113 cikk rendezése:
1. cikk / 113 Szakember cseréje munkaviszony megszűnése miatt
Kérdés: Van-e lehetősége az ajánlattevőnek folyamatban lévő eljárás során értékelési szempont igazolására bemutatott szakembert cserélni (mert annak megszűnik a munkaviszonya)?
2. cikk / 113 Alvállalkozó mint kapacitást biztosító szervezet igazolásai
Kérdés: Milyen dokumentumokat, igazolásokat kell benyújtanunk egy közbeszerzési eljárásban, ha az alvállalkozónk egyúttal kapacitást is biztosít számunkra az alkalmasságunk igazolására?
3. cikk / 113 Kizáró ok hatálya alá tartozó gazdasági szereplő a DBR-ben
Kérdés: Indítottunk egy DBR felállítására irányuló eljárást. A beérkezett részvételi jelentkezéseket elbíráltuk, és felállítottuk a rendszert, majd kiküldtünk a rendszerben egy ajánlati felhívást, melyre válaszul az egyik ajánlattevő jelezte, hogy ő a Kbt. 62. § (1) bekezdés i) pontja szerinti kizáró ok hatálya alá került, és kéri, hogy tegyük meg a szükséges intézkedéseket. Ki kell-e zárni a DBR-ből az ajánlattevőt, és ha igen, melyik pontra hivatkozva? Vagy mivel nincs ajánlattételi kötöttség, maradhat a DBR-ben, legfeljebb az ajánlatát kell érvényteleníteni abban az esetben, ha mégis ajánlatot tenne az egyik felhívásunkra?
4. cikk / 113 Nyilatkozatminta kiadása a 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalommal kapcsolatban benyújtandó nyilatkozattételi felhívás során
Kérdés: Kötelező-e az ajánlatkérőnek nyilatkozatmintát kiadni az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalommal kapcsolatban benyújtandó nyilatkozattételi felhívás során?
5. cikk / 113 Az ajánlatkérő lehetőségei összerendezetlen ajánlat benyújtása esetén
Kérdés: Lehet-e érvénytelenségi ok az, ha az ajánlattevő gyakorlatilag összerendezetlenül bocsát rendelkezésre egy halom dokumentumot, melyből az ajánlatkérőnek kell kibogoznia, hogy mely részre kerül a szakember benyújtásra és hol a műszaki tartalom?
6. cikk / 113 Iratbetekintés részajánlattételnél
Kérdés: Miért nem tudok azonos eljárásban betekinteni a másik ajánlattevő ajánlatába? (Az ajánlattevő más részben indult, de gyakorlatilag versenyző termékkel. Az ajánlatkérő így alakította ki a beszerzési rendszert, hogy mindkettőnktől rendelhessen.)
7. cikk / 113 A Kbt. 69. §-ának alkalmazása DBR-ben
Kérdés: DBR esetén hogyan kell alkalmazni a Kbt. 69. § (4) bekezdését a rendszer felállításakor (nincs rangsorolás, nincs keretszám, nincs értékelés, nincs még ajánlat), illetve a rendszer felállítását követően a később csatlakozó jelentkezők esetén?
8. cikk / 113 Kizárás opcionális kizáró ok öntisztázása esetén
Kérdés: Az ajánlattevő egyértelműen az általam előírt 63. § szerinti kizáró ok hatálya alatt áll, amit az ommf.gov.hu alapján igazolni tudok, ellenben öntisztázta magát. Kizárhatom-e akkor, ha ez egy opcionális kizáró ok?
9. cikk / 113 Kapacitásbiztosító felvétele saját szakember helyett hiánypótlás keretében
Kérdés: Ha az ajánlatunkban alkalmasság igazolására saját szakembert mutatunk be, azonban a szakember önéletrajzát az ajánlatkérő a hiánypótlás keretében kifogásolja, és emiatt cserélni kell a szakembert, lehet-e utólag a hiánypótlás időszakában kapacitásbiztosítót felvenni a saját szakember helyett? (Az eljárás nyílt és a saját szakember már nem dolgozik nálunk. Ez a kérdés arra az esetre is vonatkozik, ha csak alkalmasságot igazol a szakember, de külön arra az esetre is, ha az alkalmasság igazolásán kívül a többlet szakmai tapasztalata értékelési részszempontként is szerepel.)
10. cikk / 113 DBR ajánlattételi szakasza a KEF portálon
Kérdés: Milyen módon zajlik a dinamikus beszerzési rendszer ajánlattételi szakasza a KEF portálon?