Eljárásrend szakember cseréje esetén

Kérdés: A teljesítésben részt vevő szakemberek cseréjével, valamint új szakértők bevonásával kapcsolatosan kérem a segítségüket: Jól értelmezzük, hogy ha a teljesítés során új szakértő kerül bejelentésre (például, mert az több projekt párhuzamos futása miatt szükséges), akkor elegendő az adott szakembert a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek megfeleltetni? Amennyiben az új szakértő egy, az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértő helyett kerülne bejelentésre, elegendő a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek megfeleltetni, vagy ebben az esetben legalább ugyanannyi szerepkör szerinti gyakorlati idővel (hó) kell rendelkeznie, mint az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértőnek – még akkor is, ha az alkalmassági minimumokat kevesebb gyakorlati idővel is teljesíti? Abban az esetben, ha új szakértő egy, az ajánlatban megjelölt, nemcsak alkalmasságot, hanem értékelési szempontot is igazoló szakértő helyett kerülne bejelentésre, elegendő a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek, valamint az értékelési szempont szerinti adott esetben végzettségnek/képzettségnek, projekttapasztalatnak megfeleltetni, vagy ez esetben legalább ugyanannyi szerepkör szerinti gyakorlati idővel (hó) kell rendelkeznie, mint az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértőnek – még akkor is, ha az alkalmassági minimumokat kevesebb gyakorlati idővel is teljesíti, valamint rendelkeznie kell az értékelési szempont szerinti végzettséggel/képzettséggel, vagy adott esetben projekttapasztalattal?
Részlet a válaszából: […] ...a közbeszerzési eljárásban az adott szervezettel vagy szakemberrel együtt felelt meg.Hiába szerzett az ajánlattevő időközben megfelelő referenciát, a megfelelés arra az időszakra kell, hogy vonatkozzon, amit az ajánlatkérő az eljárást megindító felhívásban kért. Az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. október 10.

Önkéntes hiánypótlás

Kérdés: Meddig teljesíthető az ún. önkéntes hiánypótlás, és milyen körben, tartalommal?
Részlet a válaszából: […] ...valamint a verseny eredményét nem érinti. Kérdésként merülhet fel, hogy kétszakaszos eljárás esetében az első szakaszban, amennyiben a referencia mértéke a második szakaszba kerülés feltétele, nyújthat-e be a részvételre jelentkező önkéntes hiánypótlás...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. május 29.

Önéletrajz kiegészítése

Kérdés: Ajánlatkérő új önéletrajzot kér, amelyben a korábbi referenciái is szerepelnek a szakembernek. Pontosabban még be tudnánk írni több referenciát is, amire eddig nem gondoltunk. Megtehetjük?
Részlet a válaszából: […] ...meghatározott bírálati szempont (57. §)alapján, illetőleg a 89-90. §-ban foglaltakra tekintettel kell értékelni.Mivel a referencia az alkalmasság igazolásának része, mely a81. § (4) szerint nem kerül értékelésre mint bírálati szempont, továbbá...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. augusztus 29.

Projekttársaság a teljesítésben

Kérdés: Az ajánlattevő közvetlenül, vagy csak projekttársaságon keresztül teljesíthet? Vannak-e erre vonatkozó szabályok a Kbt.-ben?
Részlet a válaszából: […] ...származó jogokat és kötelezettségeketa projekttársaságtól teljes egészében átvállalták;– a projekttársaság teljesítését referenciaként, illetve aKbt. 66. § (1) bekezdésének c) pontja szerinti árbevételként a projekttársaságmindazon...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. december 13.

Együttes megfelelés szabályai közös ajánlattétel esetén – ajánlatkérői rendelkezés hiányában

Kérdés: A Kbt. 52. §-a lehetőséget biztosít közös ajánlattételre. Valamennyi további kérdésünk arra az esetre vonatkozik, ha a közös ajánlattevők a Kbt. 69. §-ának (5) bekezdésében foglaltak szerint az előírt alkalmassági követelményeknek együttesen is megfelelhetnek, azaz az ajánlatkérő erre vonatkozóan az ajánlati felhívásban nem rendelkezett. Kérdéseink ennek megfelelően a következők: A közös ajánlattevők számára vonatkozóan van-e korlátozás? Az ajánlati felhívás 10 százalék feletti alvállalkozókra vonatkozó alkalmassági előírása értelmezhető-e (utólagosan) a közös ajánlattevőkre is? Az "együttesen való megfelelés" értelmezhető-e úgy, hogy a pénzügyi, gazdasági, műszaki, szakmai alkalmassági feltételek közül – a közös ajánlattevők választása szerint – egyik feltételnek az egyik, a másiknak a másik (és így tovább, akár váltakozva is) megfelelhetnek, vagy a közös ajánlattevők bármelyikének ugyan, de egyedül kell megfelelnie valamennyi alkalmassági előírásnak?
Részlet a válaszából: […] ...meg az alkalmasságifeltételnek, de teljesíthető oly módon is, hogy a feltételt együtt teljesítik(például mindegyik ajánlattevőnek van referenciája, de önállóan nem érik el aszükséges referenciaszámot, viszont együttesen – azaz a referenciájukatösszeadva –...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. július 3.