Folyamatba épített ellenőrzés elmaradásának következménye

Kérdés: Helyi önkormányzat ajánlatkérő a 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet alkalmazása során az uniós forrásból támogatott projekt becsült értékét – az opciós munkák értékét is figyelembe véve – nettó 295 millió forintban határozta meg, erre tekintettel nemzeti nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le a Kbt. 112. § (1) bekezdés b) pontja szerint. A rendelkezésre álló fedezet összege nem éri el a nettó 300 millió forintot. Tekintettel a becsült értékre, az eljárás ellenőrzése körében a Korm. rendelet 180-181. §-a utóellenőrzés lefolytatását írja elő. Amennyiben a nyertes ajánlati ár meghaladja a nettó 300 millió forintot, érvénytelenné kell-e nyilvánítania az eljárást az ajánlatkérőnek kizárólag amiatt, hogy az eljárás ellenőrzése körében nem a Korm. rendelet 182-193. §-ai szerint járt el? Ha a 300 millió forintot opciós munkák nélkül nem éri el a szerződés értéke, és azt nem is rendeli meg az ajánlatkérő, menthető a helyzet? Amennyiben az ajánlatkérő kiegészítő forráshoz jut, és erre tekintettel az opciós munkákat is megrendeli, az változtat-e a jogi megítélésen, ha így haladja meg a 300 millió forintot a kifizetett számla értéke?
Részlet a válaszából: […] ...kérdésben is hivatkozott 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet a 2021-2027. programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről tartalmaz részletes szabályokat. A Korm. rendelet 48. pontja kifejezetten az uniós...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 8.

Szakember tapasztalatának igazolása

Kérdés: Amennyiben az ajánlatkérő az alkalmassági követelmények/értékelési szempontok vonatkozásában szakértőkre vonatkozó követelményeket ír elő, a szakértő, önéletrajzában, az egyes követelményeket igazolandó projektek esetében köteles-e feltüntetni a megrendelő/munkáltató személyét, akinek/ahol végezte a feltüntetett feladatokat? Mi a jogos ajánlatkérői elvárás ebben a kérdésben, illetve helyesen jár-e el az ajánlattevő abban az esetben, ha a bemutatni kívánt szakértőt titoktartás köti, ha nem nevezi meg a megrendelőt/munkáltatót?
Részlet a válaszából: […] ...321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1), (2) és (3) bekezdés b) pontjai azonos módon határozzák meg a szakember szakmai tapasztalatának vizsgálatát az alábbiak szerint:Az ajánlattevőnek és a részvételre jelentkezőnek a szerződés teljesítéséhez szükséges műszaki...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. október 11.

Összeférhetetlenség referenciaigazolás esetében

Kérdés: Véleményük szerint összeférhetetlenséget jelent, ha két ajánlattevő is olyan referencialevelet nyújt be, amelyet egymásnak állítottak ki?
Részlet a válaszából: […] ...és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 22. §-a tartalmazza az alkalmassági követelmények igazolási módjait. Ez alapján a korábbi szállítások, a korábbi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 13.

Alvállalkozók kifizetése

Kérdés: Építési beruházáshoz kapcsolódó tervezési és mérnöki szolgáltatás megrendelése esetén is van lehetőség az alvállalkozó "közvetett" kifizetésére?
Részlet a válaszából: […] ...kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet tartalmazzák.A Kbt. 135. § (3) bekezdése és a 198. § (1) bekezdés 9. pontja felhatalmazást ad a kormánynak arra...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. április 12.

Szerződésteljesítés ellenőrzésének alanyi köre

Kérdés: Alvállalkozóként veszünk részt egy építési beruházás kivitelezésében. A fővállalkozónk jelezte, hogy a szerződés teljesítését a Közbeszerzési Hatóság vizsgálhatja. Ez a hatósági vizsgálat ránk is vonatkozik?
Részlet a válaszából: […] ...teljesítésének és módosításának a Közbeszerzési Hatóság által végzett ellenőrzéséről szóló 308/2015. (X. 27.) Korm. rendelet szabályozza.A Közbeszerzési Hatóság a közbeszerzési, illetve közszolgáltatói szerződés teljesítését illetően jogi,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. március 8.

Pénzügyi alkalmassági követelmény meghatározásának szabályszerűsége

Kérdés: A felhívásban pénzügyi alkalmassági követelményként határozták meg, hogy az elmúlt három lezárt üzleti évben nem lehet több mint kétszer negatív az adózás utáni eredmény. Lehet ilyen alkalmassági követelményt meghatározni? Ha az alkalmassági követelményt szabálytalanul határozták meg, mit lehet tenni?
Részlet a válaszából: […] ...és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 321/2015. kormányrendelet által meghatározott lehetőségekkel, melyeket az ajánlatkérő megtölthet tartalommal. A kormányrendelet szabálya egy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. október 12.

Építészeti-műszaki tervezési szolgáltatás kivételi körbe sorolhatósága

Kérdés: Az építészeti-műszaki tervezési szolgáltatás kivételi körbe sorolható-e a felmérési tervdokumentáció készítése? (Más tervezési szolgáltatás nem kerül megrendelésre.)
Részlet a válaszából: […] ...elmozdításához, rendeltetésének megváltoztatásához szükséges építészeti-műszaki dokumentáció elkészítése és kormányrendeletben foglaltak szerinti ellenőrzése, továbbá a 33. § (4) bekezdés szerinti tevékenység.A (11) bekezdés szerint...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. október 12.

Az ajánlatkérő kötöttsége a szerződésmódosításról közzétett hirdetményben foglaltakhoz

Kérdés: Szerződésmódosítás esetén az ajánlatkérő később, egy esetleges jogorvoslati eljárás során kiegészítheti-e a szerződésmódosításról közzétett hirdetményben foglalt jogszabályi és ténybeli indokokat újabbakkal, áttérhet-e más indokokra a szerződésmódosítás körében, avagy teljes egészében kötve van a szerződésmódosításról közzétett hirdetményben foglaltakhoz? Hivatkozhat-e az ajánlatkérő a szerződésmódosítás okaként arra, hogy a szerződés megkötésére a tervezettnél későbbi időpontban került sor?
Részlet a válaszából: […] ...szabályairól, a hirdetmények mintáiról és egyes tartalmi elemeiről, valamint az éves statisztikai összegezésről szóló 44/2015. MvM rendelet 12. számú melléklete tartalmazza. Ennek VI.2.2) pontja előírja, hogy az ajánlatkérőnek részletesen meg kell adnia...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. március 9.

Köztartozásmentes adatbázis ellenőrzésének kötelezettsége

Kérdés: Ellenőrizni kell-e a köztartozásmentes adatbázist a kifizetés során most, hogy ez a kötelezettség már nem része az építési kormányrendeletnek? Ettől függetlenül más jogszabály megállapíthat ilyen kötelezettséget? Azaz a 322/2015. kormányrendelet 32/B. §-a helyett mi szabályozza a köztartozásmentes adatbázisba tartozás igazolását?
Részlet a válaszából: […] ...beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 322/2015. kormányrendelet ma már nem tartalmazza azt az alábbi szabályt, mely a köztartozásmentes adatbázisban való szerepléstől, vagy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. november 10.

Alvállalkozói szerződések benyújtása építési beruházásoknál

Kérdés: Építési beruházás esetében köteles vagyok-e az alvállalkozói szerződéseket benyújtani?
Részlet a válaszából: […] ...beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 322/2015. kormányrendelet értelmében a teljesítés ellenőrzése során az ajánlatkérő az építési napló adatait ellenőrzi, arra nem jogosult, hogy az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. március 4.
1
2
3
6