Folyamatba épített ellenőrzés elmaradásának következménye

Kérdés: Helyi önkormányzat ajánlatkérő a 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet alkalmazása során az uniós forrásból támogatott projekt becsült értékét – az opciós munkák értékét is figyelembe véve – nettó 295 millió forintban határozta meg, erre tekintettel nemzeti nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le a Kbt. 112. § (1) bekezdés b) pontja szerint. A rendelkezésre álló fedezet összege nem éri el a nettó 300 millió forintot. Tekintettel a becsült értékre, az eljárás ellenőrzése körében a Korm. rendelet 180-181. §-a utóellenőrzés lefolytatását írja elő. Amennyiben a nyertes ajánlati ár meghaladja a nettó 300 millió forintot, érvénytelenné kell-e nyilvánítania az eljárást az ajánlatkérőnek kizárólag amiatt, hogy az eljárás ellenőrzése körében nem a Korm. rendelet 182-193. §-ai szerint járt el? Ha a 300 millió forintot opciós munkák nélkül nem éri el a szerződés értéke, és azt nem is rendeli meg az ajánlatkérő, menthető a helyzet? Amennyiben az ajánlatkérő kiegészítő forráshoz jut, és erre tekintettel az opciós munkákat is megrendeli, az változtat-e a jogi megítélésen, ha így haladja meg a 300 millió forintot a kifizetett számla értéke?
Részlet a válaszából: […] ...kérdésben is hivatkozott 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet a 2021-2027. programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről tartalmaz részletes szabályokat. A Korm. rendelet 48. pontja kifejezetten az uniós...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 8.

Kizáró ok igazolása nemzeti rezsimben

Kérdés: Mi a megoldás abban az esetben, ha az ajánlatkérő nem írja elő a kizáró oki igazolást, hanem csak általánosan utal a Kbt. szabályaira, nemzeti rezsimben?
Részlet a válaszából: […] ...és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 321/2015. (X. 30.) Korm. rendeletben, így függetlenül attól, hogy erre utal-e az ajánlatkérő hirdetményében, a Korm. rendelet főszabályainak...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. január 11.

Előkészítés adatainak rögzítése az EKR-ben

Kérdés: Köteles vagyok-e ajánlatkérőként az EKR-ben rögzíteni az előkészítés során az előzetes piaci konzultáció emlékeztetőjét, amennyiben azt nem az EKR-ben folytattam le? Nem a tartalma az érdekes, hanem maga a rögzítés ténye.
Részlet a válaszából: […] ...elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet értelmében kötelező az eljárás előkészítése körében készült dokumentumok EKR-be történő feltöltése."9. § (4) Az ajánlatkérő – az ellenőrzésre jogosult...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. január 11.

Elektronikus aláírás az EKR-ben

Kérdés: Cégünknél bevezetésre kerül a "legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírás" használata (e-Szignó), melyet szükség szerint ajánlattevőként az EKR rendszerben is alkalmaznánk. Jól gondolom-e, hogy az ajánlatkérők az e-Szignó rendszerrel készült dokumentumokat kötelesek elfogadni? Továbbá, hogy az ebben a rendszerben készített dokumentumok aláírását a teljes dokumentum lezárása után készített "legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírás" teljesíti?
Részlet a válaszából: […] ...bizalmi szolgáltatásokról, valamint az 1999/93/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló Európai Parlament és Tanács 910/2014/EU rendelete azonosítja az elektronikus aláírás joghatását az alábbiak szerint:"25. cikkAz elektronikus aláírás joghatása(1) Az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. december 14.

Közbeszerzési dokumentumok aláírásának módja

Kérdés: Az ajánlatkérő kifogásolta, hogy a referenciaigazolás nem azonosítja az aláírót, csak a neve ismerhető meg egy céges levélpapíron. Azt a megoldást találtuk, hogy az eredeti referenciaigazolást elektronikus aláírásával hitelesítette az aláíró, aki egy középvezető. A digitális aláíráson a cég és az aláíró beosztása is azonosítható. Elegendő-e mindez, vagy teljesen új referenciaigazolást kell benyújtanunk?
Részlet a válaszából: […] ...– a (2) bekezdésben foglalt eset kivételével – nem követelheti meg elektronikus aláírás alkalmazását. Ahol e törvény végrehajtási rendelete közjegyző vagy szakmai, illetve gazdasági kamara által hitelesített nyilatkozat benyújtását írja elő, a dokumentum...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. október 12.

Iratfeltöltési kötelezettség EKR-ben

Kérdés: Szükséges-e feltölteni a bírálati lapokat, becsült értéket megalapozó dokumentumokat az EKR-be?
Részlet a válaszából: […] ...elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. kormányrendelet határozza meg, hogy az előkészítés körében keletkezett iratokat vagy azok másolatát az EKR-be az ajánlatkérőnek fel kell töltenie.A rendelet 9. § (4) bekezdése alapján az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. február 9.

Előreláthatóság értelmezése a szerződésmódosítás kontextusában

Kérdés: Miért nem tekinthető a Covid-járvány előre nem láthatónak, amikor szerződést szeretnék módosítani? (Az egyes hullámok nem láthatók előre, a megbetegedések mértéke szintén nem. Ez egy folyamatosan fennálló helyzet.)
Részlet a válaszából: […] ...fenti álláspontját, mivel a közbeszerzési eljárás megindításának napján, 2020. november 4-én lépett hatályba a 478/2020. kormányrendelet, amellyel a kormány az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. január 12.

EEKD III. rész (Kizáró okok) "C" szakaszán belül a "Csődegyezség hitelezőkkel" pont igazolása

Kérdés: Hogyan kell kitölteni az EEKD III. rész (Kizáró okok) "C" szakaszán belül a "Csődegyezség hitelezőkkel" pontot?
Részlet a válaszából: […] ...és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 321/2015. kormányrendelet 8. § c) pontja határozza meg a Kbt. 62. § (1) bekezdés c) pont szerinti kizáró ok ellenőrzési módját az alábbiak...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. január 12.

ISO-tanúsítvány mint szerződéskötési feltétel teljesítése alvállalkozóval

Kérdés: Az ajánlatkérő az ajánlati felhívásban szerződéskötési feltételként írta elő, hogy az ajánlattevőnek nyilatkozatot kell benyújtania arról, hogy rendelkezik ISO-tanúsítvánnyal, vagy ennek megszerzése folyamatban van. Ezen nyilatkozatot az ajánlat részeként kellett benyújtania. A követelmény nem került alkalmassági feltételként előírásra. Kérdésünk arra irányul, hogy a szóban forgó feltételt teljesítheti-e alvállalkozó?
Részlet a válaszából: […] ...és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 321/2015. kormányrendelet 21. § (1) bekezdésében az alábbiak szerint határozza meg az alkalmasság elő­írásának módját például...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. szeptember 8.

Információkérés előzetes piaci konzultáció keretében

Kérdés: Előzetes piaci konzultáció keretében az ajánlatkérő kiosztott egy dokumentumot, melyre várja a visszajelzésünket. Nem világos számomra, hogy ez része-e az eljárásnak?
Részlet a válaszából: […] ...információt kérjen az ajánlatkérő, mellyel kapcsolatban az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. kormányrendelet rögzíti, hogy minden iratot köteles az ajánlatkérő az EKR-be feltölteni.A kormányrendelet 9. § (4) bekezdése szerint...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. június 16.
1
2
3
8