19 cikk rendezése:
11. cikk / 19 Kétszakaszos eljárás részvételi szakaszában az ESPD mellett kérhető nyilatkozat
Kérdés: Kétszakaszos eljárásban, ha nem határozunk meg keretszámot, a részvételi szakaszban (uniós eljárás) az egységes európai közbeszerzési dokumentum kitöltése kötelező a kizáró okok tekintetében, a részletes igazolások, nyilatkozatok majd az ajánlattételi szakaszban, a sorrend megállapítása után kérhetők az ajánlattevőtől/ajánlattevőktől. A részvételi szakaszban kérhető-e az az egyszerű nyilatkozat, hogy a részvételre jelentkező a teljesítéshez nem vesz igénybe kizáró okok hatálya alá tartozó alvállalkozót, vagy ez is csak az ajánlattételi szakaszban kérhető a sorrend megállapítása után? Véleményünk szerint a Kbt. 65. § (6) bekezdésének megfelelő nyilatkozat kérhető már az ESPD mellett. Ez egyben egyértelművé teszi a kapacitást biztosító szervezetet is, melynek beillesztésére az ESPD-ben nincs hely. Jól értelmezzük a törvényt?
12. cikk / 19 Alkalmasság, kizáró okok igazolása cégnek nem minősülő gazdasági szereplők esetében
Kérdés: Az új, közbeszerzésekre vonatkozó szabályozással kapcsolatban a következő kérdésünk merült fel. A közbeszerzési törvényben a 62. § (1) bekezdés d) pontja kimondja: "Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki tevékenységét felfüggesztette vagy akinek tevékenységét felfüggesztették." A 321/2015. kormányrendelet III. fejezetében, a 8. § c) pontjában kimondja, hogy "... a Kbt. 62. § (1) bekezdés d) pontja tekintetében, ha a gazdasági szereplő a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény értelmében nem minősül cégnek, vagy ha az adott szervezet tevékenységének felfüggesztésére a cégbíróságon kívül más hatóság is jogosult, közjegyző vagy gazdasági, illetve szakmai kamara által hitelesített nyilatkozatot;" kell benyújtani. Már megjelent közbeszerzésben láttuk azt, hogy ezen kizáró ok – Kbt. 62. § (1) bekezdés d) pont – hiányát az egységes európai közbeszerzési dokumentumban a formanyomtatvány III. része "C" szakaszának vonatkozó pontjai kitöltésével kell igazolni. Azonban találkoztunk olyannal is, ahol kifejezetten kérik: "az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)–(8) bekezdése alapján a kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a 321/2015. kormányrendelet III. fejezetének megfelelően kell igazolnia, hogy nem tartozik az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá".
13. cikk / 19 Összeférhetetlenség építési beruházások esetében
Kérdés: A részletszabályok alapján nem tudjuk eldönteni, mennyiben egyszerűbb az építési beruházás esetében az ajánlatkérő dolga az összeférhetetlenség megállapításakor? Összességében változott-e az összeférhetetlenségi szabály értelmezése? Hogyan kell értelmezni a távolmaradási nyilatkozattal kapcsolatos ajánlatkérői kötelezettséget építési és nem építési beruházás esetében?
14. cikk / 19 Erőforrás-szervezet nyilatkozata az ajánlatban
Kérdés: A kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetnek kell-e nyilatkoznia az ajánlatban, és ha igen, miről? Igazolásokat kell csatolnia? Hogyan igazolható az alkalmasság, ha annak érdekében erőforrás-szervezetet veszünk igénybe?
15. cikk / 19 Kizáró okok és alvállalkozók ellenőrzésének kötelezettsége
Kérdés: A hatályos Kbt.-ben rögzítettek alapján, jól értelmezem-e, hogy a nemzeti eljárásban az ajánlatkérőnek nem kötelessége a kizáró okokat ellenőrizni, mivel a 310/2011. Korm. rendelet 2. §-a ezt csak a közösségi rezsimben teszi kötelezővé számára, továbbá az alvállalkozókkal kapcsolatosan az ajánlatkérőnek rezsimtől függetlenül semmilyen ellenőrzési kötelezettsége nincs?
16. cikk / 19 Kizáró okok igazolása szakembereknél
Kérdés: A Kbt. második (uniós értékhatárt elérő), illetve harmadik (nemzeti értékhatárt elérő) része szerinti eljárások tekintetében milyen igazolásokat szükséges csatolni a szakember részéről a Kbt. 56-57. §-ai szerinti kizáró okok igazolására? Elegendő-e a 310/2011. kormányrendelet 10. §-ában lévő nyilatkozat csatolása?
17. cikk / 19 Cégadatok ellenőrzése a hatályos jogszabályok szerint
Kérdés: Az ajánlatkérő a Kbt. második része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban a Kbt. 56. § (1) bekezdés a) és b) pontjában foglalt kizáró ok hiányát a céginformációs és az elektronikus cégeljárásban közreműködő szolgálattól ingyenesen, elektronikusan kérhető cégjegyzékadatok alapján ellenőrzi. Ehhez képest az ajánlatkérő a kizáró okokon kívüli okra, például a cégszerűség és a képviseleti jog ellenőrzése érdekében kérheti-e, hogy az ajánlatban nyújtsa be az ajánlattevő – az igénybe venni kívánt alvállalkozója – erőforrást, kapacitást nyújtó szervezete ajánlattételi határidő lejártát megelőző 60 napnál nem régebbi cégkivonatát? Amennyiben igen, abban az esetben az ajánlatkérő hogyan járjon el, ha ellentmondást tapasztal az általa lehívott cégkivonat és az ajánlattevő – az igénybe venni kívánt alvállalkozója – erőforrást, kapacitást nyújtó szervezete által benyújtott cégkivonat között? Továbbá az ajánlatkérő kérheti-e azt az ajánlattevőtől – az igénybe venni kívánt alvállalkozójától –, erőforrást, kapacitást nyújtó szervezetétől, hogy nyilatkozzon felelőssége teljes tudatában arról, hogy ellenőrizte a céginformációs és az elektronikus cégeljárásban közreműködő szolgálattól ingyenesen, elektronikusan kérhető cégjegyzékadatokat, és hogy azok az ajánlattétel napján a valós helyzetével mindenben megegyeznek?
18. cikk / 19 Kizáró okokkal kapcsolatos változások
Kérdés: Változtak-e a kizáró okokkal kapcsolatos előírások?
19. cikk / 19 Kizáró okokra, alkalmasságra vonatkozó szabályok változása
Kérdés: Változtak-e a kizáró okokra, alkalmasságra és ezek igazolására vonatkozó Kbt.-beli szabályok? Ha igen, mikortól?