37 cikk rendezése:
1. cikk / 37 Ajánlati kötöttség a hiánypótlás függvényében
Kérdés: A hiánypótlás benyújtásával változik-e az ajánlati kötöttségünk időtartama?
2. cikk / 37 Visszavont ajánlat érvénytelenné nyilvánítása
Kérdés: Az ajánlattevő az ajánlattételi határidőben ajánlatot nyújtott be az EKR-ben, majd ezt követően visszavonta azt, valamint úgy nyilatkozott, hogy tudomásul veszi az ajánlata érvénytelenné nyilvánítását. Mindezek alapján az ajánlatkérő megállapította, hogy az ajánlattevő ajánlata a Kbt. 73. § (1) bekezdésének e) pontja alapján érvénytelen, tekintettel arra, hogy annak visszavonása sérti a Kbt. 81. §-ának (11) bekezdésében előírt ajánlati kötöttséget. Az érvénytelenítés jogcíme: Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pont: egyéb módon nem felel meg az ajánlati, ajánlattételi vagy részvételi felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek, ide nem értve a részvételi jelentkezés és az ajánlat ajánlatkérő által előírt formai követelményeit. Ez miért nem ütközik a Kbt.-be, amikor erre a lehetőségre külön eljárási cselekmény is létezik az EKR-ben?
3. cikk / 37 Kapacitásnyújtóval kötött előszerződés tartalma
Kérdés: A kapacitásnyújtóval kötött előszerződésnek konkrétan tartalmaznia kell a díjazásban való megállapodásra utalást (mint a Ptk. szerinti lényeges feltétel), vagy elegendő az a fordulat, hogy a felek megállapodnak, hogy az ajánlattevő nyertessége esetén egy végleges szerződés keretében rögzítik a tárgyi közbeszerzési eljárás szerződésének teljesítése érdekében, a közreműködés részletes, mindenre kiterjedő feltételeit?
4. cikk / 37 Összeférhetetlenség vizsgálata, dokumentálása önkormányzati beszerzésnél
Kérdés: Helyi önkormányzat nemzeti nyílt közbeszerzési eljárást kíván indítani építési beruházás tárgyában. A döntéshozó szerv az önkormányzat képviselő-testülete. A képviselő-testület egyik tagja kisebbségi (28%-os) tulajdonrésszel rendelkezik egy kft.-ben. Kizárólag tulajdonos, vezető tisztséget, tényleges tevékenységet nem lát el a gazdasági társaságban. A kft. indulni kíván a közbeszerzési eljárásban ajánlattevőként. Fennáll-e a képviselő összeférhetetlensége, indulhat-e a kft. ajánlattevőként az eljárásban? Helyesen és szükségesen jár-e el az ajánlatkérő, amennyiben a közbeszerzési eljárás előkészítésétől kezdve nem vesz részt a testületnek a közbeszerzési eljárást érintő döntéseiben az érintett képviselő? Szükséges-e az ajánlatkérőnek a fennálló helyzetet vizsgálni, dokumentálni, az érintett képviselő részéről bármilyen nyilatkozatot bekérni?
5. cikk / 37 Alkalmasságot igazoló szervezet választható kizáró ok alá kerülése igazolási szakaszban
Kérdés: Igazolási szakaszban vagyunk nyílt eljárásban, de kizáró okok alá került az alkalmasságot igazoló szervezetünk – választható kizáró ok miatt. Gondot okoz-e, ha választható kizáró ok miatt történik, nem pedig kötelező miatt, illetve az, hogy 69. § (4) bekezdés az aktuális eljárási cselekményünk, nem pedig hiánypótlás?
6. cikk / 37 Iratbetekintés és tájékoztatási kötelezettség a Kbt.-ben
Kérdés: Az uniós irányelvekben nem látom azt a szigorú üzenetet, hogy az ajánlattevők tudomására kell hozni mindent, ami alapján megtudják, miért nem nyertek egy adott közbeszerzési eljárásban. Ezt csak a hazai szabályozás tartalmazza. Szükséges-e ez a tartalom a Kbt.-ben?
7. cikk / 37 Rendkívüli helyzet miatti áfafizetési probléma bejelentése
Kérdés: Koronavírus miatt probléma van az áfafizetésünkkel. Ezt a körülményt mikor kell az eljárás során bejelenteni legkésőbb, mikor okozhat ez gondot? (A beszerzés tárgya árubeszerzés kis szolgáltatással együtt, tehát nem építési beruházás.)
8. cikk / 37 Jogorvoslatra jogosultság
Kérdés: Egy előadáson egy uniós bírósági ítéletre hivatkozva felmerült, hogy nincs lehetősége az ajánlattevőnek megtámadni azt a döntést, melynek az eljárásában nem vett részt. Egyrészt érdekelne, vajon milyen esetről lehetett szó, másrészt, hogy ez Magyarországon milyen megítélés alá esik?
9. cikk / 37 Kapacitást nyújtó szervezet igénybevételének terjedelme
Kérdés: Cégünknek egyes eljárásoknál kapacitást nyújtó szervezetet kell igénybe vennie referencia igazolására. Nyertes ajánlattétel esetén szükséges-e a kapacitást nyújtó szervezettől beszerezni az általunk megajánlott terméket (amire nekünk referenciát igazoltak), vagy a teljesítésbe való bevonásként elegendő mértékűnek számít, ha a kapacitást nyújtó szervezet szakmai tanácsot ad, üzembe helyez, szervizszolgáltatást nyújt, applikációs feladatokat ellát stb. bizonyos értékben?
10. cikk / 37 Nyilatkozat magánszemély kapacitást biztosító bevonása esetén
Kérdés: Milyen következménye van annak, ha a kapacitást biztosító helyett az ajánlattevő azt nyilatkozza, hogy a saját embere a bevont szakember, ugyanakkor a szakember önéletrajzából egészen más derül ki? Ebben az esetben hamis adatszolgáltatás történik, esetleg hiánypótlást kell elrendelni? Vagy magánszemély esetében ennek nincs relevanciája?