4 cikk rendezése:
1. cikk / 4 Alvállalkozó bejelentése kétszakaszos eljárás ajánlattételi szakaszában
Kérdés: Kétszakaszos eljárás részvételi szakaszában úgy nyilatkoztunk, hogy nem vonunk be alvállalkozót a teljesítéshez. Az ajánlatételi szakaszban ennek ellenére bejelenthetjük, hogy igénybe veszünk alvállalkozót?
2. cikk / 4 Konzorciumi tagok eltérő nyilatkozata alvállalkozók igénybevételéről
Kérdés: Közbeszerzési eljárásunk során közös ajánlattevők eltérő nyilatkozatot nyújtottak be a Kbt. 40. §-ának (1) bekezdése vonatkozásában. Ajánlatkérőként hiánypótlás keretében kértük a nyilatkozatok harmonizálását tekintettel a közös ajánlattétel miatt. Az ajánlattevő(k) előzetes vitarendezést kezdeményeztek, tekintettel arra, hogy az ajánlatkérő nem írta elő projekttársaság létrehozását a szerződéshez, és álláspontjuk szerint nyertességük esetén a szerződés megkötése során is közös ajánlattevőként, de külön jogi személyiséggel rendelkező félként képviselik magukat. Adhat-e be X és Y gazdálkodó szervezet eltérő nyilatkozatot a Kbt. 40. § (1) bekezdésére vonatkozóan, hiszen ebben az esetben mindkét ajánlattevő megjelölhetné ugyanazt az ajánlattevőt 10 százalék vagy 25 százalék alatti ajánlattevőként (közös ajánlatukra vonatkozóan összeszámítás nélkül)?
3. cikk / 4 Részvételi jelentkezésben nem szereplő alvállalkozó megjelölése az ajánlatban
Kérdés: Részvételre való jelentkezés után meg lehet-e jelölni az ajánlati szakaszban új, 10 százalék feletti alvállalkozót, amely nem szerepelt a részvételi jelentkezésben, és nem alkalmasság igazolásához szükséges? A második szakaszban keresett meg minket egy cég, hogy szeretne velünk dolgozni, és nevesítését kérte a mi ajánlatunkban. Megteheti ezt?
4. cikk / 4 Alvállalkozó igénybevételének mértéke
Kérdés: Milyen mértékben vehető igénybe alvállalkozó? Az ajánlatkérő előírta, hogy 10 százalékot meghaladó mértékben nem lehet alvállalkozót igénybe venni. Ez jogszerű? Ehhez kapcsolódva kérdezem, hogy az új törvényben változik-e az alvállalkozó szabályozása?