért, hogy közzétegye a Közbeszerzések Tanácsa?
Részlet a válaszából: […] ...ajánlati felhívást;– a meghívásos, a hirdetmény közzétételével indulótárgyalásos eljárást és a versenypárbeszédet megindító részvételi felhívást,kivéve a külön jogszabályban foglaltak szerint időszakos előzetes tájékoztatóttartalmazó...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. augusztus 29.

Közbeszerzések központi lebonyolítása

Kérdés: Mit jelent a közbeszerzések központi lebonyolítása?
Részlet a válaszából: […] ...a részvételi szakasz bontását – megelőzőena delegált megfigyelő megvizsgálja, hogy az eljárásban a jóváhagyottajánlat(tétel)i/részvételi felhívás és dokumentáció került-e közzétételre,illetve kiküldésre, és az ajánlattételi – kétszakaszos eljárás...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. június 6.

Jogorvoslati szabályok változása

Kérdés: Változtak-e a Kbt. utóbbi módosításával a jogorvoslatra vonatkozó szabályok?
Részlet a válaszából: […] ...azaz jogorvoslati eljárást indítani.Módosult a jogorvoslati eljárást kezdeményezők köre. Azajánlati, ajánlattételi vagy a részvételi felhívás, illetve a dokumentációjogsértő volta miatt a közbeszerzés tárgyával összefüggő tevékenységű...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. szeptember 20.

Átláthatósági megállapodás

Kérdés: Mi a lényege az átláthatósági megállapodásnak?
Részlet a válaszából: […] Eredetileg az átláthatósági megállapodás célja nem az volt,hogy egy további ellenőr végezzen utólagos ellenőrzést az eljárás dokumentálásakapcsán. A vonatkozó szabályozás végül a kapcsolódó, a közbeszerzésieljárásokban alkalmazható átláthatósági megállapodásról...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. július 19.

"Eredményhirdetés" tárgyalás nélküli eljárásban

Kérdés: Tárgyalás nélküli eljárásban hogyan értesülünk az eljárás eredményéről?
Részlet a válaszából: […] ...legkésőbb a részvételi jelentkezésekfelbontásánál számított harminc – építési beruházás esetében hatvan – naponbelül, a részvételi felhívásban meghatározott eredményhirdetési időpontbannyilvánosan kell kihirdetni;– az ajánlatkérő az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. június 8.

Közzétételi kötelezettség alvállalkozó igénybevételénél

Kérdés: Az ajánlatkérő honlapján köteles közzétenni többek között az alvállalkozókat. Mi a megoldás a 10 százalék alatti alvállalkozók esetében, kötelező-e itt is a közzététel?
Részlet a válaszából: […] ...történő megjelölését. [Kbt. 71. §-ának (1), (2), (4)és (5) bekezdése.]– A részvételi jelentkezésben – ha ezt az ajánlatkérő arészvételi felhívásban előírta – meg kell jelölni a közbeszerzésnek azt arészét, amellyel összefüggésben a részvételre...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. március 31.
1
2