29 cikk rendezése:
21. cikk / 29 Előszerződés kapacitást nyújtó szervezettel
Kérdés: Milyen jogon kér az ajánlatkérő tőlem, mint ajánlattevőtől, olyan szerződést, melyben a kapacitást nyújtó szervezet előszerződésben kötelezettséget vállal? Az előszerződés olyan kötelezettségvállalás mindkét fél részéről, melynek tartalmát nem ismerhetjük az ajánlattétel pillanatában, viszont abban a felek a szerződés megkötésére vállalnak kötelezettséget?
22. cikk / 29 Kapacitást biztosító szervezet bevonása, szakemberre vonatkozó alkalmassági feltételek
Kérdés: A Kbt. 65. § (9) bekezdésének első szófordulata a "külön jogszabályban foglaltak szerint előírt" kitételhez köti, hogy az ajánlattevő a szakemberek rendelkezésre állására vonatkozó alkalmassági feltétel teljesítésének igazolásához csak akkor veheti igénybe más szervezet (személy) kapacitását, ha az adott szervezet (személy) valósítja majd meg azt a szakemberhez kötött szolgáltatást. Mely külön jogszabályokat szükséges szem előtt tartani a szakemberre vonatkozó alkalmassági feltétel meghatározásakor? Ha az adott beszerzés megvalósításakor nincs relevanciája a külön jogszabályi hivatkozásnak, akkor az ajánlattevő már nem is köteles a kapacitást biztosító szervezettel (személlyel) teljes mértékben elvégeztetni az adott szakemberhez kötött szolgáltatást?
23. cikk / 29 Kompetenciabeszerzés feltételei
Kérdés: Milyen keretek között lehet beszerezni kompetenciát, értékben van-e felső határ?
24. cikk / 29 Kapacitást biztosító szervezet kötelezettségvállalására irányuló okirat tartalmi követelményei
Kérdés: Milyen minimális tartalmi követelményei vannak az új Kbt. 65. §-ának (7) bekezdése szerinti "kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet olyan szerződéses vagy előszerződésben vállalt kötelezettségvállalást tartalmazó okirat"-nak – különös tekintettel a meghívásos és a tárgyalásos eljárások részvételi szakaszában történő benyújtási kötelezettség esetén?
25. cikk / 29 Erőforrás-szervezet nyilatkozata az ajánlatban
Kérdés: A kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetnek kell-e nyilatkoznia az ajánlatban, és ha igen, miről? Igazolásokat kell csatolnia? Hogyan igazolható az alkalmasság, ha annak érdekében erőforrás-szervezetet veszünk igénybe?
26. cikk / 29 Új kizáró okok és alkalmassági feltételek
Kérdés: A legutóbbi törvénymódosítás tartalmaz-e új kizáró okokat és alkalmassági feltételeket? Ha igen, azok mikortól alkalmazandók?
27. cikk / 29 Géppark rendelkezésre állásának előírása
Kérdés: Alkalmatlansági ok-e, ha – nyomdai szolgáltatásra irányuló közbeszerzés esetén – a pályázó és a 10 százalék feletti alvállalkozók együttesen nem rendelkeznek minimum 2 darab digitális nyomdagéppel? Miért nem elegendő e körben, hogy az ajánlattevő – nyertesség esetén – teljesíti ezt a feltételt, például bérbevétellel?
28. cikk / 29 Tanácsi tájékoztató figyelembevétele külföldi erőforrás esetén
Kérdés: A Közbeszerzések Tanácsa honlapján közzétett tájékoztató megkülönbözteti a kizáró okok igazolása tekintetében a hazai és a külföldi letelepedésűeket. Kérdés, hogy amikor alkalmasság igazolásánál külső erőforrásra támaszkodva (harmadik fél referenciájának használata) az erőforrás rendelkezésre állása mellett csak a kizáró okokról kell közjegyző által hitelesített okiratban nyilatkozni – a Kbt. 60. §-ának (1) bekezdése szerinti kizáró okokról adott nyilatkozat –, akkor ezeket a tanácsi tájékoztatókat bármilyen módon figyelembe kell-e venni abban az esetben, ha az alkalmasság igazolásához ajánlattevőként külföldi letelepedésű cég nyilatkozatát vesszük igénybe?
29. cikk / 29 Alkalmassági feltételek igazolása az új szabályok szerint
Kérdés: Egy önkormányzat által kiírt, 3 milliárd forintos becsült értékű beszerzésről van szó. Uszoda és élményfürdő PPP konstrukcióban történő megvalósítására és annak 20 éves futamidejű üzemeltetésére irányuló közbeszerzési eljárásban két ajánlat érkezik. "A" ajánlattevő az ajánlatételi határidőt megelőző egy hónapban alakult, 3 millió forintos bejegyzett tőkével rendelkező kft., amellyel szemben a Kbt.-ben szabályozott kizáró okok fennállása nem állapítható meg, és ezt igazolja is. Az ajánlatkérő által kért alkalmassági feltételrendszerre azt nyilatkozza, hogy "én magam alkalmatlan vagyok, de Z Kft. erőforrásaira támaszkodom". Z Kft. minden kizáró okra a Kbt. alapján nyilatkozik, kezességet vállal a szerződés teljesítéséért stb. Az ajánlatkérő beszerzi Z Kft. cégkivonatát, és megállapítja, hogy 15 napja a Bahamákon bejegyzett off-shore társaság, amelyről nem állapítható meg, hogy honnan van 3 milliárd forint összegű tőkéje, kik állnak mögötte, honnan ered ez a pénz, ha egyáltalán rendelkezésre áll stb. "B" ajánlattevővel szemben a kizáró okok nem állnak fenn, ezt megfelelően igazolja, minden, az ajánlatkérő által előírt rendkívül szigorú alkalmassági feltételt a Kbt.-ben előírt módon igazol. "A" ajánlattevő ajánlata azonban a bírálati szempontok alapján 1 százalékkal kedvezőbb. Biztosít-e a Kbt. törvényes lehetőséget arra, hogy az önkormányzat – szándéka ellenére – részt vegyen az "A" ajánlattevő által megvalósítani kívánt pénzmosásban?